„Véleményem szerint a nagy művész a legnagyobb intelligenciával bíró alkotó” – vallotta a 170 éve, 1848. június 7-én született Paul Gauguin, a modern művészet egyik legjelentősebb alakja.
Octave Maus, a neves belga műkritikus a következőket írta 1903-ban: „Paul Gauguin nagy kolorista, nagy grafikus, nagy dekoratőr, sokoldalú és biztos kezű festő.”
Paul Gauguin, a posztimpresszionizmus egyik legnagyobb hatású mestere 1848. június 7-én született Eugène Henri Paul Gauguin néven Párizsban, apja Clovis Gauguin republikánus szerkesztő, anyja, Aline Marie Chazal. Családja néhány hónap múlva, Louis Napóleon hatalomra jutását követően, Peruba költözött, ahonnan apja halála után, 1855-ben tértek vissza Isidore Gauguin nagybácsihoz, Orléans-ba, ahol Paul egy ottani gimnáziumban tanul. A család 1859-ben Párizsba költözött
Iskoláit félbehagyva, Gauguin 17 évesen matrózinasnak szegődve tengerésznek állt, világkörüli utazásra vágyva, majd a francia-porosz háború kitörése következtében1868-ban bevonult a haditengerészethez. Leszerelése után sikeres tőzsdeügynök lesz Párizsban. Ekkor kezd érdeklődni a művészet iránt. 1871-ben tőzsdeügynökként helyezkedett el, 1873-ban megnősült, Mette Sophie Gad dán nevelőnőt vette feleségül. Gauguin felnőttként kezdte festői pályáját. Nemhogy gyerekkorában, de még ifjúsága idején sem utalt semmi művészi jövőjére. Már családos ember volt, amikor elkezdett festeni, első tájképét 1876-ban állították ki. Házasságából tíz év alatt öt gyerek – egy fia és négy lánya – született. Jómódú polgárként élt, festményeket, főleg impresszionista képeket gyűjtött.
Korai festészetére Camille Pissarro volt nagy hatással, akivel jó barátságban volt. Pissarro műtermében ismerte meg Cézanne-t, aki mind személyével, mind művészetével mély benyomást tett rá, és akinek munkássága erősen befolyásolta az övét. 1880-tól már évente szerepelt az impresszionisták kiállításán. 1883-ban otthagyta állását, felhagyott a hagyományos polgári élettel, és műtermet bérelt. A festészetből azonban nem tudta fedezni kiadásait, népes családját eltartani, ezért felesége családjához költöztek Koppenhágába, ahol az asszony fordításaiból éltek. A következő években egyre távolabb került családjától és a polgári létformától, sokszor nyomorgott. Gyűjteményét lassan eladogatta, plakátragasztó, majd köztisztviselő lett. A sikertelen üzleti kísérletek és művészi kudarcok után Gauguin fiával visszatért Párizsba.
Régi barátjához, Emile Schuffeneckerhez intézett levelében írta (1885. január 14-én) így fogalmazott: „Véleményem szerint a nagy művész a legnagyobb intelligenciával bíró alkotó. Az őt eltöltő érzelmek az elme legkifinomultabb, következésképpen a legkevésbé látható termékei vagy transzlációi…”
Az impresszionisták nyolcadik, utolsó kiállításán, 1886-ban 19 képpel és egy faszoborral szerepelt. Az 1886 és 1887 közötti időszakban önkifejezési formát keresve többször járt Párizsban és a bretagne-i Pont-Avenben, Gauguin ekkor ismerkedett meg Theo és Vincent van Gogh-gal és Bernard-ral, valamint Degas-val. A trópusokra vágyva egy festőtársával megjárja Panamát és Martinique-szigetet. Van Gogh és Gauguin napi kapcsolatban volt, munkájuk közvetett és közvetlen kölcsönhatása jól kiolvasható a festményeikből. A két festő időnként ugyanazt a témát dolgozta fel, s ilyenkor még szembetűnőbb a vizuális élmény interpretációjának különbözősége. Ilyen Gauguin Arles-i öregasszonyok és Van Gogh Arles-i asszonyok (Szentpétervár, Ermitázs) című képe.
Önkifejezési formát keresve többször járt Párizsban és a bretagne-i Pont-Avenben, eljutott Panamába és Martinique szigetére. A napfényes Pont-Avenben hangulata egyre pozitívabb lett, sok festménye ekkor készült, kialakította saját egyéni stílusát, amivel eltávolodott az impresszionista festésmódtól. Theo van Gogh galériájában sikeres kiállítás nyílt. 1888 őszét tragikus szakításukig Arles-ban Vincent van Gogh-gal töltötte, barátságuknak az vetett véget, amikor a nem sokkal később idegösszeomlástól meggyötört Van Gogh borotvával támadt rá.
Gauguin az 1889-es májusi világkiállításon az Impresszionista és Szintetista Csoport tagjaként szerepelt, sorra születtek szebbnél szebb művei, de anyagi helyzete nem változott. Megismerkedett a Café Voltaire szimbolistáival, akik nagy hatással voltak rá. Noha Bretagne lett festészetének igazi ihletője, egzotikus helyre vágyott. 1891-ben Sikerül eladni árverésen 30 festményét, és az eladott képek árából április 4-én hajóra szállt és Tahitira hajózott. Lenyűgözte a táj és a környezet, azonban hamarosan az ott élő európaiakból és a civilizációból kiábrándulva Mataiea-ba költözött, a bennszülöttek közé. Az őslakosok különleges világát Noa-Noa című könyve örökíti meg. A fojtott misztikummal teli festési módot itt fejlesztette tökéletesre, műveit sík, dekoratív formák, tiszta színek, kalligrafikus vonalak jellemezték. Két év múlva betegen tért haza Párizsba, ahol családi öröksége javít pénzügyi helyzetén, műtermet bérelt és rendezett be, ismét Párizsban és Bretagne-ban dolgozott. A meg nem értettség miatt többször is verekedésbe bonyolódott, egyik alkalommal bokatörést szenvedett, amitől élete végéig kínlódott. Képeit – amelyeket akkor értetlenül fogadtak – elárverezte, és visszautazott Tahitire. 1895-ben Punaauiában telepedett le, ahol összeköltözött egy őslakos lánnyal.
Noha hazaküldött művei népszerűek lettek, sorsának kilátástalansága miatt 1898-ban öngyilkosságot kísérelt meg, ami után a papetei kórházban ápolták. Vollard párizsi műkereskedő megvásárolta néhány képét és vállalta, hogy rendszeresen küld neki pénzt, de már ez sem tudta megmenteni, mert teljesen lesújtotta Clovis fia halála. 1901-ben átköltözött a Marquise-szigetek egyikére, a Dominique szigeten levő Atuanába. Itt többször összeütközésbe került a hatóságokkal, börtönre is ítélték, de a helyi lakossággal összhangban élt. Még utolsó erejéből felépítette a „Gyönyör házát” (Maison du Jouir).
Keserű iróniát sugall az a név, amelyet Gauguin atuonai házának adott – Maison du Jouir –, s azok a szavak, melyeket egy-egy hársfa táblába vésett: Soyez amoureuses et vous serez heureuses (Szeressétek egymást, és boldogok lesztek) és Soyez mystérieuses (Legyetek titokzatosak).
Festményeit folyamatosan küldte Párizsba barátjához, aki kisebb-nagyobb sikerrel értékesítette műveit. Bár haza akart települni, egészsége a szifilisz és alkoholizmus következtében egyre romlott, míg a betegség legyőzte, a 19. század egyik legjelentősebb szintetista festője 54 éves korában 1903. május 8-án Hiva-Oán hunyt el.
Gauguin festményeken kívül fametszeteket és litográfiákat is készített. Behavazott kert és A fekete sertések című képeit a Szépművészeti Múzeum őrzi.
