Ő állította először színpadra a Csongor és Tündét, majd Az ember tragédiáját noha akkoriban mindkét művet előadhatatlannak tartották. Paulay Ede színész, a Nemzeti Színház igazgatója, az első európai színvonalú magyar rendező 120 éve halt meg.
„Paulay alkotása az az eszmei, sőt eszményi Nemzeti Színház, amelynek Ő adta meg igazi tartalmát, noha ez akkor – szűkös viszonyoknak megfelelően – látszólag csak az egyetlen, kis régi Nemzeti Színház szorítkozott…” – Csathó Kálmán
Nem csak egy utcanév
Paulay Ede 120 éve, 1894. március 12-én halt meg. 1836. március 12-én született Tokajban. Adóhivatalnok apja papnak szánta, ám ő 16 évesen felhagyott tanulmányaival, és beállt színésznek. Kőszegi Endre társulatával Miskolc, majd Győr, Szeged, Szabadka, Kassa, Kolozsvár, Marosvásárhely, Nagyvárad, Debrecen publikumának tetszését igyekezett megnyerni.
1863-ban Szigligeti Ede Budapestre szerződteti nejével egyetemben, a pesti Nemzeti Színházban 1863. augusztus 26-án Katona József Bánk bánjának címszerepében mutatkozott be, s noha a kritika fanyalogva fogadta, szeptemberben szerződtették. Színészként 1875-ben búcsúzik a színpadtól.
Színészi talentumával nem tűnt ki (1875-ben el is búcsúzott a színpadtól), de az idős igazgatónak, Szigligeti Edének „jobbkeze” lett, tagja a drámabíráló bizottságnak. 1868-tól a Színészeti Tanodában a drámai gyakorlat, később az elméleti szak tanára, 1893-tól a drámai színészképző főigazgatója volt. A tanodában generációkat nevelt, A színészet elmélete címmel könyvet is írt, ötvözve a mesterségbeli ismereteket és a lélektani tudnivalókat.
A színiiskolából a legjobbakat a Nemzeti Színházba szerződtette, ahová 1878-ban, Szigligeti halála után, báró Podmaniczky Frigyes intendáns őt neveztette ki a színház drámai szakigazgatójának. Az ország első társulatánál kifejtett tizenhat esztendei működése a magyar színháztörténet legszebb fejezetei közé tartozik. Önálló drámai színházzá formálnia a Nemzetit, miután 1884-ben, a sugárúti (1885-től Andrássy út) Operaház felépültével az operatársulat kivált, s neki köszönhető, hogy a kortárs magyar drámairodalom meghatározó módon volt jelen a Nemzeti színpadán.
Szigligeti halála után, 1878-ban br. A Nemzeti Színház ekkor élte „aranykorát”. Paulay Ede teremtette meg a színpadi munka egységes fegyelmét, a kidolgozott összjátékot
Színházteremtő és rendező
Színházteremtő és rendezői erejének bizonysága a Csongor és Tünde, majd Az ember tragédiájának első színpadra állítása, noha akkoriban mindkét művet előadhatatlannak tartották. Madách művét 1883. szeptember 21-én mutatták be, többek közt Jászai Mari (Éva), Nagy Imre (Ádám), Márkus Emília, Prielle Kornélia szereplésével. Az ember tragédiája gondolati és művészi értékeit gyorsan felismerte a színházlátogató közönség. Még Paulay Ede első rendezésében, elérte a századik előadást. A későbbiekben több ízben felújították, mindannyiszor nagy sikerrel.
Állandó szerzője volt Csiky Gergely, akit maga mellé vett dramaturgnak, és az ő igazgatósága alatt aratta első sikerét a fiatal Herczeg Ferenc is. Színre vitt számos görög tragédiát és komédiát, bemutatta Shakespeare műveit, a francia és a német klasszikusokat, de megjelent színpadán a kortárs francia drámairodalom és Ibsen is.
Összesen 61 színpadi mű lefordításával tevékeny szerepet vállalt abban, hogy a legújabb színdarabok eljussanak a magyar közönséghez. Igazgatása alatt a Nemzeti színésztársadalmában a minőség, a tehetség volt a fő szempont, a sztárkultusszal szemben a társulati egységet tartotta fontosnak. Szigorú volt, olykor indulatos, de szakmai tekintélyével rendet teremtett a társulatban. Európai színházat hozott létre jó nevű társulattal, korszerű színháztechnikával. Európában először ő vezettette be a színházba a villanyvilágítást.
Munkáját 1881-ben a Ferenc József-rend lovagkeresztjével jutalmazták. 1888-ban megválasztották az Írók és Művészek Társasága elnökévé. Mindkét felesége színésznő volt, lánya is ezt a hivatást választotta. A Nemzeti Színház első aranykorának megteremtője 58 éves korában, éppen születésnapján hunyt el Budapesten. 1925-ben utcát neveztek el róla.
