Pethő Sándor publicista, szerkesztő, történész, a Magyar Nemzet című napilap alapítója 75 éve, 1940. augusztus 25-én hunyt el.
„Akármiről írt, mindig megmaradt a maga jó színvonalán. Példaadó volt urbánus szelleme, amelytől távol állott a durvaság, a becsmérlés, a demagógia. Sok polémiát vívott meg, de soha a vitát személyes térre nem vitte. Történelmi tudása ellátta az asszociációk bőségével. Érezte, hogy magyar hagyományt folytat s érezte, hogy ez mire kötelez.” (Schöpflin Aladár, Nyugat, 1940)
Pethő Sándor 1885. március 1-jén született a Győr-Moson-Sopron vármegyei Pásztoriban. Egyetemi tanulmányait Kolozsvárott, Nápolyban és Halléban végezte. Csaknem tíz évig a Budapest VIII. kerületi állami főgimnázium történelem- és földrajztanáraként dolgozott, közben a Budapesti Hírlap munkatársa volt, később az Élet című folyóiratot szerkesztette.
Történelmi munkáiban, esszéiben elsősorban a történelmi egyéniségek érdekelték. Különösen a tragikus sorsú személyiségek, akiknek jelentősége inkább kitűzött céljaikban, mintsem elért eredményeikben mutatkozott meg. Görgey Artúr alakja különösen foglalkoztatta, Görgey és Kossuth ellentéte és az árulás vádja, amelynek terhe alatt évtizedekig szenvedett a hadvezér. Pethő céljának tekintette ártatlansága bizonyítását. 1913-ban Visegrádon felkereste a 95 éves Görgey Artúrt, az árulás vádja ellen Látogatás Görgeynél című munkájában (1916) tiltakozott, majd 1930-ban monográfiát adott ki a hadvezérről.
1935-ben jelent meg Világostól Trianonig című könyve, amely Szekfű Gyula történész, publicista értékelése szerint a „67-es korszak első logikus feldolgozása”. A záró fejezetben a trianoni Magyarország földrajzát, gazdaságföldrajzát is részletezte. 1920 végétől az Andrássy Gyula gróf által támogatott, ellenzéki legitimista napilapnak, a Magyarságnak lett alapító főmunkatársa – ekkor hagyott fel a tanítással -, majd 1934 és 1938 között a napilap főszerkesztője volt. Ebben az időben tanulmányokat írt a Budapesti Szemlébe, a Századokba, az Urániába stb., magyar történelmi szócikkei a Révai Lexikonban jelentek meg.
1938-ban Hegedűs Gyula újságíróval alapítója és főszerkesztője volt a Magyar Nemzet című napilapnak, amely jelentékeny szerepet játszott a hitleri fasizmus és a magyar szélsőjobboldali mozgalmak, a nyilasok elleni küzdelemben. (A címadásánál szempont lehetett, hogy Pethő előző évben fejezte be A magyar nemzet története c. könyvét) A lap az ő vezetésével vált a német befolyással, a szélsőjobboldali eszmékkel szembeforduló polgári orgánummá, ezért 1940-ben lemondani kényszerült.
A lemondással együtt járó megrázkódtatások testileg is megviselték, Balatonfüredre ment kezelésre. Az őt meglátogató barátaiért ment a vasútállomásra, de taxija egy másik autóval ütközött. Olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt. A Magyar Nemzet őszinte megrendüléssel gyászolta: „A magyar sors kifejezője volt, kivételes tehetség. Tollának függetlenségét mindennél többre becsülte. Lelkének erejét, arcának férfias sugárzását, egész lényéből kiáramló emberi melegségét abból merítette, hogy magyar úton járt.”
1992-ben róla elnevezett díjat alapítottak, amellyel évente egy-egy újságírót jutalmaznak a nyomtatott sajtó, illetve az elektronikus média területéről. 2015-ben avatták fel egész alakos szobrát, Majoros István művét halála helyszínén, Balatonfüreden.
Fia, Pethő Tibor szintén az újságíró pályát választotta, évekig a Magyar Nemzet főszerkesztője volt. Tibor nevű dédunokája jelenleg a Magyar Nemzet szerkesztőségének tagja.
