„Jelző nélküli liberálisként” a történelmi változások költői tényrögzítője, Petri György Kossuth-díjas költő, műfordító 15 éve halt meg.
2000. július 16-án életének 57. évében hosszú, súlyos betegség után hunyt el Petri György Kossuth-díjas költő, műfordító, újságíró. Egy budapesti óvóhelyen született 1943. december 22-én. Ez a dátum jelentős maradt számára, „Joszip és Jézus közötti” születésnapját rendszeresen versbe szedte. Másfél éves volt, amikor hivatalnok édesapját elvesztette, ettől kezdve az irodalom iránt fogékony könyvelő édesanyja nevelte. Olvasmányélményei hatására igen korán elhatározta, hogy költő lesz, tízéves korában írt zsengéi a napi aktualitásokhoz – Sztálin halálához, a gyapotszedéshez – kapcsolódtak.
Petri György: A Halál
A Halál kedves, kissé ütődött
fickó. Ha találkozunk a krimóban,
a zakógombomat csavargatva
kérdezi: „Hogy vagyunk? Hogy vagyunk?”
„Már megbocsásson, de ezt mégiscsak
inkább magának kéne tudnia, nem?”
„Elvben igen, dehát tudja, hogy van
ez. A túlnépesedés miatt mára
mammut-vállalat lettünk, 3742
fiókkal – az eddig regisztrált
halálozási okoknak megfelelően.
Én már csak olyan hatáskör
nélküli, címzetes vezérigazgató
vagyok.
Node beszéljünk komolyabb dolgokról. Mit iszik?”
Petri György olyan költő volt, aki nem adta át magát az illuzióknak, hanem érdes, gyakran gúnyoros-élcelődő stílusban a nevén nevezte a dolgokat, legyen szó politikáról, avagy a szerelmi életéről. Középiskolai tanulmányait a Toldi Gimnáziumban végezte, érettségi után önmagát keresve – mivel vonzotta az orvosi pálya – dolgozott munkaterápiás elmegyógyintézetben, volt raktári segédmunkás egy könyvkiadónál, végül korrektor egy minisztériumi műszaki-dokumentációs osztályon. Első verseit az Élet és Irodalom, majd a Kortárs folyóirat közölte, de úgy érezte, hogy nem megy neki az írás, ezért húszévesen elhallgatott. 1966-tól az ELTE magyar-filozófia szakán tanult, 1971-ben szerzett oklevelet, ezután újságíróként dolgozott.
Visszaemlékezése szerint 1968-ra sikerült „leszámolnia” az egyre nyomasztóbbá váló József Attila-hatással, és saját hangjára rátalálva újra írni kezdett. 1971-ben jelent meg első, nagy sikert aratott kötete a Magyarázatok M. számára, amelyben az 1968 és 1970 között írt verseit gyűjtötte egybe. A kritika szerint a kötetben megnyilvánuló negatívumok – tragikus pátosz, dezillúzió, az elvont radikalizmus kudarca – mellett benne van a humor, a groteszkre való hajlam is. 1974-ben jelent meg újabb kötete, a Körülírt zuhanás költeményeiben az első kötet hosszúverseihez képest a rövid állapotképek vannak túlsúlyban. 1974-től – mai kifejezéssel élve – szellemi szabadfoglalkozású volt, időnként alkalmi munkákat vállalt, vagy fordított, hogy pénzhez jusson.
Petri életének a politika éppen olyan szerves része volt, mint az asszonyok, a jó cigaretta, az alkohol és a főzőszenvedélye. A hetvenes évek második felétől részt vett különböző ellenzéki megmozdulásokban, 1979-ben egyik szervezője volt a Charta 77 vezetőinek bebörtönzése ellen indított aláírási akciónak. Emiatt elvesztette a korábban megítélt Móricz-ösztöndíjat, amelynek összegét barátai összeadták számára.
1981-ben az akkor meginduló Beszélő egyik szerkesztője lett, ugyanebben az évben, már szamizdatban jelent meg az Örök hétfő című kötete. Ettől kezdve a rendszerváltásig versei csak külföldön és szamizdatban jelenhettek meg. 1989 után „jelző nélküli liberálisként” a történelmi változások költői tényrögzítője, kommentátora és a Holmi című folyóirat szerkesztőbizottsági tagja volt. Rövid ideig a Szabad Demokraták Szövetségének is tagja volt, 1994-ben azonban kilépett a pártból.
Számos más rangos irodalmi elismerés mellett 1990-ben József Attila-, 1996-ban Kossuth-díjat kapott, amelyet Göncz Árpád köztársasági elnök ezekkel a szavakkal adott át neki: „Gyurikám, jól fog állni neked ez a kis smukk.” A díj ugyanakkor kiváltotta a jobboldali ellenzék egy részének haragját: Torgyán József kisgazda frakcióvezető parlamenti felszólalásában „nemzet- és vallásgyalázónak” minősítette Petri és Esterházy műveit.
Alkotói pályájának utolsó állomásaként 1999-ben jelent meg az Amíg lehet című kötete, benne költői hitvallásával: „A versen kívül nincsen életem: a vers vagyok.” A kilencvenes évek végén az ételt-italt, cigarettát soha meg nem vető költőnél rákot diagnosztizáltak. A betegségnek a gondos és rendszeres orvosi kezelések sem tudták útját állni. Petri György 2000. július 16-án halt meg. Végakaratának megfelelően a dunaalmási temetőben lelt örök nyugalomra, harmadik felesége, a verseiben Mayaként emlegetett Nagy Mária mellé temették.
Réz Pál irodalomtörténész, a Holmi című folyóirat főszerkesztője búcsúzott régi barátjától. Petri György, mint ember – mondta – „egyanyagú” volt, azaz: akkor sem alkudott meg sem mással, sem önmagával, amikor személyi követője járt a nyomában, sem pedig akkor, amikor átvette a Kossuth-díjat. Mint költő pedig verseiben fölülemelkedett az életrajzi és történelmi eseményeken.
