A Gyöngyhajú lány, a Miénk itt a tér, a Szólj rám, ha hangosan énekelek vagy a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról musical dalai mindennapjaink részévé váltak. A hatvanöt éves Presser Gábor nekünk írja a dalt.
Neve összefonódott az LGT-vel (Locomotiv GT), de szerencsénkre külön utakon is jár. Presser Gábor Kossuth- és Erkel-díjas rockzenész, billentyűs, zeneszerző, érdemes művész 65 éves, 1948. május 27-én született Budapesten.
Négyéves kora óta zongorázik, ötévesen már zenét szerzett. Egyik konzervatóriumi évfolyamtársa vitte el 1967-ben az Omega együtteshez, amelynek zeneszerzője lett.
A táncdalfesztiváltól az LGT-ig
A második Táncdalfesztiválon ő kapta a hangszerelői díjat, Zalatnay Sarolta Nem várok holnapig című daláért. Néhány hónapig a Scampolo együttesben játszott, majd 1968-tól az Omega „teljes jogú” tagja lett, Gyöngyhajú lány című szerzeménye (1969) a magyar rockzene egyik első nagy külföldi sikere volt. Az Omega együttessel, három közös lemezük is megjelent, első volt a Trombitás Frédi és a Rettenetes emberek 1968-ban.
1971-ben három zenésztársával megalakította az első magyar „szupergrupot”: a Locomotiv GT elnevezés a mozdony erejére, teherbírására és a versenyautók (Grand Tourismo) gyorsaságára utalt. Presser Gáboron kívül az azóta elhunyt Barta Tamás gitáros a Hungária, Frenreisz Károly basszusgitáros a Metro, Laux József dobos szintén az Omega tagja volt. Az LGT-ből Frenreisz 1973-ban, Barta egy évvel később, Laux pedig 1976-ban lépett ki. A zenekar 13 stúdióalbumot készített, ért el sikereket Nagy-Britanniában és Amerikában is.
A mostani csapat a kilépések után, 1976-ban alakult ki: Presser mellett Karácsony János gitározik és énekel, Somló Tamás énekel és sokféle hangszeren játszik, Solti János dobol. Az LGT-re külföldön is felfigyeltek, koncerteztek Angliában és az Egyesült Államokban is, idővel a tagcserék nyomán csak ő maradt az eredeti felállásból.
Filmdalok, musicalek, slágerek
Presser dalai ma is élnek a köztudatban, szinte nincs olyan ember az országban, aki legalább egyszer ne hallotta volna például a Miénk itt a tér, a Szólj rám ha hangosan énekelek vagy a Neked írom a dalt című szerzeményét. Az LGT, amely a tabáni koncertekkel hagyományt teremtett, 1992. május 17-én a Nyugati pályaudvar nagycsarnokában rendezett koncerttel köszönt el közönségétől, de 1997-ben, majd 2002-ben újra lemezt készítettek (utóbbit az óbudai Hajógyári-szigeten rendezett LGT-fesztiválon mutatták be), s 2007-ben, öt év hallgatás után hatalmas sikert arattak a Sziget-fesztivál „nulladik” napján.
Presser több hazai előadónak (többek között Zorán, Katona Klári, Demjén Ferenc, Révész Sándor) írt sikeres albumokat, emellett számos musical zeneszerzője. 1973-ban született Déry Tibor kisregénye alapján a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról, 1975-ben mutatták be a Harmincéves vagyok című musicalt, két évvel később Fejes Endre regénye nyomán született a Jó estét nyár, jó estét szerelem.
1978 óta a budapesti Vígszínház zenei vezetője, ahol önálló dalesteket ad, több mint huszonöt éve megy teltházzal A padlás című „félig mese, félig musical”, s tizenöt éve mutatták be a Szent István körút 14. című zenés darabját. Ő írta az Operaházban 1982-ben premierre vitt A próba című balett zenéjét (az Electromantic egyik darabja a BBC televízió szignáljaként is felhangzott), több mint 30 filmhez írt dalokat, s ő vitte sikerre Dés László Nagy utazás című dalát a Sose halunk meg című filmben.
1994-ben jelent meg szólólemeze Csak dalok címmel, ezt követte a Kis történetek, az Angyalok és emberek, a T12enkettő, s több válogatásalbumot is kiadott. 2011 decemberében Rutinglitang (Egy zenemasiniszta) címmel stúdiólemezt készített, Parti Nagy Lajos 38 versét zenésítette meg.
A gyerekekhez szólnak Meserádió sorozatának lemezei, s 2005-ben egész estés színpadi zenét írt Varró Dániel Túl a Maszat-hegyen című verses meseregényéhez.
2001 óta az Amadinda együttessel együtt búcsúztatja az évet nagyszabású „házibuli” keretében a Zeneakadémián (annak bezárása óta a MÜPÁ-ban). Az elmúlt években a Megasztár televíziós tehetségkutató verseny zsűrijének tagja volt.
2008 augusztusában, kezdeményezésére első alkalommal rendezték meg a Sziget fesztivál „mínusz egyedik napján” a Magyar Dal Napját, ahol több órán át több száz egymást váltó magyar zenész adta elő az elmúlt öt évtized beat-pop-rock klasszikus dalait. 2009 januárjában 1 koncert címmel telt házas koncertet adott a budapesti Papp László Sportarénában.
Tevékenységét számtalan kitüntetéssel ismerték el: 1996 után 2000-ben életművéért kapta meg a Huszka Jenő-díjat, 1977-ben (a rockműfaj kiválóságai közül elsőként) Erkel Ferenc-díjat vehetett át, 1990-ben érdemes művész lett, 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével jutalmazták. 2003-ban Kossuth-díjat kapott a magyar rockzene megteremtésében, majd megújításában betöltött meghatározó szerepéért, műveinek a legmagasabb fokú igényességgel való megkomponálásáért, rendkívüli népszerűségnek örvendő előadóművészetéért. 2003 decemberében az ENSZ Gyermekalap (UNICEF) Magyar Nemzeti Bizottsága jószolgálati nagykövetté nevezte ki, 2004-ben Prima Primissima díjat kapott. 2009-ben Pro Urbe Budapest díjjal tüntették ki. 2010-ben Budapest XIII. kerületének díszpolgára lett, 2011-ben Radnóti Miklós antirasszista-díjat vehetett át.