„Az ábrándkép, mely bennünket lángra gyújt, drágább számunkra, mint tízezer igazság.” Alekszandr Szergejevics Puskin a kimagaslóan tehetséges költő, a modern orosz irodalmi nyelv megteremtője 215 éve született.
„Én írok levelet magának – / Kell több? Nem mond ez eleget?” Alekszandr Szergejevics Puskin költő író, drámaíró, az orosz irodalom fejlődésének meghatározó alakja, ki mindhárom műfajban maradandó alkotásokat hozott létre. A modern orosz irodalmi nyelv megteremtőjének tekintik, művei alapján sok opera és film készült, drámáit, meséit, verseit ma is olvassák és idézik.
Kétszáztizenöt éve, 1799. június 6-án született Moszkvában Alekszandr Szergejevics Puskin, az orosz irodalom egyik legismertebb és legkedveltebb alakja. Apai ágon tősgyökeres oroszok nemesi leszármazottja, anyai ősei közt ott találjuk I. Péter etióp származású apródját, Hannibált, akiről Nagy Péter szerecsene címmel írt elbeszélést. Művelt otthonban nevelkedett: apja elegáns francia verseket írt, Vaszilij nagybátyja a maga korában elismert író-költő volt. 1811 és 1816 között a Carszkoje Szelo-i líceumban tanult, majd a Külügyi Kollégiumban látott el titkári feladatot. Még a líceumban hozzákezdett a Ruszlán és Ludmilla című elbeszélő költeményéhez, amelyet a klasszicista ízlés konvencionális formái helyett mesterkéletlen népi stílusban írt..
Száműzetés, házi őrizet és párbajok
1820-ban kéziratban terjedő „szabadságverseiért” száműzetésre ítélték, de tekintélyes barátai közbenjárására nem Szibériába, hanem délre, Besszarábiába és a Kaukázusba irányították. Ekkor írta Byron iránti rajongását tükröző déli poémáit, A kaukázusi fogoly (1820-21) és A bahcsiszeráji szökőkút (1821-23) címmel.
1823 júliusában Odesszába került, ahol hivatali főnöke egy elfogott levele alapján istentagadásért feljelentette. A déli száműzetést anyja lakhelye, a mihajlovszkojei házi őrizet váltotta fel. A magány, az elszigeteltség elmélyült munkára ösztökélte: kiadta kötetnyi versét, megírta a Borisz Godunov című drámáját és az Anyegin hatodik énekét.
A dekabrista mozgalom leverése után I. Miklós cár Moszkvába kérette, és saját ellenőrzése alá vonta. Moszkvai időzése alatt újabb irodalmi tervek és barátságok szövődtek közte és a ljubomudri, azaz „bölcselők” kör tagjai között. Sokat utazott Pétervárra, onnan a Kaukázusba, a török frontra, ahol 1828 végén önkényesen követte Paskievics gróf seregét.
1830-ban megkérte a szép és gazdag Natalja Goncsarova kezét, majd a házassági előkészületek és a birtokrendezés ügyében apja falujába, Bolgyinóba utazott, ahonnan a moszkvai kolerajárvány miatt elrendelt karantén miatt három hónapig ki sem mozdulhatott. A bolgyinói ősz volt legtermékenyebb időszaka: befejezte az Anyegint, a Néhai Ivan Petrovics Belkin elbeszélései című novellasorozatát, A kolomnai házikó című anekdotikus-tréfás elbeszélő költeményét és a kistragédiákat (Don Juan kővendége, Mozart és Salieri).
1831-től élete Pétervárhoz kötődött, itt írta meg a Pikk dáma című elbeszélést, A kapitány lánya című történelmi regényt, a Dubrovszkij című kisregényt és A bronzlovas című költeményt. A háttérben azonban lassan elmélyült a konfliktus a költő és az előkelő társaság, főleg az udvari körök képmutató tagjai között. Ekkoriban ismerkedett meg Gogollal, akit arra biztatott, hogy inkább íróként kamatoztassa képességeit, mint hivatalnokként. Az elszegényedett szerzőt időről időre kisegítette, mígnem a nyomortól mentette meg Puskin, akinek ajánlására a pétervári egyetemen oktatott egyetemes és ukrán történelmet.
Puskint mindig is bántotta feleségének kétes híre. A „végjátékban” egy Franciaországból menekült holland diplomata léhűtő fia, Georges d’Anthes gárdatiszt terjesztett rágalmakat az asszonyról. A kor szokásainak megfelelve pisztolypárbajra hívta a rágalmazót, aki 1837. február 10-én halálosan megsebesítette a mindössze 38 éves költőt.
A nagy költő legközelebbi egyenesági leszármazottja Alekszandr Alekszandrovics Puskin, aki Brüsszelben él. A költő teljes családfáján a több mint 150 év alatt immár 58 ág nő. Élnek Puskinok Németországban, Franciaországban, Nagy-Britanniában, az Egyesült Államokban, Belgiumban, Svájcban, Ukrajnában, Grúziában, de még a Hawaii-szigeteken is. A legtöbben azonban Angliában élnek, és rokonságba kerültek az uralkodóházzal is.
Fotók: Babelio.com, Wikimédia
