„Jártam a földön keresztül-kasul, / mások hangján szólaltam, száz alakban.” Rab Zsuzsa kétszeres József Attila-díjas költő, műfordító 20 éve halt meg.
Rab Zsuzsa 1926. július 3-án született Pápán református értelmiségi családban. Klasszika-filológus édesapja szerettette meg vele a nyelveket és az irodalmat, kiválóan megtanult németül, angolul, latinul, majd oroszul, s még érettségi előtt önálló verseskötete jelent meg. Egy évet járt az orvosi egyetemre, majd a bölcsészkar magyar-orosz szakos hallgatója lett.
RAB ZSUZSA: A KEZDET SZABADSÁGA
Alakja, súlya, mélye nem volt semminek,
és nem tartoztam senkihez és senkinek.
Nem volt még táj sosem köröttem oly szabad,
és koldusan nem volt halandó gazdagabb:
vacok, kenyér, komiszdohány ha telt miből,
a többi már előbomolt a semmiből.
Nem fürtöket hozott az ősz, csak lombokat,
levél szinét, avar szagát, egy gondolat
tűnő varázsát, lebbenő selyem ködöt,
kristály eget fújt tágra a fejem fölött.
S ha jött a tél, fagyok adták ki mérgüket:
fehér-kék bál volt, tollkavargás, szédület.
Nem hó esett a kékesfényü éjjeken:
kuszált, ezüstös szálakon a végtelen
röptette, húzta szűk köreinket fölfelé,
s zúdult a csillagfény, vakult a szem belé.
Vonal, tömeg feloszlott lassan, szétbomolt,
fényfoltot láttam, árnyék táncát, színgomolyt.
Eggyésodort-font végeset és végtelent
húszéves ifjuságom és a képzelet.
(1953)
1949-ben végzett, ettől kezdve szellemi szabadfoglalkozású, illetve 1971 és 1984 között az Élet és Irodalom szerződéses munkatársa volt. Neve 1955-ben a Magyarországon addig szinte teljesen ismeretlen Jeszenyin költeményeinek fordításával vált ismertté.
Hamarosan ő lett az orosz irodalom egyik leghívebb magyar tolmácsa, aki mindig ügyelt arra, hogy a mű zeneiségéből, szelleméből a fordítás során ne vesszen el semmi. Életműve páratlanul gazdag, 180 prózai művet ültetett magyarra, többek között Ajtmatov Az évszázadnál hosszabb ez a nap és a Vesztőhely című regényeit, fordításai mintegy 30 verses antológiában szerepelnek.
Kiemelkedik közülük az orosz népköltészetből merítő Ékes fehér hattyú (Kormos Istvánnal), az óorosz népi énekeket tartalmazó Varázslók, szentek, vitézek, a száz grúz versből összeállított Ivótülök. Legkedvesebb munkái közé tartoztak az orosz költőnők, Ahmatova, Ahmadulina, Cvetajeva költeményeinek fordításai, nem titkoltan saját költői világára is hatottak műveik.
Nagy érdeme, hogy a különböző népek, így a litván, a kazah, az örmény, az észt, a vogul, a grúz, az ukrán, az azerbajdzsán irodalmának egy-egy kis részletét is megismertette a magyar olvasókkal. Két éven át dolgozott az észtek nemzeti eposza, a Kalevipoeg fordításán, amely végül 1985-ben került az olvasók elé. Több saját verseskötete is megjelent. 1981-ben Álombeli lakomák című esszékötetében családjáról, gyermek- és ifjúkoráról, az orosz irodalommal való találkozásáról mesélt.
Azonban sajnos „konvenciók, bevett szokások hideg vaspántjai szorítják lüktető, eleven húsig lenyúzott szívünket” – idézhetjük múlt századunk kiemelkedő költőnőjének, a kilencven esztendeje született Rab Zsuzsa szavait.
RAB ZSUZSA: REJTVE ÉS LÁTHATATLANUL
(részlet)
Jártam a földön keresztül-kasul,
mások hangján szólaltam, száz alakban.
És mégis: rejtve, láthatatlanul.
És mégis: egyhelyben maradtam
Mentem ezüst-üröm mezőkön át,
ahol kócos muszkalovak dobognak.
Hallgattam mély, folyamzúgású jajszavát
volgai gályavontatóknak.
„Rab Zsuzsa nevét – több mint tíz évvel ezelőtt – Csehov-fordításaiból ismerte meg a céhen belüli szűkebb irodalmi közvélemény; akkor egy csapásra a legjobb orosz prózafordítók: Áprily, Makai Imre és Szőllősy Klára közé rangsorolták. De a prózafordítást, az említettek magas művészi színvonalán is, a mesterségek közé utasítja az írócéh: a valóságos, azaz nem címzetes írórangot legalább versfordítással kell bizonyítani. Hogy csak az orosz fordítóknál maradjunk: Áprily egy gazdag (és népszerű) költői mű sáncai mögött kezdte Turgenyev-sorozatát – Rab Zsuzsának tehát többszörösen nehéz bizonyítási próbákat kellett kiállnia.” (Rab Zsuzsa: Sárkányölő, 1965, Magyar Hírlap)
Munkásságáért két alkalommal, 1963-ban és 1973-ban is József Attila-díjat kapott, 1996-ban a Magyar Köztársaság Érdemrend Tisztikeresztjével jutalmazták életművéért. A mindig nagyon igényesen, szigorú munkarend szerint dolgozó, barátai szerint munkamániás költőnő háromszor ment férjhez, első két párja „szakmabeli”, Kormos István és Csanádi Imre, harmadik férje, Rassy Tibor néprajztudós volt. Az ő 1993-ban bekövetkezett halála után nem sokkal Rab Zsuzsa is megbetegedett, először agyvérzést kapott, megoperálták, majd mozgásában is korlátozott lett, s az írással is fel kellett hagynia. 1998. március 5-én halt meg Budapesten.
