„…az ember rá tud találni egy viszonylag folyamatos jóra”, vallja az országszerte ismert és elismert Hiperkarma együttes drogfüggőségéből kigyógyuló félben lévő frontembere. Ayhan Gökhan és Izsó Zita Bérczesi Róberttel beszélgetett.
„Szerintem az életem jó példa lehet, hogy hogyan ne csinálják azok a fiatalok, akik éppen most kezdenek belecsúszni, vagy úgy döntenek, hogy kipróbálják a drogokat.” A több mint tízéves drogkorszak és a többszörös visszaeséssel járó pszichiátriai kezelések után Bérczesi Róbert, a Hiperkarma alternatív együttes kultikus frontembere az önpusztítás helyett az önsegítést és a józan életet választotta.
Nehéz időszakon mentél keresztül. Ez milyen hatással volt összességében a pályádra, hogyan születtek az előző Hiperkarma lemez dalai?
Elég sokkoló, ahogy visszagondolok az elmúlt tizenkét évre. Több mint tíz évig éltem drogfüggőségben, minden napomat gyakorlatilag a drogozás tette ki. Tehát a dalírás időszakaiban is be voltam drogozva, és most, hogy kijózanodtam, kiírtam magamból azt az albumnyi anyagot, ami még bennem volt. Józanul még nem kezdtem új dalokat írni, még nem sikerült annyira felfognom vagy feldolgoznom ezt az elmúlt időszakot. Amit az elmúlt tíz évben írtam, lemezen tavaly jelent meg. Ez a dalszerzés szempontjából a drogos időszak. Tökéletesen józan, tehát gyógyszerektől és alkoholtó is mentes mindössze két hónapja vagyok, előtte be voltam gyógyszerezve, és ittam is rá, és az azt megelőző időszak volt a drogozás.
Minden interjú, ami az elmúlt években megjelent veled, leginkább erről szólt. Azért beszélsz erről az időszakról ilyen nyíltan, hogy ezáltal azt sugalld a fiatalok felé, hogy ne járjanak hasonló utakon?
Szerintem az életem jó példa lehet, hogy hogyan ne csinálják azok a fiatalok, akik éppen most kezdenek belecsúszni, vagy úgy döntenek, hogy kipróbálják a drogokat. Nekik csak azt tudom mondani, hogy el fogják veszíteni a kapcsolatot a szeretteikkel, el fogják veszíteni a fogaikat, és leginkább, amit én is nagyon fájlalok, hogy a fiatalkoromnak gyakorlatilag a legszebb éveit töltöttem egy szobába begubózva a szer fogságában. Azért kezdtem el, mert az elején jó volt, de aztán én sem tudok mást mondani, mint a leállt drogosok, hogy utána a hatalmába kerített, és már egyáltalán nem éreztem ettől jól magam, mégis kellett. Különben, ahogy szoktam mondani, eleinte azért csináltam, hogy jól érezzem magam, utána azért, hogy ne legyek rosszul. Ez nem ugyanaz.
Voltak az életedben olyan konkrét körülmények, amik idáig vezettek?
Igazából most keresem ennek az okait, hol veszítettem el a fonalat. Az egész életem gyakorlatilag arról szólt, hogy menekültem, szinte paranoiás voltam, ha nem tudtam valamitől félni, parázni, akkor valamit kitaláltam magamnak. Ez így volt, amióta az eszemet tudom, a családommal soha nem tudtam kapcsolatot teremteni, én voltam úgymond a fekete bárány, az az ember, aki miatt a családi élet nem működött. Már a gimnáziumi éveimet is úgy kezdtem el, hogy alig vártam, hogy vége legyen a négy évnek, elmenjek katonának, és utána felköltözhessek Pestre zenélni. Ha valaki így kezd el egy gimnáziumot, az azért sejteti, hogy elég nehezen viseltem ott magam, és a többiek is nehezen viseltek engem. Utólag látom, hogy az én hibám volt, hogy nehezen fogadtak be, és én is megjátszottam a kívülállót. A legfontosabb dolog az volt, hogy nem tudtam a családommal sem kapcsolatot teremteni, az utóbbi húsz évben leginkább csak telefonon beszéltünk, és akkor is csak ordibálás volt belőle. Ha személyesen találkoztunk, még nagyobb veszekedés volt, úgyhogy most körülbelül egy éve van úgy, hogy a nem túl népes kis családommal végre megtaláltam a közös hangot. Az anyukámmal, az öcsémmel, a nagymamámmal, és ez rettenetesen fontos nekem. Ha úgy kellett volna meghalnom, hogy nem köttetik meg ez a béke, akkor valószínűleg újra meg kellett volna születnem, amit már nem szeretnék. Úgy érzem, hogy ez az utolsó életem.
A Hiperkarma új albumának szövegei pontosan hogy születtek?
A szövegeket annyira szürreális állapotban írtam meg, hogy a dalok összerakásakor arra figyeltem, hogy legalább egy olvasata legyen, és hogy a sorok ritmikailag passzoljanak. Sokszor én magam sem tudom, hogy ezek a szövegek mit jelentenek. Persze bele lehet olvasni valamit, és pont ez a mágia a dalszövegek megírásában, hogy különböző évekből összeszedett részletekből összeáll egy dal, ami aztán jelent valamit.
Nyilván ez egy korszaknak a lezárása, tehát tudsz úgy tekinteni rá, mintha már nem is te lennél, aki írta, de valamennyire mégis kötődik hozzád. Most hogy tekintesz ezekre a dalokra?
Ezt még nem dolgoztam fel teljesen. Ennek a legutóbbi lemeznek a szövegeit még én sem teljes mértékben értem, de az biztos, hogy a szenvedésről, a drogok árnyoldaláról szól, ahogy a 2003-as, Amondó lemez is. Remélem, hogy világossá tudom tenni azt az utánam jövőknek, hogy ezt ne próbálják ki, ne menjenek mélyre ezen az úton, legyen annyi bölcsesség bennük, hogy tanulnak az én hibáimból, és ezzel számomra is igazolást, értelmet nyer ez a sok szenvedés, amin átmentem, hogy legalább az utánam jövőknek ez által kicsit könnyebbé teszem az életét.
Mit lehet felkínálni ehelyett azoknak a fiataloknak, akik ugyanígy szoronganak, félnek, kilátástalan a helyzetük?
Azt üzenem nekik, hogy tartsanak ki! Azok az évek elmúlnak, felnőttebbé válnak, és olyan dolgok, amik fiatal korban leküzdhetetlennek látszanak, akár szorongás, paranoia, féltékenykedés, halálfélelem, idővel elmúlnak, s az ember rá tud találni egy viszonylag folyamatos jóra.
A halálfélelem például hogy tud elmúlni szerinted?
Én egy idő után belefásultam a halálfélelembe. Azért is tudok így beszélni, ezzel a fajta nyíltsággal, mert úgy érzem, hogy bármelyik nap bármelyikünknek vége lehet. Nem sietek sehova, szívesen maradok az életben, de bármelyik nap készen állok arra, hogy elmenjek. Innentől kezdve ez az egész elkezd egy kicsit tompulni, távolabb menni. Másrészt nekem van egy személyes teóriám a halálról, méghozzá az, hogy a halál az a hely, ahova a lelkek álmukban mennek. Álmunkban szerintem egy közös álomtérben létezünk, és amikor meghalunk, ugyanaz történik velünk, mint minden nap, amikor elalszunk, csak éppen akkor már nem jövünk vissza. A testre, az emberi szervezetre úgy tekintek, mint egy szerkezetre, egy autóra, vagy egy robotra, ami egy idő után elhasználódik. Ez a teória egy kicsit közelebb hozza a halál dolgot, mivel kicsit mindennap meghalunk, és ez rám nyugtatólag hat.
Az elmúlt években sok formációval dolgoztál együtt. Miért álltatok újra össze a hiperkarmával? Honnan tudtad, hogy ezek a dalok csak Hiperkarma-számok lehetnek?
Még bennem volt ez a lemeznyi anyag. Ez eredetileg is Hiperkarma-albumnak készült, mert a zenekarnak már kialakult egy bizonyos stílusa ezzel a gyors énekbeszéddel. Igazából annak köszönhető ez a hadarós énekstílus, hogy megpróbáltam rappelni, és ez jött ki belőle. Nagyon sokan szerették volna, ha újra összeáll a zenekar. Egy koncert után egy srác azt mondta, hogy azzal, hogy elkezdtem drogozni és feloszlattuk a zenekart, megcsaltunk egy egész generációt. Most például pont egy Nirvanáról szóló könyvet olvasok, és ebben is azt olvasom, hogy nagyon jó dalokat csináltak, és utána a srác öngyilkos lett. Innentől kezdve az ember már kicsit csalódottabban hallgatja a dalokat, mert olyan, mintha az énekes cserbenhagyta volna a közönségét. Én pedig semmiképp sem akartam, hogy ez az egész így érjen véget.
És most milyen újításokat terveztek?
A Hiperkarmával ősszel fogjuk megünnepelni egy koncerttel a tizenöt éves évfordulónkat, március 15-től pedig egy 7 állomásos turnéra megyünk, ami április 25-én, a Budapest Park megnyitóján zárul majd. Nyáron jön a fesztiválszezon, ősszel a jubileumi koncert, és a hagyományos halloween-ünk október 31-én. Ez a terv erre az évre, de olyan nagy újításokat nem tervezünk. Ugyanúgy élőben játsszuk az egészet, ahogy régen is csináltuk. Lesz néhány próbánk, utána pedig végigzúzzuk az országot.
Vannak további zenei vagy egyéb projektek, amiket tervezel a jövőben?
Egy feldolgozás-lemeznyi anyagot összehoztam, de elkezdtem kételkedni abban, hogy ennek lenne-e egyáltalán értelme, ugyanis lehet, hogy inkább a saját dalokra kellene fektetni a hangsúlyt. Feldolgoztam népdalokat, verseket írtam át az egyszálgitáros koncertjeimre. Ezenkívül Nemes Andrással a Biorobot nevű zenekarral csináltunk egy lemezt korábban, és már készen van egy második lemeznyi anyag is. Vele is lehetséges lenne az együttműködés, de mióta kijózanodtam, nem találkoztunk. Emellett egy lemeznyi anyag összegyűlt közreműködők, KMK néven, mindenkivel, aki él és mozog, írtunk közös dalt, és ezekből a dalokból is lehetne lemezt készíteni. Szóval elég sok minden van, de úgyis mindig az történik, aminek történnie kell, nem mindig az, amit eltervezek, úgyhogy most egyelőre azt szeretném, hogyha józanul is a kezembe tudnám fogni a gitárt, és elő tudnám venni azokat a jegyzeteimet, amiket bedrogozva írtam.
Megijesztenek?
Igen, mert egyből azt gondolom, hogy be kéne tépnem, és azt semmiképp nem szeretném. Sajnos tapasztalatból tudom, hogy amikor az ember józanodik, és fél éve drogmentes, akkor bármikor elkaphatja a gépszíj. Aztán eltelik fél év bedrogozva, és megint mindent leromboltam magam körül, legatyásodtam, nem aludtam, nem ettem, összevesztem megint a családommal, és ezt a részt nem szeretném még egyszer. Sajnos sokszor egyetlen botláson múlik az egész.
Arra nem gondoltál, hogy töröld ezeket a szövegeket?
Minek töröljem, jól elvannak a gépemen, aztán majd ha itt lesz az ideje, beleolvasok. Ha meg tényleg az kell, hogy kidobjam, akkor úgyis történni fog valami. Egyelőre ott tartok, hogy előkészítettem a gitáromat, betettem a szobába egy széket, ott áll a gitár az állványon, és ennyi.
Mostanában előveszed a gitárodat?
Nem igazán. Amikor szívtam, többször elővettem, de nem játszottam rajta, csak simogattam, mert nem volt erőm játszani, mivel nem aludtam és nem ettem. Jelenleg kedvem nincs hozzá. Ez nem egy könnyű időszak.
Ezek után hogy telik egy napod?
Rengeteget olvasok, nagyon sokat gondolkodok, meg elintézek olyan dolgokat, amiket nem sikerült az utóbbi évtizedekben. Például rendbe rakom a családommal a kapcsolatomat. Mindennap beszélünk telefonon. Vagy például kihívtam a kaputelefon szerelőt, mert amióta ideköltöztem – 2009 óta – rossz a kaputelefon, ti vagytok az elsők, akik csengettetek. Tegnap voltam fogorvosi kezelésen, valószínűleg egész évben vissza fogok járni, mert a designer drogoktól kitöredeztek a fogaim. Tehát újra összerakom magamat.
Mi adja ebben a legtöbb erőt neked? Ez az út, amit megtettél?
Nem egészen. Ahogy az osztálytársaimmal és a családommal is hadilábon álltam, a másik nagy misztérium számomra a szerelem és a párkapcsolat. Mindig is komolyban utaztam, nem voltak egyéjszakás kapcsolataim, nem voltam az a szeretőket tartó típus, és mindig, már gimnazista koromtól, tehát az első barátnőmtől kezdve azt kerestem, akivel majd le tudnám élni az életemet. Aztán olyan szintű féltékenység tört rám a második hónap után, és annyira beszippantott, hogy élhetetlenné és lehetetlenné tette a kapcsolatokat, és elég nagy pofonokat kaptam emiatt az élettől, és most gyakorlatilag az tart életben, hogy arra várok, hogy ezután a sok elvadult drogos év után megint legyen egy párkapcsolatom, és ezúttal ne csesszem el. Ez tartja most bennem a lelket.
Térjünk vissza a zenére! Az alternatív zenei világ mennyit változott szerinted az utóbbi időben?
Szerintem megváltozott abból a szempontból, hogy sok zenekar, akikkel együtt indultunk, feloszlottak, mások maradtak, de még ugyanazt játsszák, és megjelentek az új, szórakoztató zenekarok dj-vel, rappeléssel, angol szövegekkel.
Jót tesznek ezek az angol szövegek a magyar zenének?
Persze, én büszke vagyok rájuk! Hasonlóan megpróbálnám, de még annyira jól nem tudok angolul. Mindenképp jó, hogy ezt csinálják, legalább mindenki megtanul angolul.
Kiket szeretsz?
Annak idején Kispál rajongó voltam, nagyon nagy hatással volt rám Lovasi szövegvilága. Bródynak az Illés utáni dalait is szeretem, zeneszerzők közül elsősorban Presser áll hozzám közel, akit nagyon nagy zeneszerzőnek tartok. A Quimbynek is vannak olyan dalai, amiket nagyon szeretek.
Mennyire volt nehéz visszailleszkedni ebbe a zenei közegbe?
Jelenleg még tart a visszailleszkedés. Kijózanodásom óta egy koncertet adtunk a Hiperkarmával a Petőfi Csarnokban, ami nagyon jól sikerült. Jól éreztük magunkat, és sokkal többen eljöttek, mint amire számítottunk. A visszailleszkedés ott fog elkezdődni, amikor elkezdek józanon is új dalokat írni. Az, hogy elmegyünk turnézni, az első lépés. Nem akarok kapkodni, mert a kapkodásból eddig mindig drogozás lett. Nagyon sok barátom van, akik nem is láttak józanul, pedig ismernek már több mint tíz éve. Úgyhogy most a közönség is egy új oldalról fog megismerni, ami tartalmaz jó dolgokat is. Például pontosabban gitározom, ha józan vagyok.
Ayhan Gökhan – Izsó Zita
Átjáró
Fotó: Szöllősi Mátyás
