Szobrászaink közül Izsó Miklós volt az első, aki a jellegzetes népi figurákat hitelesen mintázta meg. Találó egyik méltatójának megjegyzése: „Ő volt a magyar szobrászat Petőfije.” Izsó Miklós szobrászművész 150 éve, 1875. május 29-én halt meg Budapesten.
„Ismét küzdelmes életemről írok, biztosítva vagyok ez évre is a Bécsi Ifjúság pártfogásából, a pénzösszeg kevesebb mint a múlt évbe volt, de még ezt felényire kevesbíti meg az átkozott adó. Mi még naponként följebb följebb hág, itt maradásom tökéletes lehetetlenség, pénzemet havonként kapnám, de még eddig múlt hónapi levelemre feleletet sem kaptam, nem hogy pénzt. Borongós időket élünk nem tudom mi történt az Ifjúság között, most írok éppen Bécsbe, hogy útiköltségem fedezésére küldjenek néhány forintokat, hogy a telet legalább Honunk valamelyik zugába tölthetném tavasszal aztán változván hitem szerint az osztrák pénz értéke, igénybe veszem ismét az Ifjúság pártfogását, vagy itt vagy más akadémiába töltve még el fél vagy egy évet, addig pedig oda haza studiomokat csinálnék magamnak a magyar nép életéből, hogy azt fölhasználva tervezhetnék valamit s haszonnal eladhatnám, tervem ez be fog e teljesedni felette a kérlelhetetlen sors fog határozni. –
Befejezve egészen a Széchényi szobrot, a múlt hónap 14-én küldtem pestre még eddig azt sem tudom, hogy és miképpen érkezett meg, mivel levelemre semmi választ nem kaptam. Felette nyugtalan vagyok, a munkához semmi kedvem el kezdtem tervezni egy magyar Juhászt de mit egy nap csinálok másnap elrontom, órám is a zálogházban, néhány forint adósságom is e mellett itt még nem is napszámoskodhatom mivel munka – nincs – így egyik rossz gondolat a másikat űzi borúra sötétség jön, mond csak mitevő legyek, hol van egy biztos pajzs mely a még jobban közeledő ínség ellen meg óvna, – meg várom az Ifjúság segítségét és itt hagyom Münchent.” (Izsó Miklós levélrészlete Balogh Bélának, Bécs. Május 6. 1861)
Izsó Miklós szobrászművész 1831. szeptember 9-én született a Borsod megyei Disznóshorvátiban (ma Izsófalva). 1840-1847 közt a sárospataki kollégium növendéke volt, ezután kőfaragó lett Rimaszombatban. A szabadságharc kitörésekor honvédnek állt, Győrött meg is sebesült, a világosi fegyverletétel után bujdosnia kellett. 1851-ben visszatért Rimaszombatba, itt ismerkedett meg a szobrászattal, s Ferenczy István tanítványa lett, akitől bizonyítványt is kapott.
1856-ban Pestre került, majd fiatal értelmiségiek támogatása révén Bécsben, később a müncheni akadémián folytatta művészi tanulmányait. Itt készült Széchenyi-mellszobra, innen küldte haza a Búsuló juhászt, mely az 1862-es pesti kiállításon az első nagyobb méretű zsánerszoborként nagy feltűnést keltett, s Izsót egy csapásra ismertté tette. E mű még a reformkor eszmeisége alapján idealizált népi alakot mutat, s kissé síremlékre is emlékeztet.
A magyar romantikus szobrászatban Izsó Miklós pásztor- és parasztfigurái az első és sikeres példák a magyar népélet, a népi életkép szobrászi megjelenítésére, amikor is a romantika eszmeisége jegyében a nemzeti mondanivaló különös hangsúlyt kapott. Izsó 1862-ben készült Búsuló juhász c. szobrát müncheni akadémiai tanulmányai közben, bugaci élményei nyomán, viseletbe öltöztetett testvére mint modell, tehát természet után, nagy etnográfiai hűséggel mintázta.
Több műhelyben szerzett kőfaragói gyakorlata segítségével bravúrosan faragta művét márványba,
amire Gschwindt Mihály adott megbízást, akivel a tiszteletdíj dolgában perbe keveredett a szobrász. A jogi vitában nyertes megrendelő – közmegelégedésre – a Nemzeti Múzeumnak adományozta a szobrot. A Petőfi és Arany szellemét tükröző művét a kortársak, köztük Henszlmann Imre, Keleti Károly, Than Mór nagyra értékelték, felismerve korszakos jelentőségét a hazai művelődés és képzőművészet történetében.
1862-ben Pesten telepedett le, eleinte igen rossz körülmények közt élt, egy ideig a Győri Honvédsegélyező Egylet, majd Eötvös József támogatta. Több kortárs közéleti személyiség, köztük Arany János, Egressy Gábor és Béni, Fáy András, Lisznyay Kálmán és Eötvös József, továbbá történelmi alakok: Zrínyi, a költő, Zrínyi Ilona és II. Rákóczi Ferenc mellszobrát készítette el. Kisplasztikáit életszerűség és frissesség jellemzi, a nép életét megörökítő terrakotta szobrai témaválasztásuk mellett gondolati tartalmuk révén is kiválnak a kor akadémista ízlésű szobrai közül.
1864-71 között készítette Táncoló parasztok című sorozatát, e művei a sok giccses reprodukálás révén ma meglehetősen elcsépeltek, de maga korában áttörésként hatottak. 1863-64-ben a Magyar Tudományos Akadémiát díszítő szobrok tervein dolgozott, de csak kőfaragó munkára és Révai Miklós alakjára kapott megbízást. A Széchenyi-emlékmű pályázatán Engel József mögött második lett, s másik ellenfele, Vay Miklós művein segédként dolgozott a megélhetésért. 1869-ben eljutott Nápolyba és Rómába, 1870-től a Budai Főreáltanoda, majd a Mintarajztanoda tanára volt.
Debreceni Csokonai-emlékművét 1867-71 között, Dugonits András szegedi emlékmű tervét 1874-75-ben készítette. Ez utóbbit, akár legnagyobb megbízatását, a pesti Petőfi-szobrot tüdőbaja miatt hirtelen bekövetkezett halála után Huszár Adolf fejezte be. A Dugonits-szobrot 1876-ban, Petőfit 1882-ben állították fel.
A Nemzeti Galéria Izsó 71 szobrát őrzi. Főműve a Csokonai, egyetlen megvalósított emlékműve. A hetyke, mégis elegáns figura a máig élő költői eszményt fogalmazza meg, a magyaros ruha, a fürtös fej, a kezében lévő lant, a szőlőtő is ezt szolgálják. A monumentális, de garabonciásnak is ható alak legjobb emlékműveink egyike.
Izsó tragikusan félbetört pályája ellenére a romantikus szobrászat legnagyobb magyar mestere, a nemzeti stílus megteremtője, az első európai rangú magyar szobrász. Indulásakor alig volt magyar művészet, szobrászat meg különösen nem, amit folytathatott volna. A Rómából hazatérő Ferenczy megpróbálkozott megteremtésével – bele is bukott a kor érdektelenségébe. Alakjait nem az akadémiákon gyűjtötte, hanem a magyar valóságból.
„Ez az eszmény testet öltött a magyar katona, a végvári vitéz, a hajdú, a kuruc, a huszár alakjában, abban a természetségben és fesztelenségben, amivel a lovát a vele összenőtt huszár megüli; a paraszt, a pásztor, a csikós alakjában, tempós és mégis rugalmas, hanyag és mégis nemes mozgásában” – írta róla Fülep Lajos.
Izsó felfogása párhuzamos az irodalomban Petőfi és Arany, a zenében Erkel és Liszt művészetével, művészetét Fülep Lajos 1923-as tanulmánya értékelte újra.
