20 éve, 2004. június 10-én hunyt el Ray Charles zongorista, énekes. A dzsessz, soul, rock and roll, gospel és blues stílusban egyaránt alkotó, a különböző műfajok ötvözéséből saját stílust teremtő Ray Charles jelentősége csak a legnagyobb amerikai előadókéhoz mérhető.
A 2004. június 10-én hetvenhárom éves korában elhunyt zenésszel – a kritikusok, a kollégák, valamint az amerikai sajtó szerint is – olyan művész távozott, akit népszerűsége, dalainak ismertsége, de főleg hatása a klasszikusok közé emelt, köztük Louis Armstrong és Frank Sinatra mellé.
Ray Charles zenész, aki 1930. szeptember 23-án Ray Charles Robinson néven született, visszaemlékezése szerint már háromévesen zongorázni kezdett, s miután hétévesen zöldhályog miatt megvakult, a hangjegyeket már csak a Braille-írás segítségével ismerhette meg.
Traumatikus élményekkel teli gyermekéveiben – még kiskorában elvesztette öccsét, 15 évesen pedig árva lett – rendszeresen zenélt, 12 éves korától több együttesben játszott, majd három évvel később az iskolát is feladta a muzsika kedvéért.
Ray Charles – akit hosszú drogfüggőssége, kicsapongásai és nehéznek mondott természete miatt sokan megközelíthetetlennek tartottak – már életében is több különleges elismerésben részesült zenéjéért.
Első lemezfelvétele 1949-ben készült a Downbeat Recordsnál. Egyik korai dala a Mess Around, s ugyanez volt az egyik utolsó, idei lemezének címe is. Az első időkben megjelent dalai közül a rhythm and blues-listákra felkerült a Confession The Blues, a Baby Let Me Hold Your Hand és a gospeles „beütésű” Hallelujah, I Love Her So. Az ötvenes évek elejétől az Atlantic Records adta ki lemezeit, ekkor, 1955-ben készült a rock and roll és a rhythm and blues stílust ötvöző I Got A Woman, amely elsőként ért a csúcsra. Az ötvenes évek végén jelent meg Ray Charles világszerte legismertebb dala, a What’d I Say, amelyet zenészek sokasága dolgozott fel.
Legkedveltebb dalai közé tartozik még a Leave My Woman Alone, a Drown In My Own Tears, az Unchain My Heart, a Hit The Road Jack, az I Believe To My Soul, a Let Go Get Stoned vagy a Come Rain Or Come Shine is.
Drogfüggősége miatt az elvonót többször is megjárt Charles az 1990-es évek elején számos nagy horderejű fellépéssel sikeresen visszatért a reflektorfénybe. Reklámokat is rögzített a Pepsi-Cola számára a You Got the Right One, Baby! dalával, és olyan sztárok mellett, mint Bob Geldof, Billy Joel, Diana Ross, Cyndi Lauper, Bruce Springsteen és Smokey Robinson részt vett a USA for Africa szervezet számára szánt We Are the World című dal előadásában. nek.
2003-ban Charlesnak 53 év után először le kellett mondania turnéját, mert csípőprotézis műtéten esett át. Bár ez a műtét sikeres volt, hamarosan megtudta, hogy súlyos beteg. A májbetegsége, valamint több más kór által is gyötört énekes-zongorista, fokozatosan romló egészségi állapota ellenére, 2004 tavaszán még dolgozott Genius Loves Company című új albumán, amelyen Elton Johnnal, Gladys Knighttal, Norah Jonesszal, Diana Krall-lal és Willie Nelsonnal énekelt. A közös munkát nem sokkal Ray Charles halála előtt fejezték be, így a lemez augusztusban megjelenhet – hetven évvel pályafutásának kezdete után.
Élete során Charles több mint 60 albumot rögzített, és több mint 10 000 koncertet adott.
A körülötte lévő kultuszra jellemző, hogy 25 ével ezelőtt a szülőföldjére emlékező Georgia On My Mind című dalát a szövetségi állam himnuszává tették, Los Angeles-i stúdióját pedig nemrég hivatalosan is a város történelmi jelentőségű helyének nyilvánították. Itt jelent meg utoljára nyilvánosan, néhány héttel halála előtt, április 30-án – már tolószékben
A zongora mellett szaxofonon és klarinéton is kiválóan játszó Ray Charles a legsikeresebb művészek egyike volt, több Grammy-díjjal tüntették ki, 1987-ben megkapta az életműdíjat is, valamint a Polar-díjat is odaítélték neki. Tizennégy dala vezette valamelyik listát, de volt köztük olyan – az I Can’t Stop Loving You és a Hit The Road Jack – amelyik többször is az élre ugrott. Az elsők között került be a rock and roll halhatatlanjai közé.
Ray Charles a mozikban is sikeres volt. Magyarországon a legismertebb a Blues Brothers című zenés filmbeli szerepe. Jó néhány lehetőséget kapott a televízióban is. A Live Aid segélykoncerthez kapcsolódó We Are The World kislemez egyik vezéralakja volt, és fellépett a John Lennon-emlékkoncerten is. A fekete zongorista, aki a negyvenes évek végétől szinte az egész világot bejárta, Magyarországon 1971-ben lépett fel, összesen pedig több mint tízezer koncertet adott.
Bár több ismerőse nehezen megközelíthető embernek mondja, zenészkörökben a legnagyobb elismeréssel emlékeztek és emlékeznek róla. Aretha Franklin soulénekes minden idők legnagyobb hangjának tartotta Ray Charlesét, és a világi „fekete” zene megteremtőjének nevezte. Egy másik amerikai ikon, a több éve halott Frank Sinatra valamikor a szórakoztató ipar legnagyobb egyéniségének nevezte. Ahmet Ertegun, aki leszerződtette Ray Charlest az Atlantic lemeztársasághoz, azt mondta, legfeljebb Louis Armstrong gyakorolt nála nagyobb hatást az amerikaiakra. Kortársai közül James Brown szerint „kedves és nagyszerű ember volt. Akik megismerték őt, és a zenéjét, azoknak példaképévé vált. (…) Tisztelet a zseninek” – mondta pályatársáról a soulénekes.
