85 éve, 1938. január 25-én született Etta James világhírű amerikai Grammy-díjas énekesnő, a blues és az R&B jeles képviselője, akinek leghíresebb slágere az At Last című ballada volt.
A dzsessz, a blues és a soul műfajában egyaránt otthonosan mozgó énekesnő karrierje során hat Grammy-díjat és 17 Blues Music Awards elismerést nyert. Leghíresebb slágere az At last című dal, amelyet 1941-ben Mack Gordon és Harry Warren írt és Glenn Miller tett híressé, majd énekelte Nat King Cole is.
Etta James előadásában 1960-ban csendült fel először, azóta világhírű lett és 2009-ben Beyoncé is elénekelte a Barack Obama elnök beiktatása alkalmából.
Sokaknak mai klubslágerekből lehet ismerős Etta James hangja, hiszen őt hallhatjuk a már szintén elhunyt Avicii Levels, illetve Flo Rida Good feeling című dalában.
Etta James több mint ötven évet töltött a zenész pályán. Jamesetta Hawkins néven jött világra Los Angelesben 1938. január 25-én fekete anya és fehér apa gyermekeként. Amikor családjával együtt San Franciscóban telepedett le az ötvenes évek legelején, két másik lánnyal énekegyüttest alakított Doo Wop néven. Később a Peaches együttessel énekelt.
Képességeire Johnny Otis dalszerző, énekes és bártulajdonos figyelt fel egy Los Angeles-i éjszakai szórakozóhelyen (a felfedezés története több változatban is ismert). Ezután Johnny Otis rendszeresen felléptette őt rhythm and blues műsoraiban, a legkülönbözőbb szórakozóhelyeken.
Azután megszületett első nagy sikere, a The Wallflower, amely előbb a második lett a rhythm and blues listán, majd 1955-ben a lista élére is felkerült. Az énekesnő fiatalkorában együtt turnézott Johnny Guitar Watson blues-zenésszel és Otis Reddinggel, aki a soul legkiemelkedőbb előadója volt.
A hatvanas években több dala is felkerült a listák előkelő helyére. Addigra Etta Jamest már érett, eredeti stílusú énekesnőként tartották számon. Annak az időszaknak a legnagyobb sikere lett az At Last című albuma és dala, de kedvelt volt az All I Could Do Was Cry, az If I Can’t Have You, a Trust In Me és a Tell Mama című dala is.
Hosszú pályafutása alatt több mint negyven lemezt készített, az utolsók között a 2006-ban megjelent All The Way és a listát is vezető, Grammy-díjas Let’s Roll volt. Számtalan kitűnő koncertet tudhatott háta mögött. Fellépett többek között Montreux, Monterey és San Francisco rangos dzsesszfesztiváljain.
A rock and roll halhatatlanja lett 1993-ban, 2001-ben a blues, majd a rockabilly halhatatlanjának is megválasztották. Csillagot kapott a hollywoodi hírességek sétányán és több más Grammy-díja mellé megkapta az életműdíjat, At Last című albuma pedig bekerült a Grammy halhatatlan korongjai közé. A Rolling Stone magazin minden idők 100 legnagyobb előadójának listáján is helyet kapott.
A 73 éves korában elhunyt Etta James demenciában szenvedett, vesegondokkal és vérrákkal küzdött. Orvosa 2011 decemberében bejelentette, hogy az előadó leukémiája gyógyíthatatlan. Rövid időre még elhagyhatta a Los Angeles-i kórházat, ahol ápolták, de végül vissza kellett mennie, ott halt meg férjével és két fiával az oldalán – közölte Lupe De Leon, az énekesnő pályáját több évtizeden át egyengető menedzser.
„Óriási veszteség ez a rajongók számára világszerte. Hiányozni fog. Nagy amerikai énekes volt, zenéje felülemelkedett a műfaji korlátokon” – fogalmazott Lupe De Leon.