„Neked sikerült valaha olyan baromságot mondanod, amit egymagad találtál ki?” – tette fel a kritikus kérdést Zazie a metrón c. regényében a 40 éve elhunyt Raymond Queneau francia író, költő, esszéíró.
1903. február 21-én született Le Havre-ban, Auguste Queneau és Joséphine Mignot rövidáru-kereskedők egyetlen gyermekeként. Az elemi és a középiskolát szülővárosában végezte jó eredménnyel. Már igen korán érdeklődést mutatott a nyelvészet, a történelem és a természettudományok iránt, s egészen kicsi gyermekkorától írogatott verseket, hosszabb-rövidebb prózákat. Kamaszkorában aztán elégette ezeket az úgymond ifjúkori írásokat, s szinte minden idejét az olvasásnak szentelte. Érettségi után a Sorbonne filozófia szakára iratkozott be, ahol 1926-ban kapott oklevelet.
„Családnév keresztnév születési idő születési hely társadalombiztosítási azonossági szám csekkszámla száma bankbetétkönyv száma lakbérnyugta vízdíjnyugta gázszámla villanyszámla metróbérlet autóbuszbérlet bútorrészletnyugta frizsiderszámla kulcskarika frászkarika vércsoportjel vizeletvizsgálateredménye gyónócédula tuttifrutti szónélkülaggyaide minden személyi okmányát. És még nem is említettem az autóvezetői jogosítványát, nemzetközi útlevelét biztosításiszerződését tuttikvantiját, mert ilyesmi bizonyára nincs a birtokában.” (Raymond Queneau: Zazie a metrón)
Az egyetemi évek alatt került közelebbi ismeretségbe a szürrealistákkal, köztük André Bretonnal, majd később Prévert-rel, Marcel Duhamellel és Tanguy-jal volt nagyon jó barátságban. 1925 és 1927 között Észak-Afrikában, Algériában és Marokkóban szolgált egy zuávezredben. A polgári életbe való visszatérését követően állást vállalt egy párizsi pénzintézetben, miközben továbbra is lelkesen vett részt a szürrealisták minden megmozdulásában. 1928-ban megnősült, felesége, Janine Kahn, Breton sógornője volt. Egy fiuk született, Jean-Marie 1934-ben.
„Én mondom, vannak ilyen furcsa dolgok az életben: csak a hegyek nem találkoznak. Mert én két óra múlva megint találkoztam a fiúval.” (Raymond Queneau: Stílusgyakorlatok)
1929-ben viharos körülmények között szakított Bretonnal és a szürrealistákkal, s figyelme egyre inkább az irodalmi-nyelvi játékok, szokatlan kifejezési formák felé fordult. 1931-ben Borisz Souvarine trockista csoportjához csatlakozott és a La critique sociale című lap munkatársa lett. Ez még azonban nem volt elég a megélhetéshez, így pénzkeresés céljából papírabroszokkal ügynökölt. Közben teológia- és filozófiatörténeti előadásokat hallgatott, pszichoanalízisbe kezdett, s rövid időre Görögországba utazott.
1933-ban jelent meg első regénye, A bökkenő a Gallimard kiadásában, mely osztatlan sikert aratott mind a kritika, mind a közönség körében, s el is nyerte a Prix des Deux-Magots kitüntetést. Az ezt követő időszakban csaknem minden évben elkészült egy-egy új regénye, miközben fordításai is sorra megjelentek Jean Raymond álnéven. Elsősorban angolszász szerzőket fordított, Edgar Wallace-t és Sinclair Lewist. Szintén álnéven maga is írt könnyed, kissé pajzán krimiket, egyik kedvelt álneve a Sally Mara volt, akinek idővel intim naplóját is megjelentette 1950-ben.
1938-ban a Gallimard kiadó egyik legtekintélyesebb lektora lett. 1940-ben káplárként bevonult, de néhány hónap múlva leszerelték. A második világháború idején aktívan részt vett a francia ellenállásban, az illegális Országos Íróbizottságba is beválasztották.
„Az ötösön csúcsforgalomban. Huszonhat éves forma pasas, fején puhakalap, a szalag helyett paszománnyal; hosszú nyak, mintha kinyújtották volna. Utasok szállnak le és föl. A pasas rátámad az egyik mellette állóra. Azt veti a szemére, hogy meglöki őt, valahányszor ott megy el valaki. Nyafogós hang, de szeretne keménynek hangzani. Megürül egy ülőhely, a pasas odaront.” (Raymond Queneau: Stílusgyakorlatok)
A háború után újságíró lett, rádióműsorokat készített, s filmforgatókönyveket kezdett írni, bár ezek közül csak kevés készült el. 1947-ben jelent meg Stílusgyakorlatok című műve, melyben egy egyszerű, hétköznapi történetet ad elő kilencvenkilenc változatban, páratlan nyelvi humorral figurázva ki a különböző stílusfajtákat. A darabot a nyolcvanas évek közepén Budapesten, a Katona József Színházban is bemutatták, és hihetetlen sikert aratott.
1950-ben Queneau az Alfred Jarry nyomdokait követő Patafizikus Kollégiumnak tagja, majd vezetője lett, 1951-ben pedig beválasztották az Académie Goncourt-ba. 1952-ben megjelent Az élet vasárnapja című regénye és a Ha azt képzeled című verseskötete, s a Cannes-i filmfesztivál zsűrijébe is meghívták. 1954-ben az igen tekintélyes Encyclopédie de la Pléiade igazgatója lett, s tovább folytatta tudományos munkáját, matematikai, nyelvtudományi cikkeket tett közzé különböző folyóiratokban.
1959-ben jelent meg legsikeresebb regénye, a Zazie a metróban, melyből Louis Malle készített ugyancsak nagysikerű filmet. Egy évvel később Queneau neves írók és matematikusok társaságában új irodalmi műhelyt hozott létre Oulipo (Ouvroir de Littérature Potentielle) elnevezéssel, melynek többek között tagja volt Italo Calvino, Jacques Roubaud és Georges Perec is. A hatvanas években és a hetvenes évek elején is egészen haláláig Queneau fáradhatatlanul alkotott, egymás után jelentek meg verseskötetei, esszéi, regényei, útinaplói és tudományos cikkei. Művei közül meg kell említenünk a magyarul is megjelent Angol Park és az Ikarosz repül című regényeit, melyek mindmáig igen népszerűek az olvasók körében.
A sokoldalú művész, író és gondolkodó, akinek igazi jelentőségét és valódi értékét csak az irodalom bennfentesei ismerték, 1976. október 25-én hunyt el Párizsban. 1914-től 1965-ig írt Naplója, egy jelentős irodalmi pálya lenyomata halálának huszadik évfordulóján, 1996-ban került az olvasók kezébe.
Queneau egész életművén végigvonul a szürrealista örökség, a vonzódás a szójátékok és más nyelvi lelemények, a játékosság, a fekete humor iránt, a mindenféle tekintély gúnyos megvetése. Regényei hétköznapi helyszíneken (kertváros, Vidámpark, földalatti) játszódnak, hősei egyszerű emberek, akikről mindig a humor és finom költőiség hangján szólt.
