„Hasznosítsd, amit tudsz, és ez segít majd tisztázni, amit még nem ismersz” – vallotta Rembrandt Harmenszoon van Rijn, a holland aranykor leghíresebb festőművésze, akinek művészeti hatása ma is érezhető.
Rembrandt az egész európai kultúrában kitüntetett helyet foglal el. Elődeivel, de akár követőivel összehasonlítva is nyilvánvaló tökéletes eredetisége és szellemi örökségünk alakításában játszott szerepe. Hagyatéka több mint hatszáz festmény és tekintélyes számú rézkarc. Festett arcképet, vallási tárgyú festményeket, tájképeket és zsánerjeleneteket. Az elsőnek ismert, legkorábbi festménye 1623-ban készült, a Szemüvegárus a szülővárosában, Leidenben (Museum de Lakenhal) tekinthető meg, az utolsónak tartott, valószínűleg halála évében készült műve, egy 1669-ben készült Önarckép a firenzei Uffizi-képtárban vigyáznak rá. Az oroszországi múzeumokban őrzött alkotásai alapján pontosan körvonalazható művészetének nagysága, hiszen az itteni gyűjtemény életműve összefoglalását adja és szemlélteti annak fejlődését-alakulását. Az első Rembrandt-festményeket még maga Nagy Péter cár vitette Oroszországba.
Háromszázötven éve, 1669. október 4-én halt meg Rembrandt Harmenszoon van Rijn holland festő és rézkarcoló, az egyetemes képzőművészet óriása. A keresztnevén elhíresült festő 1606. július 15-én született Leidenben, egy jómódú molnár és egy pék lányának kilencedik gyermekeként.
Az ifjú Rembrandt tehetsége korán megmutatkozott, s a tanárai ezt idejében fel is ismerték. Szülővárosában egy ideig klasszikus tanulmányokat folytatott. Szülei tudósnak szánták, még nem volt tizennégy éves, amikor beiratták a leideni egyetemre, de valójában a rajzművészet és a festészet vonzotta, és Jacob van Swanenburgnál, majd Amszterdamban Pieter Lastmannál tanult. 1625-ben Rembrandtnak már saját műterme volt szülővárosában, ahol kipróbálhatta önmagát, készen arra, hogy megvalósítsa álmait. 1627-től már tanítványokat is fogadott, és a rézmetszésnek is mestere lett. Constantijn Huygensnek, Frigyes Henrik orániai herceg titkárának közbenjárására számos megrendelést kapott az udvartól, és csakhamar hírnevet szerzett. Jóllehet a festők számára akkoriban szinte kötelező volt az itáliai tanulmányút, Rembrandt soha nem hagyta el hazáját.
Rembrandt már abban az időben is festett bibliai jeleneteket, amikor Lastman műtermében tanult. E képek témáját hagyományos vallásos szellemben jelenítette meg, festői szempontból gyakran szokatlan, de mindenképpen őszinte gesztusokat alkalmazva. Az ifjú művészt nem a miszticizmus, inkább a bibliai történet sajátos titokzatossága vonzotta. A fényárnyék technika révén külön hangsúlyt kaptak a képeken egyes elemek, például az egyik szereplő fejfedője vagy a háttérből előmagasodó oszlop árnyéka. A megjelenített szereplők szent voltát pedig vallásosságának köszönhetően meggyőzően tudta érzékeltetni a vásznon.
Rembrandt – kortársaival ellentétben – nem rendelte alá a témát a színpadias megjelenítésnek. Caravaggio és Manfredi műveit például közönségesnek találta. Húszéves korában már nyilvánvaló volt, hogy Rembrandt nem Michelangelo és a manieristák művészi örököse. Saját utat keresett.
1630-as évektől. Új módszert fejlesztett ki az arcok fény- és árnyékmintákkal való megörökítésére ahelyett, hogy az arc egyik oldalát megvilágította volna, miközben a másikat árnyékolta volna. Rembrandt a portréin a szemek körül árnyékokat emelte ki, amelyek megnehezítik tekintet kifejezésének pontos leolvasását. Ez a technika lehetővé tette, hogy vászonjai rendkívüli benyomást keltsenek, hiszen a figyelmet az arc mögött élő, gondolkodó emberre irányítja.
1631-ben Amszterdamba költözött, ahol sokat foglalkoztatott portréfestőként hírnévre, gazdagságra és tanítványok sokaságára tett szert. Három évvel később elvette mecénása, a műkereskedő Hendrick Uylenburgh unokahúgát, Saskiát aki állandó modellje is lett. A festő 1639-ben egy divatos helyen, a későbbi zsidónegyed szélén vett előkelő házat, műgyűjteményét is gyarapította. Végtelenül sok vázlat készült el ekkoriban – emberek és koldusok az utcán, cirkuszok, nők és gyermekek és Saskia. A házasság évei a gazdagság és a művészi fénykor időszakát jelentették számára, ezek a festmények arról árulkodnak, hogy mind Saskia, mind Rembrandt boldog, kiegyensúlyozott életet élt. Azonban& az asszony 1642-ben, nem sokkal negyedik (és egyetlen életben maradt) gyermekük, Titus világra jötte után elhunyt.
1639-ben Rembrandt és Saskia egy nagyobb házba költözött régi barátja, van Uylenburgh mellé. Festészetét az olasz művészet új fejleményei befolyásolták, amelyek nyomtatványokon és több utazott kollégáin keresztül jutottak Hollandiába. Sok kortársa elkezdett kísérletezni a Caravaggio által kifejlesztett világítás drámai használatával. Későbbi festményeinek egyik figyelemre méltó aspektusa a széles ecsetvonások használata, amelyeket néha palettakéssel vihetett& fel.
Felesége halála után pályája megtorpant, kevesebb megrendelést kapott. Viszonyt kezdett fia dadájával, Geertge Dircx nevű özveggyel, aki idővel beperelte, azt állítván, hogy a festő házasságot ígért neki, és a bíróság nősülésre ugyan nem, de nagy összegű kártérítésre kötelezte. Később sikerült bebizonyítania, hogy az asszony ellopta Saskia ékszereit, és dologházba csukatta. Az 1640-es években a nála jóval fiatalabb Hendrickje Stoffels lett a szeretője, de nem vette feleségül, mert akkor elesett volna a Saskia által Titus számára létrehozott alap jövedelmétől. Anyagi nehézségei állandósultak, fényűző életének költségeit még hatalmas bevételei sem fedezték. A csőd elkerülése érdekében 1656-ban el kellett adnia képeit, műgyűjteményét és házát, Amszterdam olcsóbb negyedébe költözött, s mind magányosabban élt.
Az 1660-as évek elején meghalt Hendrickje, majd 1668-ban fia is, utolsó éveiben Hendrickjétől született lánya, Cornelia gondozta. 1665–1668 között elkészülnek Rembrandt utolsó éveinek csodálatos alkotásai: A zsidó menyasszony és A tékozló fiú hazatérése. A festőóriás 1669. október 4-én, hatvanhárom évesen, elszegényedve halt meg.
Mintegy 600 festményt, kétezer rajzot és 300 rézkarcot készített, és még ma is kerülnek elő eddig ismeretlen alkotásai. Pályáját történeti képekkel kezdte, legkorábbi datált műve a Szent István megkövezése. Mintegy száz önarcképe közül az elsőt húszévesen, az utolsót halálának évében készítette, emellett sok festményén valamelyik szereplőben is önmagát örökítette meg. Önábrázolásában jól nyomon követhető élete, az törekvő ifjútól a gazdag, tekintélyes, önelégült, néha cinikus férfin át a megfáradt, elszegényedett, sokat megélt, megtört öregemberig.
Sok mitológiai és vallási képet festett, ószövetségi és újszövetségi témákat is feldolgozott. Képein a karakterek igen széles skálája bukkan fel a koldustól a hősig, bibliai témájú képeinek modellje sokszor zsidó szomszédai voltak. A klasszikus témákat demitizálta: az Európa elrablásán egzotikus ruhájú nők állnak egy jellegzetesen holland kikötő előtt, a Ganümédeszen a szép ifjú helyett rémült kisfiút ábrázolt. Egyik remekműve a Danaé, a szerelmét váró nő aktja áradó fényben fürdik, ám a Jupitert jelző aranyeső nincs a képen. Rubensszel versengve festette a Kereszt felállítása és a Levétel a keresztről jeleneteit, ahol Rubens a pátoszt és szépséget, míg Rembrandt a drámaiságot hangsúlyozta. Újtestamentumi történetet örökített meg a Jézus betegeket gyógyít című rézkarcán és a Krisztus Emmauszban festményén is, e témában leghíresebb műve valószínűleg a Péter tagadása. Ótestamentumi képein ritkábban ábrázolt jeleneteket dolgozott fel: a Belsazár lakomáján keleti ruhás alakokat festett drámai, rémült pózokban, az Izsák feláldozásán az angyal lefogja Ábrahám kezét, amelyből kiesik a kés.
Első nagyszabású művével, a Dr. Tulp anatómiája (1632) című festményével máig hatóan megújította a csoportképek ábrázolását. Titus című portréja a fény és árnyék kezelésének iskolapéldája, művészeti iskolákban ma kötelező tananyag. Fő műve az amszterdami polgárőrség megrendelésére készült, 1642-ben befejezett Éjjeli őrjárat (eredeti címén Frans Banning Cocq kapitány milíciája), mert sűrítve tartalmazza sajátos, az akkori holland ízlésvilágtól elütő művészetét. A finom elegancia helyett a fény és árnyék harcát hangsúlyozta, a színek ellenében a térformát emelte ki. A 4,5×5 méteres vásznon sugárzó napfényben ábrázolta a muskétásokat, de a 18. század végére a kép annyira elsötétedett, hogy Sir Joshua Reynoldstól az Éjjeli őrjárat címet kapta. A többszöri áthelyezése miatt mára megcsonkított kép az amszterdami Rijksmuseumban látható.
Rembrandt műgyűjtő is volt, házában német és itáliai rézkarcok, kitömött állatok, ásványok, kagylók, márvány mellszobrok és pénzérmék is voltak, amelyeket háttértémaként használt. Anyagi gondjai miatt elvesztett, de mára eredeti állapotában helyreállított háza 1911 óta múzeumként működik.
Halálának 350. évfordulójáról világszerte megemlékeznek. Január végén a hágai Mauritshuis Múzeumban tárlattal nyílt meg a Rembrandt-év. A világ legnagyobb Rembrandt-gyűjteményével rendelkező amszterdami Rijksmuseumban restaurálják az Éjjeli őrjáratot, s először – és feltehetően utoljára – mutatják be egyetlen tárlaton a múzeum szinte teljes Rembrandt-gyűjteményét. A Szépművészeti Múzeumban Rembrandt és tanítványai címmel, a Magyar Nemzeti Galériában Az önarckép fantomja – Rembrandt 350 címmel nyílt kamarakiállítás.
