A hősi énekekhez, mesékhez és mondákhoz vonzódott, Mese Szaltán cárról és a Szadko, a Hópelyhecske, de megigézte a kelet világa is, így született az Ezeregyéjszaka meséire íródott Seherezádé. Nyikolaj Rimszkij-Korszakov 170 éve született.
A Pulitzer-emlékdíjas Feuer Mária így összegezte Rimszkij-Korszakov életét: „Amikor megszületett, Glinka még élt. Az orosz irodalom nagyjai közül Gogol, Belinszkij és Herzen alkotóművészetének teljében volt; Dosztojevszkij és Tolsztoj még pályája elején állt. A nyugat-európai művészetben virágzott a romantika, Schumann, Mendelssohn, Chopin a kor ünnepelt zeneszerzői. Verdi abban az évben írta meg A bolygó hollandi-t is. Magyarország a Hunyadi László bemutatását ünnepli.
Amikor meghalt, Liszt, Wagner, Berlioz és Brahms már régen eltávozott az élők sorából, és új eszmék, új stílusok követelték helyüket. Debussy, Ravel, Puccini, Richard Strauss neve hozta lázba az európai nagyvárosok zeneszerető közönségét. Ekkortájt írta Schönberg a Stefan George-dalokat és az Öt zenekari darabot. Magyarországon két fiatal művész: Bartók Béla és Kodály Zoltán útnak indult, hogy faluról falura járva összegyűjtse a magyar népzene kincseit, s már élesen vitatkoztak első műveikről. Pétevárott pedig bemutatták Rimszkij-Korszakov első darabjait.
Nyikolaj Andrejevics Rimszkij-Korszakov orosz zeneszerző 1844. március 18-án született a novgorodi kormányzóságban, Tyihvin városkában. Zenei tehetsége korán megmutatkozott, kilencévesen már komponált. Apja kívánságára tengerésztisztnek tanult, de közben zeneileg is képezte magát. Közeli barátja és mentora lett Milij Balakirev zeneszerző, később ők ketten, továbbá Cézár Kjui, Mogyeszt Muszorgszkij és Alekszandr Borogyin alkották az Ötök csoportját, a „Hatalmasok kis csapatát”.
A hangszerelés zsenije
1862-ben megismerkedett a zeneszerző Balakirevvel, akivel – Kjui, Rimszkij-Korszakov és Muszorgszkij társaságában – létrehozták az Ötök csoportját. Glinka zenei-esztétikai nézeteit követve új, a népzenén alapuló orosz nemzeti zenét akartak teremteni, s szívesen alkalmazták a keleti zenei folklór elemeit is. A „hatalmasok kis csoportjában” Borogyin tevékenysége volt a legszerteágazóbb: írt szimfóniát, dalokat, kamarazenét és operát, a többiektől eltérően Haydn és Beethoven mellett Bachot is tanulmányozta.
Két és fél évig a tengert járta, ekkor szerzett élményei ihlették később egzotikus témaválasztású, különleges hangszerelésű műveit. A hajón született Első szimfóniája is, e műfajban az első orosz darab. 1871-ben képesítés nélkül nevezték ki a szentpétervári konzervatórium hangszerelés- és zeneszerzés tanárának, így titokban kellett pótolnia elméleti hiányosságait.
1872-ben megnősült, felesége, Nagyezsda Purgold zeneileg iskolázottabb volt, mint ő. Az Ötök úgy vélték, hogy Rimszkij-Korszakov Nagyezsda miatt távolodott el a nemzeti érzelmektől. 1873-ban már a flottazenekarok felügyelője, majd az Ingyenes Zeneiskola igazgatója lett. 1886-tól az orosz szimfonikus koncerteket szervezte, így nagy része volt abban, hogy az 1889-es párizsi világkiállításon orosz szerzők műveit mutatták be. 1905-ben tanári állásából rövid időre elbocsátották, mert a sztrájkoló diákok védelmére kelt, nyílt levélben tiltakozott a cári rendőrség önkénye ellen.
Mesékkel átszőtt mesés zenék
1867-ben írta Szadko című zenekari fantáziáját, az első orosz „szimfonikus költeményt”. Második szimfóniáját (Antar) szintén keleti mese ihlette, az 1872-ben született A pszkovi lány című operája Rettegett Iván korában játszódik, s sok rokonságot mutat Muszorgszkij Borisz Godunovéval.
Rimszkij-Korszakov az orosz témákhoz, a nemzeti történelemhez, hősi énekekhez, mesékhez és mondákhoz vonzódott, bizonyíték erre a Mese Szaltán cárról és a Szadko, a mese a láthatatlan Kityezs városáról című opera, de megigézte a kelet világa is, így született az Ezeregyéjszaka meséire íródott Seherezádé.
Rimszkij-Korszakov Seherezádéja vadsággal és barbársággal teli történetét átszövi a keleti dallamok romantikus világa. Egy magányos nő egy bálból hazatérve az alkohol mámorában átéli Seherezádé szerelmi és drámai történetét. Fantáziájában megjelenik a férfiember két típusát megszemélyesítő vezír és az arany rabszolga. Egyikük a hatalmat, a gazdagságot és az erőszakosságot jelképezi, másikuk a kedvességet, az érzelmi telítettséget, ugyanakkor azonban az emberi kiszolgáltatottságot is. Seherezádé a szerelem szabadságára vágyik, és nem a hárem bezártságára. Fellázítja társnőit az önkény ellen, hogy a boldogság teljességét válasszák. A történet drámai véget ér. Álmából ébredve hősnőnk újraéli az erotikus vágy szépségeit és veszélyeit.
Az orosz népdalok hatását mutatta Hópelyhecske című operája. Tizenöt operája közül az utolsó, a Puskin ihlette Az Aranykakas a cári önkényuralom kíméletlen szatírája. Egyes operáinak betétei, mint A dongó című virtuóz hegedűdarab a Mese Szaltán cárról, a Hindu dal a Szadko című operából ma is gyakran csendül fel a koncerttermekben. Rimszkij-Korszakov hangszereléssel is foglalkozott, egyebek között ő fejezte be (sokak szerint azonban átdolgozta) szerzőjük halála után Muszorgszkij: Hovanscsina és Borogyin: Igor herceg című operáját.
Műveire a kiváló hangszerelés, a romantikus álmodozás, az érzelmi gazdagság jellemző. Az orosz zenetörténetben korszakos jelentőségű Ötök tagjai közül ő a „legnyugatosabb”, a romantika mellett az európai újításokat is befogadta, egyben hidat teremtett Glinka és a modernizmus között. Tanítványai között tudhatta többek közt Szergej Prokofjevet és Igor Sztravinszkijt. A fiatal művészekkel való kapcsolata legendásan jó volt. Például Sztravinszkij apja kívánságára a pétervári egyetem jogi fakultására iratkozott be, itt találkozott Rimszkij-Korszakov legkisebb fiával, majd az ő révén 1902-ben magával a nagy orosz zeneszerzővel is. A mester nem javasolta, hogy a szentpétervári konzervatóriumban tanuljon, saját tanítványává fogadta. Kapcsolatuk szoros barátsággá mélyült, sőt Sztravinszkij apjának halála után Rimszkij-Korszakov szinte atyai szerepet játszott életében.
Rimszkij-Korszakov 1908. június 21-én halt meg Ljubenszkben szívroham következtében. Születése századik évfordulóján szülővárosában múzeuma, 1971-ben Leningrádban lakásmúzeuma nyílt, s az ő nevét viseli a szentpétervári konzervatórium.
