„…Érniük kell a dolgoknak, hogy érthetőbbek legyenek. Vagy még helyesebben, a dolgok várnak, míg az emberek megértése hozzájuk fejlődik” – írta a 160 éve született Rippl-Rónai József festő, grafikus, iparművész, a posztimpresszionizmus legkiemelkedőbb magyar képviselője.
Fülep Lajos szerint: “Rippl volt az egyetlen, aki friss, eleven vért hozott a magyar piktúrába, s idehaza ő egy személyben minden volt, ő volt a magyar piktúrának Cézanne-ja, Gauguin-ja még az is, amit jobb értelemben vett impresszionizmusnak lehet nevezni, még Vuillard, Bonnard stb. is.
Ő egymaga volt a reakció az akadémiával és Nagybányával szemben, ő maga jelentette nálunk azt az arisztokratikus mozgalmat, amely a naturalizmus hűhója mellett csendben a legnagyobb meglepetéseket készítette elő.”
1861. május 23-án született Kaposváron Rippl-Rónai József hét gyermek közül legidősebb volt a családban. Szülei „igazi kenyérkereső életre” szántak. Gyógyszerészoklevelet szerzett, de hamarosan Zichy Ödön gróf gyermekeinek házitanítója lett. Mivel a rajzolás, festés érdekelte, előbb a müncheni akadémián, majd magyar állami ösztöndíjjal Párizsban képezte magát. A fiatal művész 1887 márciusában érkezett meg Párizsba. A bohém művészek fellegvárában az ünnepelt magyar festő, Munkácsy Mihály műtermében dolgozott.
Munkácsy Mihály pártfogásába vette, ellátta festői feladatokkal és bevezette a francia társasági életbe.
„Ebben az időben Munkácsy befolyása alatt álltam stipendium nélkül. Pedig a fiatal festők közt szinte „híres” Munkácsy-tanítvány voltam. Sőt talán ez alapította meg későbbre is jó híremet. Mert ennek alapján hittek tehetségemben. Pedig mondhatom, oly tehetségtelennek nem éreztem magamat, sem azelőtt, sem azután, mint éppen akkor. Szinte azt mondhatnám, hogy semmit sem tudtam. Önállóságról, ízlésről pedig egyáltalán szó sem lehetett. Már-már megbicsaklott hitem, hogy festő lesz belőlem. A francia festők közül akkor még csak olyanokat ismertem, akiket később minél inkább elfelejteni igyekeztem.” (Rippl-Rónai József emlékezései)
1889-ben hátat fordított Munkácsynak és az általa képviselt romantikus-realista irányzatnak, és Párizs mellé, Neuilly-be költözött. Itt forrt ki saját stílusa, az 1889-es Nő fehérpettyes ruhában már az önálló művészt dicséri. Barátságba került Maillollal, a kiváló szobrásszal, akiről később nagyszerű portrét is festett. Megszülettek ifjúkori főművei: az Ágyban fekvő nő és az Öreganyám. Utóbbit 1894-ben állították ki és felkeltette a posztimpresszionista, de formanyelvében már a szecessziót beharangozó Nabis csoport érdeklődését. Soraikba hívták Rippl-Rónait, akinek ekkori munkái a „Próféták” alkotásainak szerves részét képezik.
„Itt, Neuillyben festettem ‚fekete’ képeim sorozatát. Nem mintha feketének láttam volna a dolgokat, hanem mert a feketéből kiindulva akartam azokat megfesteni. Az a meggyőződés támogatott ebben, hogy az ily festésnek éppúgy jogosultsága van, mint a lila, kék vagy más színből kiinduló s abban megoldott festésnek. A fekete és szürke szín akkor nagyon érdekelt, s izgatott a kérdés, hogy mit és hogyan lehet velök művészileg megoldani. Szóval e két színnel igyekeztem a motívumaimat interpretálni. A most erősen színes képeimen annyira szembeötlő kontúrvonalak tehát megvannak már a ‚fekete’ képeken is, s hogy rajtuk nem mindig oly szembeötlőek, annak egyszerű oka az, hogy azokat nagyobb sötét területek természetszerűen eltakarják. Nem a rajz fogyatékosságai tehát ezek, aminőket bennük némelyek kerestek, hanem egyszerűen a metódus természetes folyományai. Ebből a sorozatból valók a Durand-Ruelnél társaságom tagjainak műveivel együtt kiállított képeim. A kiállítók közt Maurice Denis, Vuillard, Valloton, Bonnard, Ranson, Serusier, Besnard, Filinger, X. Roussel, Rysselberghe, Cross, Signac, Luce, Rochefaucauld és más festők és Minne belga szobrász szerepeltek. Maillol még nem tartozott a társaságban. A kiállítást a kritika jól fogadta, s a többiek színes képei között feltűntek az én ‚feketéim’, melyek közül például Geoffroy, a Concourt-akadémia tagja, különösen a ‚Kis-korcsmám’ sok butéliás-üvegét dicsérte ritkított betűkkel az újságjában, ugyanazt, melyet később itthon persze a legélesebben lekritizáltak. Ebből a sorozatból való, az elsők közül „Öreganyám’” s az utolsók közül „Apám és anyám 40 éves házasság után” című nagyobb festményem, melyet Kaposváron, szüleim meglátogatása alkalmával, 1897-ben festettem. A „Szajna éjje” köztük időrendben a szintén jellemző összekötő kapocs. (Azért sorolom fel itt-ott képeim címeit, mert nem szoktam rájuk évszámokat írni, s ha netalán valaki kíváncsi lenne kutatásaimnak képekben leszűrődő fázisaira, így talán könnyebben eligazodik.)” (Rippl-Rónai József Emlékezései)
Rippl-Rónai József 1890 körül ismerkedett meg Aristide Maillollal Párizsban. A két fiatal művész életre szóló barátságot kötött és kölcsönösen támogatta egymást művészi törekvéseiben. Mind Rippl-Rónai, mind Maillol pályája szempontjából döntő volt az ezt követő mintegy tíz év és a művésszé érésük szempontjából is meghatározó barátságuk. Maillol kezdetben festőnek készült, de foglalkozott szőnyegtervezéssel és faszobrok faragásával is. Rippl-Rónai, miután búcsút vett első mesterétől, Munkácsy Mihálytól, a párizsi szimbolista körökben forgolódott.
1894-től a Nabikkal dolgozott együtt, akiket ő ismertetett össze Maillollal. Maillol fokozatosan eltávolodott a festészettől, majd a szőnyegkészítést is feladva a szobrászatban találta meg hivatását.
Kapcsolatuk egyik tetőpontja az a néhány hónap volt, amelyet Rippl-Rónai 1899 végén a Pireneusokban fekvő Banyuls-sur-Merben töltött Aristide Maillol vendégeként. Ez az utazás végérvényesen megváltoztatta festői látásmódját, amint maga is fogalmaz: “hirtelen elkezdtem színekben látni”. A látogatás emlékét idézi Rippl-Rónai banyuls-i Maillol portréja is, amely nyolc évtized után látható ismét Magyarországon. A festményéért Állami Művészeti érmet kapott 1914-ben Rippl-Rónai.
1896-ban Andrássy Tivadar gróf felkérte, hogy tervezze meg budai palotájának ebédlőjét berendezésével együtt, beleértve az üvegablakokat, bútorokat, porcelánokat és gobelineket, ez lett első iparművészeti munkája. A Rippl-Rónai által tervezett minták közül a Nő rózsával a leghíresebb, amelyet francia felesége készített el, a faliszőnyeg a párizsi nemzetközi kiállításon 1897-ben díjat nyert.
Rippl-Rónai 1901-ben elhagyta Párizst és szülővárosában, Kaposvárott telepedett le.
1908-ban árverésen vásárolta meg a Kaposvár déli szélén, a szőlősgazdák övezetében parkos ligettel övezett emeletes Róma-villát, amely ma emlékmúzeumként őrzi a művész életének korabeli miliőjét.
Modelljeinek sokszor választotta családja tagjait, öccsét, édesapját, vagy feleségét. A Kertben (Fehérruhás nő a kertben varr) című alkotás is minden valószínűség szerint a festő feleségét ábrázolja. Rippl-Rónai József Kertben című, 1909-ban készült olajfestménye, amely a festő kukoricás korszakának főműve, 120 millió forintos, rekord kikiáltási ár után érte el a 190 millió forintos leütési árat 2019-ben. Rippl-Rónai József esetében az életműrekord mindeddig 170 millió forint volt.
Hazatérése után bensőséges szobabelsőket festett, majd kifejlesztette a sajátságosan rá jellemző kukoricás stílust. Világos színeket alkalmazott, kicsi, ám erőteljes ecsetvonásokkal, amelyeknek szinte mindegyike külön-külön látható. Legtöbb kiállítása az Ernst Múzeumban volt, amelynek nagyméretű üvegablakát 1912-ben készítette el.
Részt vett a Magyar Impresszionisták és Naturalisták Köre (MIÉNK) alapításában, valamint a Nyugat mozgalmában is.
1914-ben az első világháború kitörése Franciaországban érte, ahol mint ellenséges ország állampolgárát internálták, szabadulni csak művészbarátai közbenjárására tudott. Hazatérve élete utolsó szakaszában pasztellképeket készített, nagyobb feladatokra már nem vállalkozott. Ebből az időből származik a művész önarcképsorozata, valamint az irodalmi portrék, köztük Móricz, Babits és Szabó Lőrinc portréja.
1927. november 25-én halt meg tüdőgyulladásban Kaposvárott.
Ma már elmondhatjuk, hogy Rippl-Rónai József a századforduló magyar újító művészei közül az egyik legeredetibb egyéniség. A modern francia művészet különféle hatásait összegezte sajátságosan finom műveiben. Ő az, aki a századforduló francia törekvéseit közvetlenül átélte, összegezte, majd egyszerűen, érthetően adta tovább.
A magyar művészet történetében szinte páratlan életmű,
mintegy 2400 olaj- és pasztellkép, 800 rajz, 30 rézkarc és litográfia és több mint 100 iparművészeti tárgy maradt utána. Számos műve a Magyar Nemzeti Galériában, önarcképe a firenzei Uffizi képtárban látható. Kaposvárott a sétálóutcán rendhagyó szobra áll, amely szamaras kordén ülve ábrázolja a művészt.
Műveinek népszerűsége folyamatosan nő az aukciókon, a párizsi Musée d’Orsay például már a művész öt műtárgyával rendelkezik. A kaposvári születésű magyar festő műveinek nemzetközi népszerűsége kiemelkedő, ezért festményei jelenleg keresettebbek Csontváry-Kosztka Tivadar, Munkácsy Mihály vagy Gulácsy Lajos alkotásainál.
Kaposvár világhírű szülöttének, Rippl-Rónai József festőművésznek emléket állító összművészeti rendezvényt minden évben megrendezik.
