„Különállni, külön utakon állni” – ez volt Rippl-Rónai mottója az itthoni környezetben. 95 éve hunyt el Rippl-Rónai József festőművész, akinek gazdag rajzi és sokszorosított grafikai munkássága is jelentős.
„Rippl volt az egyetlen, aki friss, eleven vért hozott a magyar piktúrába, s idehaza ő egy személyben minden volt, ő volt a magyar piktúránka Cézanne-ja, Gauguinje, még az is, amit jobb értelemben vett impresszionizmusnak lehet nevezni, még Vuillard, Bonnard stb. is. Ő egymaga volt a reakció az akadémiával és Nagybányával szemben, ő egymaga jelentette nálunk azt az arisztokratikus mozgalmat, amelyről föntebb mondtam, hogy a naturalizmus hűhója mellett csöndben a legnagyobb” (Fülep Lajos, 1910)
Rippl-Rónai József, festőművész a posztimpresszionizmus legkiemelkedőbb magyar képviselője 1887-ben érkezett Párizsba, s az 1890-es évek elejétől kereste a korszak modern, impresszionizmus utáni művészei, elsősorban a szimbolista-szecessziós festők között saját útját. Az „áttörést” az 1894-es év hozta meg számára: ekkor lett a rokon művészi gondolkodású festőcsoport, a nabik tagja. A nabik összművészetről vallott felfogása elragadta a magyar művészt, aki hatásukra kezdett komolyan foglalkozni grafikával, litografálással, plakáttervezéssel, iparművészettel.
Rippl-Rónai színes litográfiái úttörő jelentőségűek a magyar grafika történetében. A Lámpánál olvasó nő (1894), a női sors szimbolikus állomásait megjelenítő Les Vierges (Szüzek, 1895), valamint a francia kiadó, Ambroise Vollard albumában megjelent Bretagne-i népünnep (1896) Rippl-Rónai párizsi főművei közé tartoznak. A Les Vierges négy kőnyomatos lapjához, amelyeken sétáló, olvasó, almát szedő fiatal lányok jelennek meg, számos előtanulmányt, variációt, ceruzarajzot is készített.
Az 1890-es évek közepétől Rippl-Rónai iparművészeti feladatokkal is foglalkozott: többek között kerámiacsempét (Körhinta), könyv előzékpapírt (Emlékezések táblája), és számos falikárpitot tervezett. A kárpitokat későbbi felesége, Lazarine hímezte ki, ezt örökíti meg a Szőnyegszövő nő című kis rajz.
„Az öregebb embereknek ez az „erősebb” mozgása, mely tulajdonképp csak rájuk nézve „erős”, a néző, kivált a fiatal szemmel néző szemében azonban közelebb áll a nyugalomhoz: ez a jellegzetes mozgás, ugy az egyes alakoké, mint az összes alakok tömegmozgása, festői szempontokból nagyon érdekelt. Hogyan lehetne ezt a jellegzetes mozgást, ugyis mint tömegmozgást, lehetőleg csak néhány alakkal s ezzel az öregesen szürke hangulattal, minél egyszerübben festőileg kifejezni? Szintelen, csaknem sivár itt minden, az emberek nyugalmas mozgása, a természet letaroltsága, a ködös, hideg téli levegő: minek ide a sok festék? Hiszen a szürke vászonra szénnel rajzolt „vázlat” már oly közel áll a természetnek ehhez a hangulatához, hogy itt-ott néhány kabátnak vagy fának kissé elütő szinét jelző vékony festékfolt már kiadja az egész hangulatot minden karakterisztikumával. Most csak igen vékony festékkel le kell kötni a rajzot a vászonra: nem baj, sőt ugy hat természetesnek, ha maga a rajz is mindenütt kilátszik alóla. Készen vagyunk. Hogy azután mások azon tünődnek, olajfestmény-e ez, vagy „grafika'” – az már igazán nem a művész dolga.
Csakhogy az ily olajozott grafika, vagy rajzolt olajfestmény nem készül ám oly könnyen, mint ahogy azt a technika utólagos kutatói gondolhatják.
Rippl-Rónai grafikai munkásságának jelentős részét teszik ki a nagyméretű tusrajzok. Az 1890-es évek második felében, Franciaországban készült lapok többségének Lazarine Baudrion, Rippl-Rónai párizsi életének társa volt a modellje. A néhol akvarellel színezett tollrajzokon Lazarine öltözködik, hímez, varrogat, állát tenyerébe hajtva olvas.
A korai tollrajzok kiemelkedő darabja a Női akt (Marguerite Renard), valamint közeli barátja, Aristide Maillol feleségéről készített gyengéd arcképe (Clotilde Maillol, 1899). Kaposvárra való hazatelepülése után Rippl-Rónai folytatta tusrajzainak sorozatát, a lapokon háza népe, vendégei, modelljei elevenednek meg.
Kedvvel rajzolta a Párizsban megismert Fenella Lowellt, aki 1910-1911 folyamán vendégeskedett a művésznél (Fenella 18 éves korában, 1910), vagy éppen a zongoraszóban gyönyörködő családját (Lajos, Margit, Fenella, Lazarine hallgatják Liszt rapszódiáját, 1910).
Rippl-Rónai nagyméretű szénrajza (Pitacco hegedűművész elmondja szenvedése történetét. A hallgatók), amely a művész franciaországi internálásának állít emléket. A „hallgatók” között magát a művészt is felismerhetjük, amint sétabotra támaszkodva figyeli a rajzon nem látható hegedűművész elbeszélését.
