„Az egyik bolond kineveti a másikat, és kölcsönösen élvezet forrásául szolgálnak egymásnak. Az sem ritka eset, hogy a nagyobbik bolond jobban mulat a kisebben.” Rotterdami Erasmus, a 16. század humanista mozgalmának meghatározó egyénisége, a keresztény egység utolsó „közvetítője”, az utolsó nagy latin stiliszta 485 éve, 1536. július 12-én halt meg.
„Balgaság az élet fűszere
Vajjon lehetne-e az életet életnek nevezni, ha belőle az élvezetet elvesszük? – Tapsoltatok! Nagyszerű! – Tudtam, hogy senki nincs köztetek olyan okos, – hogy másképp vélekedjék. Hiszen még a stoikusok sem vetik meg az élvezeteket, noha buzgón titkolják és ezer meg ezer átokkal kárhoztatják a nép előtt; de természetesen csak azért óvnak másokat az örömektől, hogy később ők maguk annál pazarabbul élvezhessék ezeket. De az isten szerelmére, mondják meg ezen álszenteskedők, hogy az életnek melyik része nem lenne szomorú, aggodalomteljes, unalmas és kellemetlen, ha az élvezettel, vagyis a balgaságnak fűszerével meg nem izesítenők? Megcáfolhatatlan bizonyság lehet erre Sophocles, akit nem tudok eléggé dicsérni, akinek fennmaradt az a szép mondása, hogy »Gondatlanság a legszebb élet.«” (Rotterdami Erasmus: A balgaság dicsérete)
Rotterdamban látta meg a napvilágot vélhetőleg 1466. vagy 1469. október 28-án, törvénytelen gyermekként, születésének körülményeit élete végéig „szégyenteljesnek” tartotta. Az anyakönyvbe Gerhard Gerhards néven vezették be, a Desiderius Erasmus nevet ő fabrikálta magának. Szüleit korán elvitte a pestis, ezután kolostori iskolákban nevelkedett. 1492-ben belépett az Ágoston-rendbe, ahol hét évet töltött. A rendet utóbb „nyersnek és darabosnak” nevezte.
1493-ban Cambrai püspökének titkára lett, feloldozták szerzetesi fogadalma alól, és végre szabadon szárnyalhatott intellektusa. Megírta Hat könyv a latin nyelv ékességéről című művét, amelyben a skolasztika nyelvrontása ellen kelt ki, egy másik könyvében „pogány” szerzők olvasását javasolta. 1495-től Párizsban teológiát tanult, itt összeállított Közmondás-gyűjteményét Európa-szerte használták a latin oktatásához.
Erasmus életére angliai látogatása gyakorolt sorsfordító hatást, az angol humanisták (köztük Morus Tamás) példáját követve eltávolodott a skolasztikától, és a görög nyelvet, a korai egyházatyákat kezdte tanulmányozni. Az 1504-ben megjelent A keresztény harcos kézikönyvében kifejtette: a régi szerzők alapján kell értelmezni a Bibliát, e tanítások alapján a napi erkölcsi kérdések közvetlenül oldhatók meg.
Erasmus élete során mindig a szellemi függetlenségre törekedett, ezért soha nem fogadta el a neki felkínált, olykor busás jövedelemmel kecsegtető hivatalokat.
Főművét, A balgaság dicséretét Morus vendégeként Angliában írta 1509-ben, élesen ostorozva a semmittevő gazdagokat. 1516-ban adta ki az Újszövetség tudományosan átdolgozott latin és görög nyelvű kiadását. A teológusok támadták, mert a Vulgata helyett saját fordítást készített, erre azt válaszolta: „Megérdemelték a rómaiak, hogy Szent Pál valamivel jobb latin nyelven szóljon hozzájuk”.
Luther fellépésekor egyetértett annak az egyházat illető kritikájával, „az evangélium igazságának zengő harsonájaként” emlegette. A reformációhoz azonban nem csatlakozott, mert úgy vélte, elvesztené mindennél többre becsült függetlenségét, és elrémisztette a reform keltette társadalmi felfordulás is.
„Látom, hogy a befejezésre vártok, pedig nagyon balgák vagytok, ha azt hiszitek, hogy tudom, mi mindent beszéltem, mikor ekkora szóáradatot zúdítottam elétek. Régi mondás „ Nem szeretem a mulató pajtást, aki mindenre emlékszik”, s egészen új a következő: „Nem szeretem a hallgatót aki mindenre emlékszik.” Ezért hát isten veletek, ti Balgaságnak híres papjai, tapsoljatok, éljetek vidáman és igyatok!!” (Rotterdami Erasmus: A balgaság dicsérete)
Írtózott mindenfajta tanításbeli változtatástól, a reformot az egyház keretei között képzelte el. A szabad akarat kapcsán tőle szokatlan módon teológiai vitába keveredett a predesztinációt hirdető Lutherrel – a reformátor végül még Erasmus kereszténységét is megkérdőjelezte. Erasmus „középutas” magatartása mindkét tábor híveit felingerelte, így 1529-ben a „reformált” Bázelből a katolikus Freiburgba költözött. A beteges, testi és lelki fájdalomtól gyötört Erasmus Bázelben halt meg, 1536. július 12-én. Az ottani katedrálisban temették el, amely csak néhány évvel korábban lett protestáns templom.
Életműve előtt tisztelegve kapta az Erasmus nevet az Európai Unió 1987-ben elindított felsőoktatási programja.
