Világhírű filmzenéi mellett írt szimfóniát, hegedű- zongora és gordonkaversenyt, kamaraműveket, zongoradarabokat és kórusműveket is. Rózsa Miklós háromszoros Oscar-díjas, magyar születésű amerikai zeneszerző 20 éve halt meg.
„Az első és legfontosabb dolog a filmes szakmában egy komoly zeneszerző számára az, hogy megtanuljon stopperórával komponálni.”
20 éve, 1995. július 27-én halt Los Angelesben Rózsa Miklós zeneszerző, akinek lenyűgöző teljesítményét háromszor jutalmazták Oscar-díjjal. 1907. április 8-án született Budapesten egy gazdag gyáriparos és földtulajdonos idősebb fiaként, anyja a Zeneakadémián tanult zongorázni. Apja nógrádi (nagylóci) birtokán, a nyári szünidőkben szívta magába a palóc kultúrát, különösen a zenét, amely meghatározó élmény lett egész életére. Ötéves korától hegedült, később zongorázni is tanult, hétévesen lépett fel először nyilvánosan. Gimnazistaként is rendszeresen muzsikált és megválasztották a Liszt Ferenc zenei önképzőkör elnökévé is. Érettségi után apja kívánságára – hogy legyen „komoly” szakmája – vegyészmérnöknek készült a lipcsei egyetemen. Közben zeneszerzést is tanult a lipcsei konzervatóriumban, ahol 1929-ben diplomázott. Műveivel, főként hegedű-zongora darabjaival és hangszerjátékával ekkorra már komoly sikereket aratott.
1931-ben Párizsba ment, a következő évben Budapesten Dohnányi vezényletével bemutatták – Richard Strauss által is elismerően fogadott – Szerenádját. Egy anekdota szerint a francia fővárosban a neves zeneszerzővel, Arthur Honeggerrel közös – és sikeres – koncertjük volt, de a 32 frank bevételből csak egy vacsorára futotta. Az állandó anyagi gondokkal küszködő Rózsa megkérdezte kollégáját, hogy miből él. „Filmzenéket írok” – hangzott a válasz, és Rózsa azonnal elhatározta, hogy ő is megpróbálkozik ezzel a kereset-kiegészítéssel. 1935-ben Londonba ment, ahol a Hungaria című baletthez komponált zenét magyar népzenei motívumok felhasználásával. A balett sikere felkeltette Alexander Korda, azaz Korda Sándor producer figyelmét, aki a megbízta a Knight Without Armor (A páncél nélküli lovag) című film zenéjének megírásával. A tapasztalatlan és tanácstalan Rózsa tehetsége révén már első nekifutásra messze a legjobb angol filmzenét alkotta meg, lekörözve riválisait. A művészi és kereskedelmi siker lenyűgözte Kordát, aki azonnal a London Films Productions zenei igazgatójává nevezte ki, és a következő öt évben elárasztotta munkával Rózsát. E korszakának kiemelkedő teljesítménye a Négy toll és A bagdadi tolvaj kísérőzenéje. Utóbbit, amelyért Oscar-díjra is jelölték, már Hollywoodban fejezte be, az Amerikába áttelepülő Korda-testvérekkel tartott ő is. Gyorsan beilleszkedett Hollywood életébe, ismeretséget kötött Sztravinszkijjal, Arnold Schönberggel és mindent megtett, hogy találkozhasson példaképével, Bartók Bélával.
„Sosem voltam módszeres népdalgyűjtő, mint Kodály, vagy Bartók. Csak a zene érdekelt, amelyet nagyon kifejezőnek és lenyűgözően ritmikusnak találtam. Néha együtt hegedültem a cigányokkal, sőt szórakozásból egyszer velük együtt adtam szerenádot egy falusi lánynak…”
Az 1942-ben készült A dzsungel könyvéhez írott zenéje olyan népszerű lett, hogy az RCA lemezkiadó külön szvitet vett fel belőle a Mauglit játszó Sabu kísérőszövegével – ez volt az első lemezen megjelent teljes filmzene.
Rózsa 1940-ben telepedett le Hollywoodban. Ekkor ismerkedett meg Margaret Finlasonnal, Gracie Fields korábbi titkárnőjével, akivel 1943-ban házasságot kötött, s akitől két gyermeke született: 1945-ben lányuk, Juliet, majd egy évre rá fiuk, Nicholas. Ekkorra már ő lett az egyik legismertebb és ünnepeltebb filmmuzsikus Hollywoodban és világszerte.
1946-ban a Hitchcock rendezte Bűvölet kísérőzenéjéért vehette át első Oscar-díját, a szerelmi témából írott Concerto pedig a legnépszerűbb alkotása lett. Másodszorra két év múlva, a Kettős életért kapta meg a filmvilág legrangosabb kitüntetését, a harmadikat 1959-ben minden idők egyik legmonumentálisabb kalandzenéjéért, a Ben Hurért vehette át. Nem ez volt az egyetlen szuperprodukció, amelynek sikeréhez hozzájárult, a Cid, az Ivanhoe, a Julius Caesar és a Quo vadis zenéjének megkomponálását is rá bízták. Melodikus zenéje mesteri hangszerelésben szolgálta a legkülönbözőbb műfajú alkotásokat, a thrillertől a melodrámáig. Összesen több mint száz filmzenét komponált.
Rózsa a „komoly” zenéhez sem lett hűtlen: írt szimfóniát, hegedű- zongora és gordonkaversenyt, kamaraműveket, zongoradarabokat és kórusműveket is. Alkotásait a legnevesebb előadók, világhírű hangszeres szólisták (Jascha Heifetz, Starker János) és a legkiválóbb karmesterek (Bruno Walter, Zubin Mehta, Ormándy Jenő) mutatták be. 1945-től tanított is, Amerikában először ő tartott filmzenei kurzust, a Dél-kaliforniai Egyetemen (USC). A szakmai közéletben is megbecsülték, sokáig vezető szerepet vitt az amerikai filmkomponisták szervezetében.
Szülőhazájához és a magyar kultúrához élete végéig kötődött, hosszú távollét után, 1974-ben látogatott haza, a műveiből összeállított hangverseny alkalmából. Hollywoodi villája falán szinte kizárólag magyar festmények függtek, és mindig szívesen segített honfitársainak. 1982-ben szélütés érte, a nyolcvanas évek közepétől súlyos izomgyengeségben is szenvedett, így mozgása lelassult, de alkotóereje töretlen maradt.
A nyilvánosságtól visszavonultan élt, s alkotott, ám 1988-ban már látása annyira megromlott, hogy a kottaírást is kénytelen volt feladni. Nyolcvanadik születésnapja alkalmából számtalan kitüntetést kapott, Ronald Reagan amerikai elnök, II. Erzsébet brit királynő és II. János Pál pápa üzenetben köszöntötte, Los Angelesben Rózsa Miklós napot tartottak tiszteletére. Rózsa Miklós 1995. július 27-én halt meg Los Angelesben. Önéletrajza Double Life (Kettős élet) címmel 1982-ben jelent meg. Magyarul Életem történeteiből címmel jelent meg könyve 1980-ban.
