„Azok közé a magányosok közé tartozom, akik nagyon ritkán vannak egyedül. Tulajdonképpen csak az írásnak-olvasásnak szentelt időben.” A 76 éve elhunyt Szerb Antal útinaplójából ajánljunk egy részletet.
Szerb Antal (1901-1945) 1936-os olaszországi útinaplójának néhány jelenete az Utas és holdvilág lapjain kapott később költői formát. Város és tájleírások, kultúrtörténet, finom megfigyelések, és mindezek ellenpontjaként a harmincas évek Európája. Az Utas Velencéből Vicenzán, Veronán és Ravennán át jut el San Marinóig, hogy ráakadjon a Harmadik Toronyra, amely – még hiszi – segít átvészelni a szörnyű kort, amelyben élnie adatott.
A kötet a Magvető Kiadó válogatásában jelent meg 2007ben, a szöveghez korabeli fekete-fehér fényképeket válogattak.
SZERB ANTAL: A HARMADIK TORONY
Egyedüllét
Azok közé a magányosok közé tartozom, akik nagyon ritkán vannak egyedül. Tulajdonképpen csak az írásnak-olvasásnak szentelt időben. Mesterségem, a tanárság, olyan természetű, hogy feszült emberi együtt-létre kényszerít; esténkint pedig valami pánikszerű riadtság kerget az emberek közé.
Itt napok óta egyedül vagyok. Intézkedéseken, kérdezősködéseken kívül senkivel sem váltok szót. Életemben először vagyok ennyi ideig egyedül.
Csodálatos, hogy mennyire nem hiányzik az emberi társaság. Sose hittem volna, hogy ilyen jól eléldegélek beszélgetés és közösség nélkül. Tanácsokat a Baedekertől kérek, amely valóban barátilag viselkedik, mindenre gondol, mindenütt útbaigazít. Közölnivalóimat egy jegyzetblokkra vetítem.
Érzem, hogy milyen jót tesz ez a magány. Gondolataim hosszabb sorokba sorakoznak, érzéseim intenzívebbek, a körvonalakat tisztábban látom. Khaotikus dolgok rendre törekszenek, általában minden, ami bennem van, forma és kifejezés felé tör és érik.
Jól esik tudni, hogy megtaláltam a nagy csodaszert – ha nem is fogok élni vele.
Forrás: Nyugat, 1936, MEK.OSZK
