„A szabadság nemcsak egy nemzet magánügye, hanem az egész emberiségé is.” 70 éve halt meg Szerb Antal író, irodalomtörténész, a Magyar irodalomtörténet és A világirodalom története szerzője.
„Jóformán mindenkiben felvetődik a kérdés, aki Szerb Antal sorsába, fiatal életének tragikus végébe belenyugodni nem tud, miért kellett elpusztulnia, miért nem szökött meg a munkatáborból, mint afnyi más, amikor arra még lehetőség volt.” (Szerb Antalné: Szerb Antal utolsó hónapjai)
1901. május 1-jén született Budapesten Szerb Antal író, irodalomtörténész, a Magyar irodalomtörténet és A világirodalom története szerzője. Nemzedékek óta nagyon művelt értelmiségi család leszármazottja volt. A piarista gimnáziumba járt, majd a pesti bölcsészkaron tanult. Versekkel indult, de nem volt igazán lírai alkat, a próza lett igazi terepe, széleskörű műveltsége, csillogó intelligenciája, finom humora itt nyilvánult meg leginkább. 1924-ben doktorált, s középiskolai tanár lett a Vas utcai Felsőkereskedelmi Iskolában, itt tanított mindaddig, míg a zsidótörvények értelmében le nem parancsolták a katedráról. Közben hosszabb-rövidebb időt külföldön, Párizsban, Olaszországban és Londonban töltött.
„Nem voltam józan, a bibliofília mámorában éltem.”
„A világirodalom nagyjai közt alig akad még egy, akinek oly kevéssé lett volna filozófiája, világnézeti tartalma, mint Shakespeare-nek. … Hamlet nem akar többet jelenteni, mint amennyit szó szerint jelent: egy egyszeri tragédiát, aminek semmiféle tanulsága nincsen. Hogy Shakespeare drámái mögött mindegyre titokzatos és megmérhetetlen mélységeket érzünk, az nem azért van, mintha valami mélységes gondolat rejtőzködnék mögöttük, hanem azért, mert a tökéletes költői forma varázsa, a Shakespeare-darabok páratlan költőisége és drámaisága, feltárja előttünk, ködös sejtelemként, az emberi léleknek, önnönmagunknak beláthatatlan mélységeit.” (Szerb Antal: Az angol irodalom kis tükre, 1929)
Nem mindennapi vállalkozásának megírásába az Erdélyi Helikon című lap pályázatának nyomán kezdett: a feladat a magyar irodalom történetének megírása volt. Szerb tárgyi és mesterségbeli tudása méltó terepet talált magának a kibontakozáshoz, s az 1932-re elkészült Magyar irodalomtörténet elnyerte az első díjat. A mű országos hírnevet hozott neki, ám egyúttal vihart is kavart, mivel a magyar irodalom jeles és kevésbé jeles alakjait Szerb egyszerűen leemelte a piedesztálról, emberközelbe hozta őket és műveiket, csodálat és megrendültség helyett szeretetteljes iróniával, olykor humorral írt irodalmunk nagyjairól. Nem kevésbé olvasmányos, s nem kevésbé „szentségtörő” az 1941-ben megírt A világirodalom története sem, amely a világháború után okozott zavart a szovjet fejezet miatt, s csak 1957-ben jelenhetett meg teljes egészében.
„Milyen csodálatos dolog egy könyv! Csak ül, ül a polcon, és nem látszik rajta semmi, egy szót sem szól. Azután az ember kinyitja, és még mindig nem tud semmit, mert az ősnyomtatványoknak nincsen címlapjuk. Azután az ember megnézi hátul a kolofont, és akkor látja, hogy egy Caxton van a kezében, egy főherceg, egy pápa! Van-e ember, aki ilyen tökéletességre tudja vinni a diszkréciót?” (Szerb Antal: A Pendragon legenda)
A harmincas évek voltak írói és közéleti munkásságának legmozgalmasabb évei: 1933-ban a Magyar Irodalomtudományi Társaság elnökévé választották, 1935-ben és 1937-ben Baumgarten-díjat kapott, előadásokat tartott a Magyar Rádióban, s közben írt és fordított fáradhatatlanul. Nagy sikert aratott szépirodalmi főműve, a Pendragon-legenda, amely szerencsésen ötvözi magában a kalandregényt, a krimit, a kultúrhistóriát, s mindezek paródiáját, a regény egyszerre krimi, rejtélyes legenda, történelmi regény, ismeretterjesztő írás és mindezek felszabadult humorral írott paródiája. A főhős, az író karikatúrájának is tekinthető Bátky János a British Museum könyvtárában XVII. századi angol misztikusokat kutat, majd meghívják a híres Pendragon család kastélyába, ahol izgalmas, sőt életveszélyes kalandok során találkozik a világ legrokonszenvesebb orvgyilkosával, valamint számos kísértettel, megismeri az angol rózsakeresztesek történetét, és egy örökségért folyó bűntényben is megpróbálják felhasználni.
„- És hol laknak azok a magyarok?
– Magyarországban. Ausztria, Románia, Csehszlovákia és Jugoszlávia közt.
– Ugyan kérem… Ezeket az országokat Shakespeare találta ki.” (Szerb Antal: A Pendragon legenda)
Az 1937-es kultuszmű, az Utas és holdvilág, a magát kereső ember önelemző regénye. Szerb Antal regénybeli utasa holdvilágos transzban szökik meg fiatal felesége mellől, hogy kiegészítse, továbbélje azt az ifjúságot, amely visszavonhatatlanul elveszett. A szökött férj arra a kérdésre keresi a választ, hogy a lélek időgépén vissza lehet-e szállni a múltba, vajon a torzónak maradt élet-epizódokkal kiteljesíthető-e a jelen, és megszabadulhat-e valamikor az ember énje börtönéből vagy hazugnak gondolt „felnőttsége” bilincseitől?
A Baumgarten Ferenc Irodalmi Alapítvány 1935. évi díjkiosztása. Barta János, Halász Gábor, József Attila, Nagy Lajos, Telekes Béla, Szerb Antal, Weöres Sándor, mögötte ismeretlen, Füst Milán és Karinthy Frigyes. (Fotó: MEK/OSZK)
Egy újabb felfoghatatlan halál
A negyvenes évek elejétől, a nácizmus térhódításával az egyébként katolikus hitben nevelkedett Szerb Antal számára kezdtek beszűkülni a lehetőségek, állásából elbocsátották, a Magyar irodalomtörténetet indexre tették. 1943-ban, majd 1944 júniusában munkaszolgálatra hívták be. . Mintegy 15 ezer magyar zsidót irányítottak a Steiermark Nord erődvonalat építő munkatáborokba. Előbb Pesten dolgoztatták, ebben az időben állította össze – Nemes Nagy Ágnes segítségével – utolsó művét, a Száz vers című gyűjteményt.
„A szabadulás reménye szertefoszlott, s Szerb Antal, aki végig belső derűvel és hihetetlen tartással viselte sorsát, ezt a csalódást már nem tudta elviselni. Teljesen befelé fordult, utolsó, legalábbis utolsóként érkezett levelének hangja már nem biztat semmivel :
„Balf, 1944. XII. 16.
Édeseim, végtelenül szomorú vagyok; nemcsak tervetek nem sikerült, hanem még a csomagokat sem kaptuk meg. Általában a hely, ahol most vagyunk, Balf, átkozott egy hely és minden tekintetben nagyon rosszul megy nekünk. És most már nincs más reménységem, mint az, hogy a háborúnak nemsokára vége lesz; csak ez t a r t j a még bennem a lelket. Most már sötét is van, meg hangulatom sincs hogy többet írjak. Bízzatok benne ti is, hogv nemsokára találkozunk és szeressétek szerencsétlen
Tónitokat.” (Szerb Antalné: Szerb Antal utolsó hónapjai)
1944 novemberében Sopron mellé, előbb Fertőrákosra, majd Balfra vitték. Innen felesége és befolyásos ismerősei kétszer is próbálták megszöktetni, ám ő nem hagyta magára vele együtt szenvedő barátait, írótársait, Sárközi György költőt, Gelléri Andor Endre írót és Halász Gábor irodalomtörténészt. Az állandó nélkülözéstől, a kemény munkától és ütlegeléstől legyengült írót végül 1945. január 27-én egy nyilas keretlegény puskatussal egyszerűen agyonverte.
1968-ban Balfon emlékművet avattak, amelyen Szerb Antal szavai olvashatók: „A szabadság nemcsak egy nemzet magánügye, hanem az egész emberiségé is.”
Felhasznált irodalom:
Szerb Antalné: Szerb Antal utolsó hónapjai
