„Egyvalamit tudok biztosan: azt, hogy nem tudok semmit.” 2420 éve, Kr. e. 399-ben Athénban koholt vádakkal, istentagadás és a fiatalság megrontása vádjával a filozófust halálra ítélték.
Szókratész életét csak néhány forrás ismerteti: Platón és Xénophon írásai, valamint Arisztophanész darabjai. Mivel ezeknek az írásoknak más célja volt, mint életének bemutatása, valószínűleg egyik sem ad teljesen pontos képet a filozófusról. Mindazonáltal együttesen egyedülállóan és élénken mutatják be Szókratész filozófiáját és személyiségét. A filozófus életéről és haláláról több egymásnak ellentmondó vagy más szemszögből feldolgozó portré látott már napvilágra.
A filozófus, aki Platón és Arisztotelész mellett a nagy klasszikus bölcselőtriász legidősebb tagja, a jellem és az életvezetés filozófiai igényű elemzésének megalapozója, a híres „Ismerd meg önmagadat!” jelszó megfogalmazója volt. Szókratész semmit nem írt le – nézeteit élőszóban, Athén közterein és a baráti lakomákon fejtette ki –, ezért életét, filozófiáját főként Arisztophanész, Xenophón és Platón műveiből ismerjük.
„És ez az, ami engem elveszít, ha elveszít, nem Melétosz, nem is Anütosz, hanem a sokaság rágalma és irígysége. Mert ez már sok más derék embert elveszített és, gondolom, fog is még elveszíteni; attól ugyan nem kell félnem, hogy énnálam megállapodik.” (Platón: Szókratész védőbeszéde)
Szókratész feltehetőleg mintegy tíz évvel a szalamiszi csata után, Kr. e. 470 körül született az ókori Athénban és Kr. e. 399. körül halt meg. Szókratész Szóphroniszkosz athéni kőfaragó és szobrász és Phainaraté bábaasszony fia volt. Mivel nem nemesi családból származott, valószínűleg görög alapképzést kapott, és fiatalon megtanulta apja mesterségét. Úgy gondolják, hogy Szókratész évekig kőművesként dolgozott, mielőtt életét a filozófiának szentelte.
„Nehéz valamit hibátlanul megcsinálni, de még nehezebb, hogy utána ne akadjunk oktalan bírálókra. (…) Csak olyan feladatot kell elvállalni, amit el tud végezni az ember, s erején felül semmit sem szabad vállalni. De amibe belefogsz szépen és figyelmesen csináld végig. Azt hiszem így elkerülheted a vádaskodást, segítségre lelsz a szükségletben, könnyű és veszélytelen lesz az életed, és vénségedig mindened megesz, amit szemed-szád kíván.” (Xenophón: Emlékeim Szókratészról)
Ekkorra a perzsa háborúk után Athén a görög világ anyagi gyarapodásának és intellektuális fejlődésének élén álló nagyhatalommá vált. Görög földön a köz- és magánerkölcs elvei városonként különböztek, a helyi hagyományoktól függően. A legműveltebb görög városok, ahogy nőttek kétségeik a természet és a létezés nagy misztériuma láttán, a művészetekre és polgári kötelességeikre koncentráltak. Így fedezték fel a sok értelemben használt logoszt, amely összefoglalja a megismerés képességét.
Ebben az intellektuális közegben nőtt fel Szókratész, aki fáradhatatlanul a jó és az igazság keresésének szentelte életét, sőt még saját halálát is az erényes élet példájává változtatta. Nagy emberek életét gyakorta keserítették meg kisstílű feleségek zaklatásai. Így járt a majdnem ötvenévesen megnősült Szókratész is, akiről több ízes anekdota is fennmaradt, Gellius így jegyezte le a furcsa házasságot:
„A hagyomány szerint Xanthippe, a filozófus Szókratész felesége igen házsártos és patvarkodó természet volt, éjjel-nappal nem hagyott fel asszonyi dühkitöréseivel és zaklatásaival.
Alkibiadész csodálkozott a férjével szemben tanúsított féktelen viselkedésén, megkérdezte hát Szókratészt, miért nem küldi el házából ezt a pörlekedő asszonyt?
– Azért – felelte Szókratész –, mert azáltal, hogy házamban elviselem, megedződöm, és megszokom, hogy idegenektől is könnyebben tűrjem el az arcátlanságot és a méltánytalan viselkedést.”(ford.: Muraközy Gyula)
A hagyomány szerint szerény anyagi körülmények között élt, aminek ellentmond az, hogy soha nem kellett fizikai munkát végeznie, és a peloponnészoszi háború több csatájában is hoplitaként (nehézfegyverzetű gyalogosként) szolgált, amit csak gazdag athéniak engedhettek meg maguknak. Kr. e. 405 körül tagja volt az ötszázak tanácsának, és nem volt hajlandó törvényellenesen halálra ítéltetni az arginuszai csata hadvezéreit; 404-ben a harminc zsarnok uralma idején megtagadta azt az utasítást, hogy tartóztassa le a szalamiszi Leónt. Szókratészt ezért túlságosan is konzervatívnak és törvénytisztelőnek tartották a demokrata demagógok, és az állami törvényektől független lelkiismeret és emberi szabadság hangsúlyozása miatt pedig veszélyesen szabadelvűnek a konzervatív arisztokraták.
Már betöltötte a hetvenedik életévét, mikor a görög filozófia elfeledte a naturista, kozmológiai és szofista gondolatokat. Kr. e. 399-ben istentelenség (idegen istenek imádata) és az „ifjúság megrontása” vádjával bíróság elé állították. E súlyos vádak mögött a gondolkodókkal szemben kialakult ellenségesség húzódott meg: a vádak rágalmak voltak.
Méltósággal viselte az eljárást, sorra cáfolta a Melétosz által felsorolt homályos vádakat. Szókratészt végül méreg általi halálra ítélték. Az ítélet végrehajtásának módja a bürökpohár kiürítése volt. Harminc napot töltött a siralomházban, ahonnan nem volt hajlandó megszökni – kivégzése előtt barátai felajánlották, hogy megvesztegetik az őröket és megmentik, hogy száműzetésbe menekülhessen -, önként itta ki a méregpoharat.
A Platón által írt Védőbeszéd tartalmazza Szókratész beszédét, amit saját védelmére mondott el bírái előtt: a beszéd a szónoklás csodálatos példája. Figyelemre méltó, hogy nagyobb jelentőséggel bír számára az igazság szeretete, mint az élethez való ragaszkodás. Szókratész teljes nyugalommal fogadta halálbüntetésének hírét.
„Nektek, mint barátaimnak, föl szeretném tárni, hogy mi jelentősége van annak, ami most velem történt. Velem ugyanis, bírák – mert azt hiszem, titeket joggal nevezlek bíráknak, mikor így szólítalak -, valami csodálatos dolog történt. Az a megszoktam jósige, a daimonion szava, egészen idáig mindenkor nagyon sűrűn jelentkezett, és a legkisebb dologban is ellenem szegült, ha valamit nem helyesen akartam cselekedni; most pedig olyasvalami történt velem, mint magatok is látjátok, amiről azt gondolhatná valaki, hogy a legnagyobb baj, és amit annak szokás tartani. Velem pedig sem kora reggel, mikor hazulról eltávoztam, nem szállt szembe az isten jeladása, sem mikor itt a törvényszék elé léptem, sem beszéd közben soha, mikor valamit mondani akartam. Más beszédeimben bizony sokszor a szó közepén állított meg; most azonban az egész tárgyalás alatt sem tetteimben, sem szavaimban nem ellenkezett velem. Mit gondoltok, mi ennek az oka? Megmondom nektek: úgy látszik, ami most velem történt, valami jó dolog, és eszerint nem lehet igazunk nekünk, valahányan csak úgy véljük, hogy a halál rossz. Nagy a bizonyságom erre: lehetetlen, hogy a megszokott jel ne szegült volna ellenem, ha nem lett volna jó, amit tenni készültem.” (Platón: Szókratész védőbeszéde, ford.: Devecseri Gábor)
Irodalom:
Britannica Hungarica Nagylexikon, Kossuth Kiadó; Görög szállóigék, idézetek, TINTA Könyvkiadó; Platón: Szókratész védőbeszéde, Európa Könyvkiadó
