„Mintha egy szikláról nézném / A világ szépségeit,” Kortársai felmagasztalták és a „magyar Szappho” néven emlegették, a Nyugat kritikusai azonban elnézően írtak róla. 220 éve született Dukai Takách Judit költő, aki Malvina néven vált ismertté.
Dukai Takách Judit: Visszaemlékezés
(részlet)
Mintha egy szikláról nézném
A világ szépségeit,
És soha el nem érhetném
Lelkem reménységeit:
Int a természet szépsége –
Tilt a meredek mélysége;
Ha szívem egyfelé szít,
Sorsom másfelé taszít.
Minden, ami van körülem,
Emlékeztet sorsomra;
Emlékeztet, bár kerüljem,
Volt boldog napjaimra.
A mult időnek fátyolát
Nézvén, éltem boldogságát
A homályban ott látom.
Ah! kedves volt sajátom!
1795. augusztus 9-én született a Vas megyei Dukán Dukai Takách (Takács) Judit költő, a „magyar Szappho”. Kemenesalján született jómódú középnemesi családban. Az evangélikus hagyományokhoz híven Sopronban tanult, de édesanyja betegségének hírére megszakította tanulmányait, hazautazott, s minden idejét anyja ápolására fordította. Ebben a válságos, nehéz időszakban keletkeztek első, elégikus-szomorkás hangvételű költeményei, ám a mélabú későbbi verseinek is alapvető jellemzője volt. Anyja halála után visszatért Sopronba, ahol a továbbiakban nyelveket, zenét és háztartási ismereteket tanult, „hol nyelvekben, zenében, valamint a gazdasszonykodás különféle elemeiben is szép haladásra tett szert; úgy tért vissza családi lakába, hol a háztartás gondjait egészen átvette”.
Hazatérve Dukára élte a vidéki nemes kisasszonyok életét, s közben verselgetett. Első költői kísérletein, amelyek a nemesi udvarházak hangulatát idézik, erősen érződik a népköltészet hatása. Első mentora, Horváth Elek Berzsenyinek a következőket írja: „Barátom! Ha Dudit magyar Sapphóvá tehetjük, büszkén lépek síromba.” Dukai Takách Judit és Horváth József Elek három esztendőn keresztül verses levelezést folytatott. Versei népdalszerűségét később, elsősorban Berzsenyi hatására, a klasszikus időmértékes verselés váltotta fel. Berzsenyi további tanáccsal látja el a fiatal költőt: „A poézis nem egyéb, mint lelki muzsika. A szép muzsika gyönyörködtet, a rossz pedig boszont: így a vers is. A muzsikának a dombortól fogva Haydn Koncertjéig számtalan nemei vagynak; így a poézisnak is, a konyhadaloktól fogva a Pindarus Hymnusáig. Az a kérdés tehát, hogy domborolni akar-e a poéta, vagy lantolni?”
Költeményei kéziratos másolatokban terjedtek, s így jutottak el a kor irodalmi, művészi nagyságaihoz, Berzsenyihez, Kazinczyhoz, Kis Jánoshoz, Kresznerics Ferenchez és Döbrentei Gáborhoz. E kiválóságok hamar felismerték az ifjú költőnő tehetségét, jó tanácsokkal látták el, s más támogatásban is részesítették.
„Berzsenyi Dánielnek két Dukai Takách-lány volt az életében: az egyiknek nem hagyta, hogy képezze magát, de feleségül vette, a másiknak versben dicsőítette a műveltségét, és szellemi partnerének tekintette – írja Berzsenyiről és a Dukai Takách-lányokról Nyáry Krisztián Így szerettek ők c. kötetében. – Mindketten az unokatestvérei voltak.”
Berzsenyi, akivel egyébként rokonságban is álltak, mivel a költő felesége Judit unokanővére volt, neki szóló költeményében (Dukai Takách Judithoz) fejtette ki a nők társadalmi és kulturális egyenjogúsításának eszményeit.
Döbrentei Gábor pedig, aki 1814-ben Wesselényi Miklós társaságában látogatta meg Dukaiékat, Judit egyik versét magával vitte, s leközöltette az Erdélyi Múzeumban. Még az egyébként szigorú Kazinczy is rajongással nyilatkozott róla. A költőnő verseit Malvina néven jegyezte, Berzsenyi pedig tréfásan becézve Dudinak hívta „költőtársát”.
1815-ben Festetics György meghívására részt vett a keszthelyi Helikon ünnepségen, amelynek ettől kezdve több éven keresztül állandó résztvevője is volt, s számos irodalmi díjat is elnyert. „Dudi a legvirgoncabb, leglelkesebb társalkodó mindazon asszonyok között, melyeket én valaha esmértem” – írta róla Kazinczynak.
1818-ban a költőnő feleségül ment Geöndötz Ferenchez, s annak felsőpátyi birtokára költözött, ahol minden idejét lefoglalta a gazdaság, a család, s az egymás után születő négy gyermek nevelése. Példás feleség, anya és gazdasszony vált belőle, az irodalom kicsit háttérbe szorult, ritkán írt költeményei az életbe való belenyugvásáról tanúskodnak. Csaknem 12 évi házasság után, 1830-ban Geöndötz Ferenc meghalt, s a még mindig fiatal Judit magára maradt négy gyermekével. Két évig tartott özvegysége, s 1832-ben Ágfalván titokban házasságot kötött Patthy István ügyvéddel, akitől két gyermeke született. Házasságuk azonban nem tartott soká, Judit tüdőbajos lett, s 1836. április 15-én Sopronban meghalt.
Schöpflin Aladár a Nyugatban megjelent írásában, enyhe malíciával, így írt róla: „Jelentéktelen élet, még jelentéktelenebb költészet. De érdekes mégis. Oly keveset tudunk a múlt század elei magyar nőről, hogy még annyi dokumentum is, amennyit Dukai Takách Judit feltár, érdekel. S végre is a nálánál valamivel tehetségesebb és bátrabb Újfalvy Krisztina mellett első figyelmeztető jele annak, hogy a magyar nő is kezdett ébredezni, sejteni kezdte önmagát, a benne rejtőző egyéniséget, s a kifejezés formáit kereste a maga számára. A sejtésből nagyon soká lett tudat; csak a mi nemzedékünk kezdi megérezni a női egyéniség szabad, bátor, nyílt kifejeződését.”
