„Terajtad kívül minden csak játék” – vallotta be bűnbánóan Radnóti Gyarmati Fanninak. S valóban, mióta világ a világ múzsák, feleségek, szeretők, szerelmek és szakítások hatással vannak a prózára, levelezésekre és lírai önvallomásokra.
Nyáry Krisztián irodalmi szerelmeskönyve – irodalmi bulvárként is aposztrofált – szórakoztató olvasmány, az ismeretanyagok és az érdekes történetek, anekdoták részben mindenki által ismert és elérhető hiteles publikációk elfogadott és bebizonyított, alátámasztott tényanyagára, részben saját kutatásaira, illetve saját megfogalmazására alapján épül fel. Utóbbiak még ha olykor megkérdőjelezhetőek is, mégis érdekesek, továbbgondolhatók és ami fontos: továbbkutathatók. Nyáry becsületesen fel is hívja a könyv bevezetőjében a figyelmet arra, hogy történeteit mások már sokkal részletesebben megírták a közelmúltban – az ő érdeme inkább e történetek népszerűsítő tálalásában és ismertté tételében keresendő. Így szerettek ők – ahogyan Nyáry Krisztián megfogalmazza.
Nyáry Krisztián: Így szerettek ők
(részlet a könyvből)
Berzsenyi Dániel története
Berzsenyi Dánielnek két Dukai Takách-lány volt az életében: az egyiknek nem hagyta, hogy képezze magát, de feleségül vette, a másiknak versben dicsőítette a műveltségét, és szellemi partnerének tekintette. Mindketten az unokatestvérei voltak.
Életét fiatal korától kezdve meghatározta a nők iránti vonzalom, amely gyakran talált viszonzásra: legalább tucatnyi múzsája neve maradt fönn. Már diákéveit is a tanulásnál izgalmasabb dolgokkal töltötte: „Én egykorúim között legelső magyar táncos voltam, lovat, embert, asztalt által ugrani nékem játék volt. Sopronyban magam tizenkét németeket megvertem, és azokat a város tavába hánytam, és az én első szeretőm az én karjaim között elalélt” – dicsekedett később viharos tanulóéveivel. Apja döntése értelmében 13 éves kamaszként került a kisgyerekek közé a soproni líceumba, és 19 évesen, fiatal férfiként már igencsak kilóghatott a diákok közül. Nem csoda, hogy az iskola helyett inkább német polgárlányoktól vett nyelvleckéket, kikkel „ugyan csak lyrice szeretkőzni előbb elkezdett, mintsem kellett volna”. A szertelen diákéletnek dicstelenül lett vége: 1795 júliusában távozni kényszerült a líceumból, az iskolai anyakönyv bejegyzése szerint „erkölcse nem volt megnyerő”. Hazakerült apjához a hetyei birtokra, amelyet a soproni szabadság után börtönnek érzett. Versei alapján azért itt is megtalálta a módját, hogy lányokkal találkozzon. A költeményekben megjelenő Lolli, Lili, Pyllis, Daphné, Dudi és a többiek valószínűleg a környékbeli nemesi családok sarjai voltak. Közülük csak az utóbbit, a hetyei lelkész lányát, Perlaki Juditot tudjuk azonosítani. Vele össze is kötötte volna az életét, de az atyai szigor nem engedett rangon aluli házasságot. Ekkor, 23 évesen találkozott a gazdag rokoncsalád 16 éves lányával, Dukai Takách Zsuzsannával. Néhány hónap udvarlás után megkérte a lány kezét, valószínűleg azért ilyen gyorsan, hogy megszabaduljon apja gyámkodásától és házas emberként önálló életet kezdhessen.
Nem tudjuk, született-e vers az ifjú feleséghez, de az esküvő utáni években megénekelt Nelli, Emmi, Melissza, Naca és Chloé közül legfeljebb csak az egyik lehetett. A róluk szóló versek sem maradtak volna fenn, ha a volt soproni diáktárs, Kis János költő nem fedezi fel, hogy Dani uraság titokban verseket ír. A versek másolatait azonnal elküldte a korszak irodalmi vezérének, Kazinczynak, érzékletesen lefestve a magányában elégiákat író egyszerű gazdálkodót. Talán ennek a képnek akart megfelelni Berzsenyi, amikor az őt üdvözlő Kazinczynak küldött válaszleveleiben a valóságot megmásítva írt magánéletéről. Hogy saját magát négy évvel megfiatalította, még magyarázható azzal, hogy szégyellte hiányos műveltségét, de rejtély, hogy miért írta a következőket feleségéről: „középszerű mindenben; tizennégy esztendős korában vettem el, együgyűségben találtam és abból fel sem szabadítottam, mert e részben egy kissé napkeletiesen gondolkoztam.” Zsuzsanna valójában két évvel volt idősebb az esküvő évében, de talán csak így volt hiteles, hogy teljesen tanulatlanként lehessen lefesteni. A Dukai Takách család könyveket tartó, művelt família volt, szinte lehetetlen, hogy lányuk „együgyűségben” ment volna férjhez. Lehetséges, hogy a felesége műveltségével dicsekvő Kazinczyt akarta így megbotránkoztatni Berzsenyi. Az viszont tény, hogy négy gyermeke anyját nem tekintette szellemi partnernek. A feleségéhez írt leveleiben csak a birtok ügyeivel foglakozik, s másoknak is legfeljebb annyit említ róla, hogy miatta fekszik korán, mert Zsuzsanna nem szereti, ha pazarolja a gyertyát, és a „versfirkálásért” is korholni szokta. Pedig továbbra is kereste a nőket, akikkel „társalkodhat”. Ilyen lehetett az az ismeretlen barátné, akihez híres levéltöredékét írta, amely beteljesült, de reménytelennek ítélt szerelmi kapcsolatról tanúskodik: „Még két mulatótárs
van ébren mellettem: / A szelíd szerelem hamvadó szikrája / S bús melancholiám szomorgó nótája.”
38 éves volt, amikor végre megtalálta azt a lelki társat, akit keresett: felesége és saját maga unokatestvérét, a 19 éves Dukai Takách Juditot. A Malvina néven verselő lány hirtelen robbant be az irodalmi közéletbe, verseit levelekben küldték egymásnak az írók, állandó meghívottja volt a keszthelyi helikoni ünnepségeknek, ahol a magyar Szappho-ként ünnepelték. Berzsenyi egyik önkéntes mentora lett fiatal rokonának, akit Dudinak becézett, s többször is meglátogatott otthonában. „Dudi a legvirgoncabb, leglelkesebb társalkodó mindazon asszonyok között, melyeket én valaha esmértem” – írta róla Kazinczynak.
A költő, aki azzal dicsekedett, hogy feleségét együgyűségben tartja, megírta a magyar irodalomtörténet első nőemancipációt sürgető versét – Dukai Takách Judithoz, aki nem akar a férfi ösztönök „szenvedő edénye” lenni. „Te megboszúlva méltóságtokat / Kihágsz nemednek szűk korlátiból, / Melyekbe zárva tartja vad nemem.” Van, aki szerint szerelmi viszony is szövődött közöttük, de erre semmi bizonyíték nincsen. Sőt, míg a más nőkhöz írt versekben hamar előkerül a csókok és enyelgés emlegetése, Dudinak nem írt ilyesmiről. Valószínűleg az őt megértő, régóta vágyott szellemi partnert találta meg benne. Nem sok közös pillanat jutott nekik. Szinte egyszerre hagyták abba a költő pályát: Berzsenyi Kölcsey bántó kritikájától némult el 1817-ben, Dudi pedig egy évvel később férjhez ment, és innentől kezdve legfeljebb az asztalfióknak írt. Meghalni is egyazon évben, 1836-ban haltak meg – a költőtársaktól jórészt elfeledve, betegen. Berzsenyi Dániel 60, Dukai Takách Judit 41 éves volt. Dukai Takách Zsuzsanna egészen 1848-ig élt, valószínűleg sosem tudta meg, hogy kora egyik legnagyobb költője mellett élte le az életét.
„Terajtad kívül minden csak játék”
Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni
Radnóti Miklós tizenhét éves korában, 1926-ban ismerte meg a tizennégy éves Gyarmati Fannit. Igazi diákszerelem volt: ugyanahhoz a tanár-házaspárhoz jártak matematika korrepetálásra, és a kereskedelmi középiskolás fiúnak megtetszett a gimnazista kamaszlány.
Elcserélte a ceruzáikat, hogy következő alkalommal legyen miért megszólítania a szőkésbarna, feltűnően művelt lányt, akit a barátai csak Fifinek hívtak. A fiú 18 évesnek hazudta magát, hogy ezzel is imponáljon a lánynak, akihez hamarosan megírta első szerelmes versét. A sors mégis majdnem elválasztotta őket: Miklósnak gyámja kívánságára egy csehországi textilipari főiskolára kellett járnia, ahol megismerkedett egy német gépírókisasszonnyal, Tinivel.
A fiatalember felváltva írta a verseket a két lányhoz. Tinivel volt az első igazi kapcsolata, ám a hozzá írott költeményeit a Budapesten maradt Fifinek mutatta meg. Miklós egy év után visszatért Csehországból, és lassan elfelejtette Tinit is. Innentől kezdve elválaszthatatlanokká váltak Fifivel.1931 telén sétálni mentek a Városligetbe, ahol leültek egy havas padra. Fifi törte meg a csendet: „Miklós! Én hozzád akarok menni feleségül.” A házassággal azonban várniuk kellett.
Radnóti gyámja és Fanni szülei megállapodtak, hogy a költő csak akkor veheti el a lányt, ha előtte diplomát szerez. Erre csak 1935-ben került sor, de vártak. Egyikükben sem volt kétség, hogy egymással akarják leélni az életüket. Kezdettől egyenrangú partnernek tekintették egymást, egyikük sem akarta kisajátítani a másikat. Ezt a mély bizalmi viszonyt az sem rengette meg, hogy Radnóti nem maradt végig hűséges feleségéhez.
Hatévi házasság után, 1941-ben beleszeretett felesége barátnőjébe, Beck Judit festőművésznőbe. A férjes asszony és a költő egy könyvkötőműhelyben találkoztak először 1941 elején, májusban már tartott a viszonyuk. Miklós semmit sem tartott titokban felesége előtt. Fifi nem szakította meg Judittal való barátságát sem, többször találkoztak, a szerető nagyméretű portrét is festett ajándékba a feleségről. Fifi megértéssel, türelemmel, de sokat szenvedve követte végig férje és barátnője kapcsolatát. Naplójában így írt: „Ha Miklósnak örömöt okoz, örüljön”. Judit Radnóti naplójában is egyre sűrűbben bukkant fel:: „1941. június 11-e. Judit! Judit! – 1941. június12-e. Fanni felmegy az Istenhegyre. Ideges vagyok, járkálok, menekülök, ebédelni megyek, és amikor már semmi sem segít, megírom a harmadik eclogát. 1941. június 13-a, péntek: Tizenharmadika és péntek. Szörnyűség! Felnőtt dolgokba keveredtünk.”
A költő a Harmadik eclogán kívül még több verset is írt Judithoz. Fennmaradt egy levél is, amelyben randevúra hívja szerelmét: „Csütörtökön délelőtt lemegyek az Ilkovitsba és várlak. De nyugodtan írhatsz is, hogy jössz, vagy nem, Fif nem bontja ki s ha, hiszen találkozhatunk… Szeretlek. M.” A kapcsolat 1942 elején ért véget.
Radnóti 1942 februárjában, második munkaszolgálatából feleségének írott levelében már múlt időben szól róla: „Imádlak, és még szeretni sem hagyod magad. Hisz értelek én, tudom, hogy mit gondolsz. De tévedsz! Helytelenül látod a „J- ügyet” is. Igen, ez van… Inkább volt… De nem úgy, ahogy gondolod! Szeretlek! Téged szeretlek! És Terajtad kívül minden csak játék! Küldök egy verset is néked Édes! Kíváncsi vagyok, hogy mit szólsz hozzá. Ellopott percekben, zűrben írom hetek óta már. Egy kicsit bocsánatkérés is ez a harmadik eclogáért.” Az engesztelő versről, az Októbervégi hexameterekről Fanni így írt naplójában: „Mik verset küldött. Gyönyörű. Mégis, mégis meg tudta csinálni, és micsoda vers! Hol vannak tőle ezek itthon! Az itt biztonságban munkálkodó urak. És ott kell! Így kell elvetélni magából sokszor annyi mindent! Ebben az állati létben, hajszában, és mégis meg tudta írni”.
A szerelem újra a régi hévvel lángolt fel köztük. Judit barátként maradt ott a közelükben. Élelmiszercsomagot állított össze a munkaszolgálatát töltő költőnek, amelyet új udvarlójával, Major Tamás színésszel az oldalán személyesen vitt el neki Szentendrére. Amikor Fannit megkérdezték, nem félt-e attól, hogy Judit miatt házasságuk zátonyra fut, csak annyit válaszolt: „közöttünk ott voltak a versek!” Radnóti az utolsó években minden versét a feleségének írta, neki mutatta meg először.
1944 augusztusában, az utolsó Borból küldött képeslapjára ezt írta: „Legutóbbi lapomon írtam Neked, hogy nagyon Veled leszek a házassági évfordulónkon, úgy is volt, és köszönöm Édes az együtt töltött kilenc évet. … Nagyon hiányzol Édes Egy.” Fanni soha többé nem látta viszont a férjét.
Amikor a 35 évesen agyonlőtt költőt a háború után exhumálták, nem nézte meg a holttestet. Szerelmük nem volt feszültség nélküli idill, mint ahogy a tankönyvekben szerepel, de éppen ettől vált eltéphetetlenül erős kötelékké. Ma is tart. Az idén száz éves Gyarmati Fanni most is Pozsonyi úti közös lakásukban él. Az ajtón a 75 éve közösen felszögezett névtábla: Dr. Radnóti Miklós.
Nyári Krisztián: Így szerettek ők 2.
(részletek a könyvből)
Csokonai és Lillája
1855. február 5-én Végh Mihályné, a hetényi református esperes 79 éves felesége a halálos ágyán feküdt dunaalmási házában. Az idős asszony erőtlen hangon végrendelkezett: „Ezt a zsoltárt a benne levő Lilla-dalokkal a fejem alá tegyétek! Csokonai emlékei ezek.” Kérte, hogy húzzák az ujjára a gyűrűjét is: „Ezt a gyűrűt Csokonai adta, velem temessétek el!” Végül dúdolni kezdett: „Bájoló lágy trillák / tarka képzetek! / Kedv! Remények, Lillák! / Isten véletek!” Végh Mihályné, született Vajda Julianna, Csokonai Lillája néhány perccel később már halott volt. 50 évvel élte túl szerelmét, akivel mindössze 9 hónapot töltött együtt.
Csokonai Vitéz Mihály 21 éves volt, amikor 1797-ben Komáromban megismerkedett a 18 éves Juliannával, egy jómódú helyi gabonakereskedő, Vajda Péter lányával. A város költőnője, irodalmi szalonjának vezetője, Bédi Jánosné Fábián Julianna mutatta be őket egymásnak egy estélyen. Csokonaira azonnal megtetszett a fiatal lány, akit Lillának, Lilinek nevezett el. A költő kezdetben nem volt hatással a lányra, aki csak udvariasságból reagált a közeledésre. „Nagyorrú, hosszas koponyájú legény, szemre nem szép, vőlegénynek nem kapós. De amit mond, meg ír, az megkacagtatja, elbódítja az embereket.” – emlékezett Lilla később a szegényes ruházatú fiatalemberre.
Csokonai, hogy jobb benyomást tegyen a lányra a következő alkalommal elegáns ruhában jelent meg Bédiné házánál. Ezért is megmosolyogták, hiszen felismerték, hogy nem sokkal korábban még a költő egy fiskális barátja viselte ugyanazt az öltözetet. De hiába az előnytelen külső és a nyilvánvaló szegénység, ahogy jöttek az első szerelmes versek, úgy lágyult meg napról napra a lány szíve is. Októberben már viszonzott szerelemről tanúskodnak a fennmaradt levelek. Júliának tetszett a Lilla szerep, válaszlevelében örömmel fogadta és viszonozta az áradó érzelmeket. Hamarosan már az esküvőt tervezték.
Az apának persze egyáltalán nem tetszett az ágrólszakadt udvarló, még az is megfordult a fejében, hogy a poéta egyszerűen hozományvadász. Mégsem tiltotta el őket egymástól, csak azt szabta feltételül, hogy Csokonai fizető állást találjon. A költő ezért többet volt távol, mint Komáromban. Hol pesti könyvkiadókkal tárgyalt, hol lapot próbált alapítani, hol tanári állásért folyamodott. A távollétek alatt a fiatal lány elbizonytalanodott a közös jövőben, kételyeit apja és környezete is megerősítette. Csokonai hosszas keresés után végül tanári állást kapott Csurgón, és sietett a hírrel menyasszonyához. Késő volt. Lilla addigra elfogadta az apja által vendégségbe hívott, nála 15 évvel idősebb kereskedő udvarlását. Amire a költő visszatért Komáromba, Lilla már más menyasszonya volt.
Csokonai kétségbeesett búcsúlevelét az apa már elrejtette a lánya elől, így csak esküvője után olvasta ezeket a sorokat: „Lilim, Én tégedet még most is halálból szeretlek: még is Lilim! ah szeretett Lilim! ez a levelem utolsó – hozzád az életbe. Most zárom be végképpen azt az édes barátkozást, melyet véled kilenc hónapig kóstoltam, s azt az örömet, melyért irigyeim lehettek az angyalok.” A fiatalasszony férje, Lévai István oldalán talán valóban elfelejtette volna első szerelmét, ha 1800-ban meg nem kapja a költőtől nyomtatásban megjelent dedikált kötetét. „Elfelejthetetlen Angyalom – Vedd ezt a’ kis Könyvet azzal a’ Szívvel, a’milyennel ajánlom,’s emlékezz meg Írójáról, a’ki miattad siet a’ halálhoz, a’kit Te hidegebben fogadsz, mint sem érdemelné. Élj vígan! – Csokonai.” 1802-ben a költő meglátogatta volt kedvesét, és átadta neki édesapjától rámaradt pecsétgyűrűjét. A tankönyvekben itt találkozunk utoljára Lilla nevével.
Pedig Vajda Julianna Lilla maradt egész életében. Csokonai második kötetét, a Lilla-dalokat 1811-ben látta először, amikor a már hat éve halott költő egyik barátja elvitte neki. Hosszú életében mindent megtett, hogy megtudják, ő Lilla, a nagy poéta múzsája.
Furcsa módon ez erőt is adott neki, hogy kilépjen a hagyományos polgárasszonyi szerepből. Amikor 42 évnyi, gyermek nélküli házasságuk után férje meghalt, végrendeletében közös vagyonuk nagy részét nem feleségére, hanem saját rokonaira hagyta. Más asszony beletörődött volna az igazságtalan helyzetbe, de Lilla mindenki meglepetésére pert indított. Levelekkel bombázta a megyei hatóságokat és a bécsi udvart is, és évtizedes pereskedés után elérte, hogy a végrendeletet megsemmisítsék. De más szokatlan lépése is volt: rövid özvegység után 68 évesen újra férjhez ment. Második férjével, a református esperessel Hetényben élt. Élete legvégén azonban eldöntötte, hogy inkább egyedül kíván élni, ezért – nem kevésbé szokatlanul – hazaköltözött Dunaalmásra.
Addigra Csokonai már halhatatlan nemzeti költőként szerepelt a tankönyvekben, a Lilla-dalokat ezrek olvasták. Végh Mihálynéról már csak legszűkebb környezete tudta, hogy kicsoda. Síremlékére második férje vésette azt a nevet, amelyet leginkább magáénak érzett: Lilla.
Nagy László és Szécsi Margit
A 23 éves Szécsi Margit és a 26 éves Nagy László Dunapentelén, az épülő Sztálinvárosban találkoztak először 1951-ben. A bulgáriai tanulmányútjáról hazatért költő egy bolgár csoportnak tolmácsolt éppen, a lány pedig fizikai munkásként az építkezésen dolgozott. Nem sokkal később egy piacon futottak össze. Keszeget ettek, nevettek a szálkák és a szélben elrepülő szalvéták miatt. Szerelmespárként távoztak. Szegények voltak mindketten, és lelkesek a változások iránt.
Margit apja a háború előtt asztalossegéd volt Pestszentlőrincen. A konyhában volt a műhelye, és amikor eladósodott, a végrehajtók elvitték a fiatal lány alól az ágyat is. Hamar vált önállóvá, utcai vagányokkal barátkozott. Amikor ’48-ban bekerült a népi kollégiumba, érettebb és tapasztaltabb volt falusi társainál. „Akkor nekem már voltak szeretőim. Halottat is láttam, sebesültet is.” A bölcsészkar mellett a Csillag szerkesztőségének tagja lett, versei is megjelentek. Két év után megszakította tanulmányait, hogy kőművesként Dunapentelét építhesse. Nagy László ezalatt másfél évet Bulgáriában töltött. Amikor hazatért, megviselte, hogy az ország nem lett sem gazdagabb, sem igazságosabb, ahogy remélte. Egy nyomorúságos albérletben élt állástalanul, mivel a Szabad Nép ajánlatát nem fogadta el.
„Beteg vagyok, vért köpök, mondtam. Nem köptem vért, de szörnyen éreztem magam. Fájt a gyomrom, idegzetem megrendült.” Ebben a helyzetben találkoztak Margittal. „1952 nyarán feleségül vettem” – írta később. „Rózsás blúzban és ingben esküdtünk. A menyegző egy tányér fekete meggy volt és vörös bor.” Az esküvő után közös albérletbe költöztek, ahol csak éjjel dolgozhattak, mert nappal a főbérlő szüntelenül trombitált. Egyre kevesebb lelkes munkásmozgalmi vers, és egyre több szerelemes költemény született ezeken az éjszakákon. „Csoda, hogy elfér ide, albérleti pici szobába, fogaid villáma, táncoló sávos hajad, fullasztó gyönyöröm! Forró vagy, akár a szél!” – írta Nagy László.
Margit Pécsen vállalt munkát egy kultúrotthonban. A dohos szolgálati lakásban súlyosan megbetegedett, a tüdőbetegség egész életében elkísérte. László ezalatt néhány hónapra visszatért Szófiába. Hazatérésekor lekéste a repülőt, amely útban Magyarország felé lezuhant. Margit a repülőtéren átélte férje halálát, csak később tudta meg, hogy megmenekült. Az 56-os forradalom alatt nem maradt idejük részt venni az eseményekben: Margit tüdővérzést kapott, élet és halál között lebegett. „Kétfelől értek olyan csapások, hogy még jobban megőszültem. Margitot, mert rosszul kezelték, válságos állapotában kihoztam a kórházból, otthon meggyógyítottuk.”
A házaspár innentől kezdve még szorosabb kötelékben élt. Életművüket el lehetne beszélni az egymáshoz írt versek és levelek történeteként. Különösen László bírta nehezen, ha Margit távol volt tőle. „Aranyosom! Hanyag voltál és nem is tudod, milyen izgalmat okoztál. Ismételten bebizonyosodott, hogy rühelled a prófétaságot: a levélírást. Őrjítően hiányzol, ez itt a baj.” Volt, hogy a feleségtől versben jött a válasz: „Jó vagy, te vagy a / szegény lány álma: / csókolsz, haragszol. / Nem vagyok árva.” Nagy László talán legszebb szerelmes verse, a Himnusz minden időben 11 év házasság után született.
Nem jutott nekik hosszú együtt töltött idő. 1978. január 21-én a fővárosi Kassák Klubban Szécsi Margit verseit adták elő a házaspár jelenlétében. Hazafelé havas eső esett, nagyon megáztak. Hajnalban Nagy László rosszul lett, a mentők kiérkeztéig Margit karjaiban haldoklott, egy vérrög végzett vele. Alig 52 éves volt. Felesége 12 évvel élte túl. A 70-es években mindketten a legnépszerűbb költők közé tartoztak. Verseik mára kikerültek az irodalom fősodrából. Elavult poétikák, így mondják. Pedig érdemes lenne újraolvasni őket, valamit nagyon tudtak a szerelemről.
