„…Z. úgy érezte mégis, hogy az álmában megidézett Updike- és Kafka-hőshöz hasonlóan ő is reménytelen foglalkozást választott magának: jó húsz éve magyartanár Budapesten.”
A kortárs líra egyik legjelentősebb alkotója, Takács Zsuzsa az 1990-es évek vége óta a versek mellett rendszeresen ír prózát is. Friss kötete, A sóbálvány az Élet és Irodalom hasábjain 2016-ban megjelent tárcanovellákat gyűjti egybe.
Ezek a látszólag könnyed hangvételű írások távol- és közelmúltunkról, napjainkról és közeljövőnkről szólnak, hangvételük a humor és a groteszk határán mozog; az álom- és víziószerűség talán a legszembetűnőbb vonásuk, s emellett egyfajta olvasónaplóként is felfoghatók. A címben is megidézett visszapillantás a könyv egyik fontos motívuma.
A főhős, a szerző alteregójának is tekinthető Z. budapesti értelmiségi, aki – némiképp Gregor Samsára emlékeztető módon – ,,zaklatott álmából ébredve egy áprilisi hajnalon… rettenetes felfedezést” tesz. Ezután nekilát bolyongani álmaiban és ébrenlétében, e kettő köztes-szövevényes terében, vagy inkább mi magunk bolyongunk szövegről szövegre, lapról lapra Z. világában: hol nekividámodva, hol fanyar mosollyal – mindenesetre mindig van min eltöprengenünk, erről a szerző garantáltan gondoskodik.
Takács Zsuzsa: A sóbálvány
(Részlet a könyvből)
Állj s felelj: ki vagy?
(Részlet)
Zaklatott álmából ébredve egy áprilisi hajnalon Z. rettenetes felfedezést tett. A csapkodástól megrozzant ablak és ajtó betörve állt, a polcokról lesodort könyvek lapjait kitépte a hirtelen támadt orkán és egy halomba söpörte a szoba közepén. Z. a falat tapogatva igyekezett eljutni a villanykapcsolóig, hogy világosan lásson. Menet közben lehajolt, fölemelt egy-egy megcsonkított könyvet, és beleolvasott. Az órák épp akkor ütötték el a tizenhármat. Alighogy megfordult, a bokájába belefúródott egy nyíl. Az osztályban kitört a röhögés. Felült az ágyban, zúgott a feje, dörzsölni kezdte a homlokát, nyomogatta a szemét, majd a tartós gyötrés után hirtelen kinyitotta. Az apró csillagok, színváltó gombok, gömbök, gombák és karikák mintegy parancsszóra nyom nélkül kihunytak. A lágy derengésben odaimbolygott a redőnyzsinórhoz és fölhúzta. Egyenletes szürkeség öntötte el a szobát. Az ablak és az ajtó a helyén volt.
