„Valahogy úgy kellene élni, hogy az ember el is higgye azt, hogy ő egy ember.” Április 5-én lenne 75 éves Tar Sándor József Attila-díjas író, a 20. századi magyar novellairodalom egyik legnagyobb alakja.
Szegényparaszti családban született Hajdúsámsonban 1941. április 5-én. 1959-ben a debreceni gépipari technikumban szerzett fegyver-, lőszer- és robbanóanyag-technikusi végzettséget. 1992-es elbocsátásáig a Medicor Művek debreceni gyárában dolgozott, ezt követően munkanélküliként tartotta magát számon, a köznyelv azonban szellemi szabadfoglalkozásúként definiálta. 1991 és 1999 között tagja volt a Holmi című irodalmi folyóirat szerkesztőbizottságának.
Pályája versekkel indult, 1970-ben az Alföld című folyóiratban jelent meg néhány műve. Hamar felismerte, hogy mások jobb verseket írnak, mint ő, s ettől kezdve prózával foglalkozott. Az írás passzió volt számára, elvágyódás egy olyan világból, ahol nem érezte jól magát. 1967-ben külföldi munkára ment az NDK-ba, itteni élményeiből született művével 1976-ban megnyerte a Mozgó Világ szociográfia pályázatát. Az írást azon frissiben be is tiltották, s ekkor került kapcsolatba Kenedi Jánossal, aki épp egy szamizdat antológiát szerkesztett az ilyen betiltott művekből.
Akkortól kezdett komolyabban írogatni, erre Kenedi és Száraz György, az ÉS akkori olvasószerkesztője is biztatta. 1981-ben megjelent A 6714-es személy című kötete, amelyért megkapta a Művészeti Alap Elsőkötetesek díját. A következő kötet, a Miért jó a póknak? 1989-ben jelent meg, s A jövő irodalmáért jutalomban részesült. Ezt követően több tucatnyi elbeszélése látott napvilágot, több kötete is megjelent (Ennyi volt, Lassú teher, A te országod, Nóra jön, A térkép szélén), írt regényeket és szociográfiai munkákat is (Szürke galamb, Minden messze van). 1995-ös A mi utcánk című novellafüzéréért elnyerte Az év könyve jutalmat. Írt forgatókönyveket is (Egyszer élünk, A leghidegebb éjszaka), a 2000-es Filmszemlén forgatókönyvírói díjat kapott.
„Miatyánk, ki a mennyekben vagy, morogja a tiszteletes, egyáltalán milyen vallású maga? Tudja a herém, püspök úr, mondja a sovány ember hát nem mindegy? Nem egy isten van? Akkor engem becsaptak!” (Tar Sándor: A mi utcánk)
2003-ban a litera.hu irodalmi portál részletekben közölte „Az áruló. Filmregény” című önéletrajzi ihletésű, ügynökmúltjáról szóló regényét. A mű előzménye 1999-es vallomása volt, amelyben az elsők között ismerte be, hogy 1978-tól együttműködött a III/III-as ügyosztállyal, s többek között Kenedi Jánosról is jelentett. Bevallotta azt is, zsarolással vették rá az együttműködésre, ami pszichésen és fizikailag megviselte, többször volt elvonókúrán, pszichiátrián is kezelték.
Tar Sándor a megalázottak és megszomorítottak írója volt. Tényszerűen, reflexiók és magyarázatok nélkül írt a perifériára, a „térkép szélére” szorult emberekről, akiket – egy-egy felragyogó pillanatot kivéve – maguk alá gyűrt a kilátástalanság és a nyomor. Írásainak helyszíne a munkásszállás, az üzem, a vasúti kupé, a „mi utcánk” kietlen és reménytelen vidéke. Hangja már-már szenvtelen, néhány írásában szigorú és pontos sorain átdereng finom humora.
Számos kitüntetés megkapott, a többi közt 1994-ben Nagy Lajos-díjjal, 1995-ben Krúdy-díjjal, 1997-ben József Attila-díjjal, 1999-ben pedig Márai Sándor-díjjal értékelték. Művei francia, finn és német kiadóknál is megjelentek.
Debreceni otthonában halt meg 2005. január 30-án.
