Téli esték Brahms-szal címmel születésének 180. évfordulója alkalmából Johannes Brahmsra emlékezik a Nemzeti Filharmonikusok.
Johannes Brahmsra emlékezik születésének 180. évfordulója alkalmából a Nemzeti Filharmonikusok négy hangversenyen, amelyeken a német romantikus zeneszerző szinte valamennyi szimfonikus alkotása elhangzik.
A december 11-i első koncerten a híres kettősverseny (hegedű és cselló) is megszólal Kocsis Zoltán vezényletével. Az est két szólistája Baráti Kristóf hegedű- és Perényi Miklós gordonkaművész.
Az 1880-as évek végén Brahmsot (1833-1897) három alkotói terület foglalkoztatta: a zenekar, a hegedű és a cselló. Erről tanúskodnak az 1885 és 1887 között közvetlenül egymás után keletkezett művek, majd megírta mintegy „összefoglalásként” az a-moll kettősversenyt (op. 102) – közölte az MTI-vel Bukta Julianna sajtómenedzser.
Zenéjének alapja a melódia és a gazdag harmóniavilág volt, tökéletesen ötvözte a romantikus kifejezést a klasszikus szerkezettel. Előadóként kitűnő technikájú zongorista volt, aki Budapesten is többször fellépett.
Az első estet nyitó Akadémiai ünnepi nyitány abból az alkalomból született, hogy Brahmsot díszdoktorrá avatta a Breslaui Egyetem, a mester – kis rábeszélésnek engedve – ezzel köszönte meg a nemes gesztust. Szerette a tréfát, és ennek zenéjében is szívesen hangot adott: az 1880-ban írt „egyetemi” nyitányban például több bohó diákdalt is idéz, például a Gaudeamus igiturt.
Az estét nyitó Akadémiai ünnepi nyitány abból az alkalomból született, hogy Brahmsot díszdoktorrá avatta a Breslaui (ma Wroclaw) Egyetem, a mester ezzel köszönte meg a nemes gesztust.
A koncert második felében elhangzó I. szimfónia megírására viszonylag későn határozta el magát a zeneszerző, sokáig is dolgozott rajta – előtte alkotott ugyan két szimfónia méretű és jellegű művet, a két szerenádot, de ezeket nem engedte a szimfóniák közé sorolni.
„Sosem fogok szimfóniát írni! El sem tudod képzelni, milyen érzés az, amikor az ember mögött egy Beethoven menetel” – írta egy barátjának.
Végül mégis megkomponálta az I. szimfóniát, amely a négy közül talán a legnagyobb vállalkozás, a kortársak Beethoven „tízedikjének” is nevezték, mert az első tétel némelyik vonása a Sors-szimfóniára utal, a negyedik tételben pedig az Örömóda dallamával rokon, széles melódiát bont ki a zeneszerző.
