„De liliom- és amaranthusz-ágyon mily édes, enyhe légbe ringva, lágyan egy szent homálya ég alatt nézni, nem csüggve semmi vágyon…” 205 éve született Alfred Tennyson, az Egyesült Királyság nemzeti költője, a klasszikus mitológiai témák megéneklője.
„Olyannak tükrözte az életet, amilyennek ő és osztálya makacsul látni kívánta, mert félt attól, hogy álmaikat és dogmáikat próbára tegye, és így rájöjjön arra, milyen felületes és elmosódó az, amiben hisznek.” (Hugh l’Anson Fausset)
ALFRED TENNYSON: ULYSSES
(részlet)
Talán lemos az örvény dühe, de
talán a Boldogok Szigete vár,
s kit ismertünk, látjuk a nagy Achillest.
Sok titok van még; és bár nem vagyunk
az az erő, mely egykor eget és
földet rázott: vagyunk, ami vagyunk;
sors és idő gyengíthetett, de hős
szivünk együtt ver s kemény hite, hogy
küzd, keres, talál s nem hagyja magát.
1809. augusztus 6-án született Alfred Tennyson, az Egyesült Királyság nemzeti költője, a klasszikus mitológiai témák megéneklője. A lincolnshire-i Somersby városában született, egy vidéki lelkész 12 gyermeke közül negyedikként. Apja tehetséges, művelt ember volt, aki szigorú pénzbeosztással tartotta fenn családját. Tennyson – két idősebb bátyjával együtt – tinédzser korától fogva verselt, sőt közös versgyűjteményt is kiadtak, amikor Alfred mindössze 17 éves volt. Első versei Alexander Pope, Sir Walter Scott és John Milton stílusában születtek. 1824 után Tennyson apjának egészségi állapota romlani kezdett, és gondjai elől egyre inkább az alkoholba menekült.
1827-ben Charles bátyjával a cambridge-i Trinity College-ba iratkozott, ahol összebarátkozott Arthur Hallammal, a történész Henry Hallam tehetséges fiával. Kettőjük barátsága volt Tennyson életének egyik legmélyebb érzelmi kötődése. Tennyson tovább öregbítette költői hírnevét Cambridge-ben: 1829-ben Timbuctoo című versével megnyerte az egyetem legrangosabb költészeti díját. 1830-ban jelent meg Poems, Chiefly Lyrical címmel első önálló verseskötete, melyben később híressé vált versei közül a Claribel és a Mariana is szerepelt. Samuel Taylor Coleridge is ekkor figyelt fel rá. 1931-ben Tennyson apja meghalt, ekkor derült ki, hogy úsznak az adósságban. Tennyson kénytelen volt otthagyni Cambridge-t, anélkül, hogy diplomát szerzett volna. Nagyapja segítségét vette igénybe pénzügyei rendezéséhez.
1832-ben újabb verseskötetet adott ki, ebben jelent meg A lótusz-evők és a Shalotti kisasszony. 1833-ban elveszítette barátját, Arthur Hallamot, aki éppen Tennyson húgát készült feleségül venni. A költő szomorúsága leírhatatlan volt, annál is inkább, mivel ekkor jutott tudomására, hogy három fiútestvére mentális betegségekkel küzd. Saját verseinek ellentmondásos fogadtatása csak tovább növelte rossz kedvét. Leghíresebb versei – az In Memoriam (barátja halálára), a Két hang (amely eredetileg az Öngyilkosság hangja címet viselte), az Ulysses és valószínűleg az Arthur halálának első vázlatai – mégis ekkor születtek.
„A jó házasságban nincs egyenlőtlen és egyenlő. Mindkét fél hiányt tölt be a másikban, mindkettő gondolatot ad a gondolatnak, célt a célnak, akaratot az akaratnak, s így gazdagodnak ők. Egy lélek és egy test. Együtt dobbanó szív: egy élet.”
1836-ban Charles bátyja feleségül vette Louisa Sellwoodot, akinek testvérébe, Emily Sellwoodba már az esküvő napján beleszeretett, de szerelmük csak 1850-ben teljesedhetett be. Házasságukból két fiúgyermek született. Költészetének csúcspontját is ekkortájt érte el. William Wordsworth halála után Viktória királynő, aki lelkes csodálója volt verseinek, neki adományozta a Poet Laureate, vagyis a koszorús költő címet, melyet 1892-ben bekövetkezett haláláig viselt.
1855-ben hatalmas sikert aratott a Maud című alkotásával, 1859-ben láttak napvilágot az Artúr-mondát feldolgozó király-idilljei, majd a jelentős visszhangot kiváltó költői elbeszélése, az Enoch Arden. Néhány drámát is alkotott, bár igazi sikerekre nem tett szert velük.
Az élete utolsó szakaszában is rendkívül aktív költő 83 éves korában, 1892. október 6-án halt meg. A Westminster Apátságban temették el.
Alfred Lord Tennyson Ulysses című versének egyik sorát vésik fel a jövő évi londoni játékok olimpiai falujának falára. A mű utolsó sora így szól: „küzd, keres, talál s nem hagyja magát” (Szabó Lőrinc fordítása), és egy brit irodalmárokból álló bizottság választotta ki hétfőn. Az idézet a 2012-es seregszemlét követően is megmaradt, azóta a falut egy iskolával és egészségügyi létesítményekkel felszerelt lakóparkká alakították át.
