„Egyetlen ember sem adhat egy másiknak hatalmat …olyasmi fölött, ami fölött maga nem rendelkezik hatalommal.” John Locke-ot a tudásba vetett hite miatt a felvilágosodás első filozófusának tartják.
Hitt az emberi jóságban, mégis úgy vélte, törvények nélkül nem épülhet fel társadalom. Keresztény volt, de vallásszabadságot hirdetett. Emellett pedig azt vallotta, hogy a tudás alapja csakis a tapasztalat lehet. Ezekkel a 17. században újszerűnek számító tanokkal írta be nevét a filozófia történetébe az angol John Locke (1632-1704).
„Amit meg akarunk tanítani, nem szabad erőltetett, kötelező feladattá tennünk a gyermek számára. Mert amit azzá teszünk, terhessé válik, és az elme viszolyogva fogadja, még ha előtte közömbös tevékenység is volt, vagy éppen öröm forrása: Csak parancsoljuk meg egy gyermeknek, hogy minden nap ugyanabban az időben pörgesse meg a csigáját – akár van hozzá éppen kedve, akár nincs. Tegyük kötelezővé a játékot, amivel naphosszat játszik, s nézzük meg, ha így cselekszünk, vajon nem megy-é el a kedve a játéktól egészen?” (John Locke, Some Thoughts Concerning Education, 1692)
A nagy hatású gondolkodó egy jelentéktelen angol ügyvéd fiaként látta meg a napvilágot Somersetben, de a család egyik barátjának támogatásával Oxfordban tanulhatott. Kezdetben az orvoslás érdekelte, aztán megmártózott a politika bugyraiban, sőt, foglalkozott meteorológiával is. Befolyásos pártfogója, Shaftsbury gróf házában doktorként és nevelőként kapott állást, de bőven jutott ideje utazgatásra és írásra is.
„Egyetlen ember sem adhat egy másiknak hatalmat …olyasmi fölött, ami fölött maga nem rendelkezik hatalommal. Márpedig az, hogy az ember nem parancsolhat saját értelmének, s nem határozhatja meg bizonyossággal ma, hogy milyen véleményen lesz holnap, világosan látszik a tapasztalatból és az értelem természetéből, mely nem képes a dolgokat másképp felfogni, csak ahogy azok megjelennek neki.” (John Locke: Tanulmány a vallási türelemről)
1663-ban vádat emeltek ellene, ezért kénytelen volt Hollandiába menekülni. Nem is tért vissza mindaddig, amíg Orániai Vilmos 1668-ban el nem űzte a trónról II. Jakab királyt. Kényesebb témákat feszegető műveit ezután óvatosságból névtelenül jelentette meg, így megbecsült közhivatalnokként tölthette el életének utolsó két évtizedét.
