150 éve született Henri de Toulouse-Lautrec, francia festő és grafikus, a párizsi élet „Monsieur Henri”-ja, aki a modern plakátművészet egyik megalapozója lett.
Százötven éve született Henri de Toulouse-Lautrec, francia festő és grafikus. A posztimpresszionizmus egyik legeredetibb mestere és legkülönösebb művészegyénisége arisztokrata család sarjaként Henri Marie Raymond de Toulouse-Laoutrec Monfa néven Albiban született 1864. november 24-én, szülei első unokatestvérek voltak.
Toulouse-Lautrec 1867-ben született kisöccse egyéves korában meghalt, ezek után Henrira még nagyobb figyelem fordult. Gyermekkorát Albiban és a környékén lévő családi birtokon, továbbá Célyrandban töltötte. Szülei élete hamarosan különvált. Apja, Alphonse de Toulouse-Lautrec hóbortos nagyúr, szenvedélyes madár-és állatbarát volt, imádta a vadászatot is, ezen felül szeretett agyagot mintázni. Fia neveltetését az első években csendes, művelt anyja irányította. 1872-ben a család házat bérelt Párizsban, Henri itt járt iskolába és itt kezdett el rajzolni, festeni. Füzeteiben készítette el első rajzait és karikatúráit. Kedvtelését helyeselték a szülei és nagybátyja, Charles gróf, aki maga is amatőr festő volt, ezért engedélyezték, hogy órákat vegyen apja barátjától, a festő René Poerre Princeteau-tól.
A gyermek Toulouse-Lautrec gyönge, természetellenesen törékeny csontú volt: tizennégy évesen elcsúszott a parkettán, és eltört az egyik combcsontja, egy évvel később, amikor beleesett egy vizes árokba,eltört a másik is. A combtörések után lábai megálltak a növekedésben, amihez nyilvánvalóan hozzájárultak a családi örökletes degenerációs rendellenességek. Hosszas és rendkívül nagy fájdalommal járó gyógykezelése alatt – nagybátyja biztatására is – az idejét túlnyomórészt rajzolással és festéssel töltötte, ekkor már különböző technikákat is használt.
Szülei tudomásul vették, hogy a művészetet választja hivatásul,anyja műtermet rendezett be neki a párizsi lakásban. Toulouse-Lautrec 1882-ben az elismert akadémikus festő, Léon Bonnat iskolájában, annak bezárása után pedig Fernand Cormon műhelyében tanult, ahol megismerkedik Van Gogh-gal és Emile Bernard-ral. Bár kritikusan szemléli Cormonnak az újító szellemet nélkülöző művészetét, öt évig marad nála. Portréit, rajzait elsősorban szüleinek adta, akik gondosan megőrizték őket. Korai festményein egyértelmű a japán fametszetek hatása, de az impresszionistáké is. 1885-ben, huszonegy évesen, anyagilag függetlenné válva műtermet bérelt a Montmartre-on. Fokozatosan szabadult meg az akadémizustól, aminek eredményeként megfestette A kövér Maria című képét.
Azok a lenyűgöző színésznők, táncos lányok és kurvák
Nappal dolgozott és kiállításokra, esténként cirkuszba, kabaréba, mulatókba és bordélyba járt, ő volt a párizsi éjszakai élet „Monsieur Henri”-ja. Megismerkedett Suzanne Valadonnal, aki modellje és szeretője is lett, rajzokat kezdett publikálni folyóiratokban, majd elnyerte Aristide Bruant zeneszerző-énekes, a Mirlition kabaré tulajdonosának megbízását azzal, hogy készítsen illusztrációkat dalszövegeihez – a képeknek állandó kiállítóhelyet biztosított a kabaréban. Toulouse-Lautrec újfajta, eredeti eszközökkel ragadta meg a figurák mozgását: oly szabadon kezelte a vonalakat és a színeket, hogy az már önmagában a mozgás érzetét keltette (Táncjelenet az Élysée Montmartre-ban, 1886; A Fernando-cirkusz műlovarnője, 1888).
Eredetiek voltak a plakátjai, 31 művével a modern plakátművészet egyik megalapozója lett. Az elsőt 1891-ben készítette Moulin Rouge – La Goulue címmel, ezen La Goulue, a mulató híres kánkán-táncosnője látható, aki számos további alkotásának is modellje volt. Képein a figurák lelki alkatát is bemutatta, ehhez az ideális kifejezőeszközt a litográfiában találta meg. 1892-től kezdve 300-nál több ilyen grafikát készített, ezek közé tartozott a 16 darabból álló sorozat Yvette Gilbert énekes-táncosnőről (1894), valamint az Elles (Ők, 1896) című sorozat egy nyilvánosház életéről. A nyilvánosházak témájából született meg végül Toulouse-Lautrec talán egyik legjelentősebb műve, az utóbb említett, Elles címet viselő, a borítóval együtt 11 képből álló litográfia-sorozat, amely a festő művészetének alighanem a csúcspontját jelenti. Ez a széria látványosan megkoronázza az 1890-es évek első felében folytatott intenzív alkotói munkáját. Henri de Toulouse-Lautrec számára ezzel le is zárul egy korszak: a későbbiek során már nem foglalkozik a párizsi „modern élet” mozzanatainak megörökítésével.
Az igazság ábrázolása
Nem az eszmény, hanem az igazság ábrázolására törekedett, s ezt a lényeg megragadásával, néhány kurta ecsetvonással érte el. Toulouse-ban részt vett egy csoportkiállításon, amely után elkezdte alkalmazni a cloisonnista technikát, és a színes japán fametszetek tanulmányozását. Ebben az új stílusban készítette el a híres Vincent van Gogh című arcképét. 1889-től rendszeresen kiállított a „Függetlenek Szalonján”.
Miután megnyílt a Moulin Rouge mulató, Toulouse-Lautrec állandó törzshelyet talált magának, s az éjszakai élet ismert festőjeként járta a lokálokat, kabarékat. 1891 és 1894 között elkészültek híressé vált litográfiái: a Moulin Rouge- La goule-, a Bruant- és Jane Avril-plakátok meghódították Párizst. Átmenetileg beköltözött egy bordélyba is, hogy közelről tanulmányozza az ottani életet, ennek a korszaknak az egyik legismertebb festménye: A Rue des Moulins szalonja.
Ekkor volt pályája csúcsán: első egyszemélyes tárlatát rendezte a Goupil-képtárban, dolgozott különféle képeslapokba, kottatáblákat tervezett, színházi díszleteket festett. Végigbarangolta Franciaországot, járt Spanyolországban, Portugáliában, londoni útján megismerkedett Oscar Wilde-dal, aki nagy hatással volt rá. A Londonba rendszeresen ellátogató Lautrec 1895-ben részt vett a homoszexuális vonzalmai miatt bíróság elé állított Wilde perének néhány tárgyalásán, és több portrét is készített az excentrikus íróról. A homoerotikát, mint témát – elsősorban a női szerelmet -, nem egy képén megörökítette. A mulatók kéj- és pénzsóvár asszonyai a bordélyház zárt, intim terében egészen megváltoznak a festő ábrázolásában: az egymást átkaroló, simogató nőkből hiányzik a szexuális izgalmak keresése – ezek a nők csupán egymásnak vigaszt nyújtó, érzelmes emberi lények.
Érdeklődött a körülötte levő világ iránt, élvezte az életet, s bár nem volt gazdag, annyi pénze azért volt, hogy anyagi biztonságát nem fenyegette veszély. Kivételesen élénk szelleme és szerencsés természete révén még azt a terhet is el tudta viselni, amelyet nyomoréksága és előnytelen külseje rótt rá. Mindeközben önpusztító életmódja, súlyosbodó alkoholizmusa következtében egészségi állapota egyre rosszabbodott, ennek ellenére folytatta a munkáját.
Az Elles című litográfia-sorozat megjelenése után testi-lelki állapota romlani kezdett, egyre többet ivott és egyre kevesebbet dolgozott, azt is rendszertelenül. Sétapálcája nyelét úgy alakíttatta ki, hogy elférjen benne egy 39 centiméteres italos flakon, amit használt is. Vérbaja és alkoholizmusa 1899 elején mentális összeroppanáshoz vezetett, három hónapig kezelték a Neuilly-sur-Seine-i idegszanatórium zárt osztályán. Miután egészségesnek nyilvánították, több mint egy évig nem ivott, barátait is csak egy pohár tejre hívta meg. 1901-ben azonban újra az alkoholhoz fordult. Lábait paralízis támadta meg, ő maga is tisztában volt vele, hogy közel a vég. Három hónappal 37. születésnapja előtt, 1901. szeptember 9-én halt meg a család Malromé-i birtokán.
Amikor az alkoholtól és betegségektől roncsolt szervezete feladta a küzdelmet, Lautrec híres ember volt. A hivatalos művészvilág azonban nem ismerte el, sőt igazából nem is nagyon vett tudomást róla. A konzervatív kritika fáradhatatlanul támadta egész életében, szégyenteljes, felháborító és perverz alaknak, egy romlott világ szörnyszülöttjének bélyegezve őt.
Életéről Moulin Rouge címmel 1952-ben amerikai film készült, ebben José Ferrer, Toulouse-Lautrec alakítója végig a térdén közlekedett, hogy hitelesen ábrázolja a művész alakját.
