„Vak ügetését hallani / Hajdani, eltévedt lovasnak, / Volt erdők és ó-nádasok / Láncolt lelkei riadoznak.” Ezen a héten a 100 éve elhunyt Ady Endre fájdalmas vallomását ajánljuk.
1899-ben Ábrányi Emil így ajánlotta Versek címet viselő első verseskötetét: „Ön nem az ügyes verselők, hanem a poéták számát szaporítja.”
Ady beváltotta Ábrányi jóslatát, azonban mindennek ára van, így az ifjúi hévnek és vágynak, a korlátlan és felelőtlen nappaloknak és éjszakáknak is. 1914-re a már rég befutott és dicsőített költő életében újra és újra felmerül a halál és a betegség, az ellenségek és a háború, mint gonosz árny.
Az eltévedt lovas néhány hónappal a háború kitörése után, 1914 novemberében jelent meg a Nyugatban. Ady a legnehezebb órákban sem alkuszik, egyértelműen és világosan jelzi: katasztrófa fenyegeti a világot: „Csupa vérzés, csupa titok, / Csupa nyomások, csupa ősök, / Csupa erdők és nádasok, / Csupa hajdani eszelősök.”
Valami baljós izgatottság vonaglik végig a versen. A betegség most már komolyan és végzetesen kezd elhatalmasodni; saját, egyéni betegsége mintha párhuzamosan teljesedne ki az ország betegségével.
Ady Endre, akinek nagyszabású lírája forradalmasította a 20. század magyar költészetét 1877. november 22-én született Érmindszenten és 1919. január 27-én halt meg Budapesten.
ADY ENDRE: AZ ELTÉVEDT LOVAS
Vak ügetését hallani
Eltévedt, hajdani lovasnak,
Volt erdők és ó-nádasok
Láncolt lelkei riadoznak.
Hol foltokban imitt-amott
Ős sűrűből bozót rekedt meg,
Most hirtelen téli mesék
Rémei kielevenednek.
Itt van a sűrű, a bozót,
Itt van a régi, tompa nóta,
Mely a süket ködben lapult
Vitéz, bús nagyapáink óta.
Kisértetes nálunk az Ősz
S fogyatkozott számú az ember:
S a domb-keritéses síkon
Köd-gubában jár a November.
Erdővel, náddal pőre sík
Benőtteti hirtelen, újra
Novemberes, ködös magát
Mult századok ködébe bújva.
Csupa vérzés, csupa titok,
Csupa nyomások, csupa ősök,
Csupa erdők és nádasok,
Csupa hajdani eszelősök.
Hajdani, eltévedt utas
Vág neki új hináru útnak,
De nincsen fény, nincs lámpa-láng
És hírük sincsen a faluknak.
Alusznak némán a faluk,
Multat álmodván dideregve
S a köd-bozótból kirohan
Ordas, bölény s nagymérgü medve.
Vak ügetését hallani
Hajdani, eltévedt lovasnak,
Volt erdők és ó-nádasok
Láncolt lelkei riadoznak.
(1914)
