„Lásd, ez a fényes kocsitenger / A villámfényes fák alatt / Miérettünk hullámzik, fénylik, / Hogy téged s engem lássanak.” Ezen a héten a 147 éve született Ady Endre egyik gyönyörű vallomását ajánljuk.
„E versek mind-mind a Léda asszonyéi, aki kedvelte és akarta őket.
Én el szoktam pusztítani a verseimet fogyó életem növő
lázában, mély viharzásokon és poklok tüzében.
Ennek a néhány versnek megkegyelmeztem.
Engedtem őket életre jönni, s átnyújtom őket Léda asszonynak” – Ady Endre szavakkal ajánlotta Lédának, azaz Brüll Adélnak az 1906-ban megjelent Új versek című kötetét.
Nagyvárodon mutatták be egymásnak őket, és Ady szinte azonnal behódolt a Diósdyné Brüll Adélnak. A költő kívánta, vágyta ezt a szerelmet, s bár Lédát csak később érte el a szerelem vihara, de részéről akkor egy életre szólóan. Hogy mindebből mi a fontos számunkra? A legendás, ám viharokban bővelkedő szerelem a magyar irodalom csodálatos szerelmi líráját eredményezte.
Lédával Párizsban néha egyfogatú kocsiba ültek és végigkocsikáztak a Champs-Élysées-n. Egy ilyen kocsikázásból lett az Egy ócska konflisban.
Ady Endre, akinek nagyszabású lírája forradalmasította a 20. század magyar költészetét 1877. november 22-én született Érmindszenten és 1919. január 27-én halt meg Budapesten.
ADY ENDRE: EGY ÓCSKA KONFLISBAN
Egy ócska konflisban
Királyném, kigyúltak a lángok,
Aranyos hintónk, íme, száll,
Ma a nép közé vegyülünk el,
Te a királyné s én a király.
Lásd, ez a fényes kocsitenger
A villámfényes fák alatt
Miérettünk hullámzik, fénylik,
Hogy téged s engem lássanak.
Királyném, bocsásd le a fátylad:
Ma este kegyosztók leszünk.
(Döcög, döcög az ócska konflis
És mi sápadtan reszketünk.)
Királyném, megölnek a vágyak.
Sohse vágyott, mint te meg én,
Földi pár úgy az élet-csúcsra
És sohse volt még íly szegény.
Vágy, élet és sugár a lelkünk
És utunk mégis koldus-út,
Jogunk van minden fényességhez,
Amit az élet adni tud.
Király vagyok és te királyné,
Hát trónunk sohse lesz nekünk?
(Döcög, döcög az ócska konflis
És mi sápadtan reszketünk.)
