„Őszi napnak csendes fénye, / Tűzz reá a fényes égre, / Bús szivünknek enyhe fényed / Adjon nyugvást, békességet;” Ady Endre versével az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverésére emlékezünk.
1909 novemberében, a Holnap matinéján Ady rekedtes hangon olvasta fel öt versét, valamint a Poéta és publikum című írását. Majd néhány évvel később, 1912-ben a költő egy Ada nevű férjes asszony miatt ismét ellátogatott Krúdy egyik kedvenc városába. Ady ismerte és átélte a magyar szabadságharc és Arad tragédiáját. Ady nagy ellensége volt a kihasznált alsó osztály és az uralkodó osztály közötti szakadéknak és mindenféle elnyomást elutasított. Így érzékenyen érintette az 1848–49-es forradalom és szabadságharc, majd a leverést követő megtorlás.
1849. október 6-án végezték ki a legfőbb vezetőket (akik nem tudtak, vagy nem kívántak külföldre menekülni). Pesten Batthyány Lajost, Aradon pedig tizenhárom tábornokot – Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knézich Károly, Lahner György, Lázár Vilmos ezredes, Leiningen-Westerburg Károly, Nagysándor József, Pöltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác és Vécsey Károly lettek így a nemzeti és emberi szabadság vértanúi. De kivégeztek vagy börtönbe vetettek másokat is.
A szabadságharc ugyan elbukott, de a liberalizmus polgári átalakulást jelentő programja nem – legfeljebb késedelmet szenvedett.
ADY ENDRE: OKTÓBER 6.
Őszi napnak mosolygása,
Őszi rózsa hervadása,
Őszi szélnek bús keserve
Egy-egy könny a szentelt helyre,
Hol megváltott – hősi áron –
Becsületet, dicsőséget
Az aradi tizenhárom.
Az aradi Golgotára
Ráragyog a nap sugára,
Oda hull az őszi rózsa,
Hulló levél búcsucsókja;
Bánat sír a száraz ágon,
Ott alussza csendes álmát
Az aradi tizenhárom.
Őszi napnak csendes fénye,
Tűzz reá a fényes égre,
Bús szivünknek enyhe fényed
Adjon nyugvást, békességet;
Sugáridon szellem járjon
S keressen fel küzdelminkben
Az aradi tizenhárom.
