„Szende fényü szép szövetnek, – / Mely egyetlen-egy vigasz, – / Szerelemnek, szeretetnek / Holdvilága! te vagy az.” Ezen a héten a 200 éve született Arany Jánosra emlékezünk gyönyörű versével.
Arany Jánosra jellemző, hogy elégiái mind önironikusak: a Visszatekintés mély értelmű képsora is erős önvizsgálatot és ellentéteket mutat be. Az öröm poharának, az ifjúság kertjének, a rózsának és a sugárnak humanizált képével szembe felsejlik a hánykódó sajka, a borult ég, a vaskorlát, az idegen, a lánc, a füstgomoly, a vállra nehezedő teher és a sír humanizálatlan képe.
Arany érzékenysége egyszerre jeleníti meg az élet szépségét és fájdalmát, a nevetést és a sírást, a függetlenség utáni vágyat és a lánc hordását, az álom szépségét és az álom szertefoszlását: „S fátyolozd be derüs éjjel / Aki majd ott álmodik!”
2017. március 2-án kezdődik Nagyszalontán az Arany János-emlékév, amely a költő születésének 200. évfordulója előtt tiszteleg.
ARANYJÁNOS: VISSZATEKINTÉS
Én is éltem… vagy nem élet
Születésen kezdeni,
És egynehány tized évet
Jól- rosszúl leküzdeni?
Én is éltem… az a sajka
Engem is hányt, ringatott,
Melyen kiteszi a dajka
A csecsemő magzatot.
Első nap is oly borultan
Hajola reám az ég!
S hogy nevetni megtanultam,
Sírni immár jól tudék;
Sohase birám teljébe’
Örömeim poharát;
Az ifjuság szép kertébe
Vas korláton néztem át.
Félve nyúltam egyszer-máskor
Egy rózsát szakasztani:
Késő volt – a rázkodáskor
Mind lehulltak szirmai.
Keresém a boldogságot,
Egy nem ismert idegent:
Jártam érte a világot –
S kerülém ha megjelent.
Vágytam a függetlenségre,
Mégis hordám láncomat,
Nehogy a küzdés elvégre
Súlyosbitsa sorsomat:
Mint a vadnak, mely hálóit
El ugyan nem tépheti,
De magát, míg hánykolódik,
Jobban behömpölygeti.
Álmaim is voltak, voltak…
Óh, én ifju álmaim!
Rég eltüntek, szétfoszoltak,
Mint köd a szél szárnyain.
Az az ábránd – elenyészett;
Az a légvár – füstgomoly;
Az a remény, az az érzet,
Az a világ – nincs sehol! –
Nem valék erős meghalni,
Mikor halnom lehetett:
Nem vagyok erős hurcolni
E rámszakadt életet.
Ki veszi le vállaimról…?
De megálljunk, ne, – ne még!
Súlyos a teher, de imhol
Egy sugár előttem ég.
Szende fényü szép szövetnek, –
Mely egyetlen-egy vigasz, –
Szerelemnek, szeretetnek
Holdvilága! te vagy az.
Elkisérsz-e? oh, kisérj el –
Nincs az messze – síromig;
S fátyolozd be derüs éjjel
Aki majd ott álmodik!
(1852.)
