Benedek Elek, a magyar gyermekirodalom egyik megteremtője volt, a meséi révén ismerjük elsősorban, holott ugyanilyen jelentős a felnőtteknek szóló prózája és lírája. Bármit és bármiről is írt, művészetében egy közös pont akadt: a szeretet megnyilvánulása.
A századfordulón az irodalmi élet mozgalmassá válásának jeleként néhány író bizonyos különleges (a megszokottól eltérő) témakörre specializálta magát, ezzel jelentve be az eredetiségre való igényét. Benedek Elek az ifjúsági irodalom feltárásának és kiszolgálásának specialistája volt, ma is állandóan olvasott népmeséket, mondákat történelmi képeket dolgozott fel könyvek hosszú sorában. De Benedek Elek a székely falusi életet élők, a székely erdők és völgyek krónikusi feladatát is magára vette. Meghatott szeretettel, érzelmességgel mesélt el apró egyszerű bonyodalmú és lelki életet feltáró történeteket.
Mégis, személyes gondolatai, érzelmei és életének eseményei sehol másutt nem mutatja meg magát olyan őszintén, mint verseiben, a hozzá közel állókról írt sorokban. A nagy székely mesemondó és mesegyűjtő, költő és író Öreg koldus című versével emlékezünk Benedek Elekre születésének napja (1859. szeptember 30.) és a Népmese napja alkalmából.
Benedek Elek: Öreg koldus
Megy az öreg koldus. Házról-házra jár.
Egész falu népe jól ismeri már.
– Amit Isten adott, abból adjatok.
Egy darab kenyeret ne sajnáljatok.
– Állj meg, öreg koldus, ne fáradj ide.
Hozok én kenyeret neked izibe.
Puhát, foszlós belűt, azt adok neked.
Ülj le ide szépen, itt megeheted.
Így szól a kis leány. Gyorsan elszalad.
Szegény öreg koldus leül ezalatt.
– Ihol, szegény öreg, hoztam levest is.
Jó puha kenyérrel fogyaszd el ezt is.
Szegény öreg koldus imádkozik.
Mondd meg nekem: kiért imádkozik?
