„De ők egyúttal / Jobbá teszik azt, aki rájuk néz és / Azt akire néznek. S nem azáltal, hogy betevő falathoz / Vagy a fényre segítik, inkább” Ezen a héten a 63 éve elhunyt Bertolt Brecht versét ajánljuk.
Brecht első verseit 16 éves korában tették közzé, és élete során sok száz további művet írt. Költészetét népi balladák és dalok, valamint Rimbaud és Villon versei befolyásolták. Írt alkalmi verseket és dalokat, amelyek többek között megjelentek az általa írt és színpadon előadott drámákban, de írt anekdotákat és gondolatokat rögzítő személyes, valamint szociális és politikai verseket is. A versei egyszerre ironikusak, gúnyosak, példát és korrajzot mutatók: „A jó emberek dolgot adnak nekünk. / Magukban, úgy látszik, sehogysem boldogulnak. / Minden megoldásukban új feladat feszül.”
Ahogyan Válogatott versei c. kötetben írják: „Első megközelítésre tán némi furcsálkodást keltenek ezek a versek: bennünk is alkalmazta Brecht a darabjaiban érvényesülő „elidegenítés” elvét. Elidegenít bennünket a konvencionálistól, az üres pátosztól, az érzelmekbe vetett túlzott bizalomtól, az öncélú művészeti gesztusoktól.”
Bertolt Brecht német drámaíró, költő, rendező, a 20. századi színház egyik megújítója Augsburgban született 1898. február 10-én és Berlinben hunyt el 1956. augusztus 14-én.
BERTOLT BRECHT: DAL A JÓ EMBEREKRŐL
1
A jó embereket arról ismered meg
Hogy jobbá lesznek
Ha megismered őket. A jó emberek
Vendégül látnak, hogy épüljenek, mert
Abból okul az ember, ha figyel
s ha mondanak is néki valamit.
2
De ők egyúttal
Jobbá teszik azt, aki rájuk néz és
Azt akire néznek. S nem azáltal, hogy betevő falathoz
Vagy a fényre segítik, inkább
Azért, mert tudjuk: élnek ők, s a világot
Megváltoztatva használnak nekünk.
3
Ha fölkeressük, otthon leljük őket.
Nem felejtik, tulajdon régi arcuk
Milyen volt az utolsó találkozáskor.
Bármennyire megváltoztak is
– Mert éppen ők oly változandók –
Legföljebb fölismerhetőbbek lettek.
4
Olyanok, mint egy ház, mit együtt építettünk
Nem kényszerítnek rá, hogy benne lakjunk
S néhanap meg sem engedik.
Bármikor elmehetünk hozzájuk
nagyságunk legszerényebb öltözetében
Csak jól nézzük meg, mit viszünk magunkkal.
5
Tudják a módját, hogy kell ajándékot adni:
Már eldobták, – most meglelték, s nevetnek.
De abban is hagyatkozhatsz reájuk,
Hogy ha önmagad elhagyod
Elhagyod őket is.
6
Ők, ha hibáznak, csak nevetünk:
Mert ha rossz helyre tettek egy követ le
Rájuk tekintve látjuk
Hol lesz jobb helye a kőnek.
Lessük mindennap keresetlen figyelemmel
Hogy keresik meg mindennapi kenyerük.
Valami rajtuk kívül álló
Ügyben érdekeltek ők.
7
A jó emberek dolgot adnak nekünk.
Magukban, úgy látszik, sehogysem boldogulnak.
Minden megoldásukban új feladat feszül.
Veszélyes pillanatokban, ha süllyed a hajó
Meglátjuk hirtelen, hogy tágra nyílt szemük rajtunk pihen.
S habár nem tetszünk nékik, így ahogy vagyunk
Ők velünk tartanak mégis, velünk.
(Fordító: Garai Gábor)
