„A Hold, aki maga a szeszély, benézett az ablakon, míg bölcsődben aludtál, és így szólt magában: „Ez a gyermek tetszik nekem.” Ezen a héten a modern francia líra egyik legszebb művét ajánljuk.
A modern francia kötészet egyik legnagyobb hatású alakja, Charles Baudelaire Párizsban született 1821. április 9-én. Szabadon akart élni, szabadon olvasni és élvezni. Egész életét ennek a szabadságszeretetnek szentelte. Erősen dacolt a környezte, a világ ellen, és ennek az ellenkezésnek számtalanszor hangot is adott. „Gondosan megjátszotta a csendes és hideg őrültet, és mély vonzalom fűzte az igazi őrültekhez” – írja Szerb Antal, ám miközben érzékenysége szembeállítja a hatalom képviselőivel, a nyárspolgári világgal, szinte betegesen finom érzékkel fordult minden szépség és művészet felé.
Baudelaire lubickolt a tagadásban, a bomlásban, számára a csúf szép volt, mert igazi, valós – nem hazugság. A Hold jótéteményei c. versében a finoman árnyalt erotika mellett megjelenik, a közönséges szépségek és élvezetek megvetése, az előítélettel élők elítélése.
„Baudelaire-t fordítani, jól fordítani, azután meghalni, pompás program” – így fogalmazza meg Ady a fordítás kihívó, izgató és megkerülhetetlen feladatát, mely a századelő megújulást hozó magyar költészete előtt állt. György Oszkár, Kosztolányi és Babits első kötetfordító tervei után egy másik költőtriász, Babits, Szabó Lőrinc és Tóth Árpád vállalkozott végül a nagy feladatra.
CHARLES BAUDELAIRE: A HOLD JÓTÉTEMÉNYEI
A Hold, aki maga a szeszély, benézett az ablakon, míg bölcsődben aludtál, és így szólt magában: „Ez a gyermek tetszik nekem.”
És puhán leszállt felhőlépcsején és nesztelenül átlépett az üvegtáblákon. Aztán, hajlékonyan és gyöngéden, mint egy anya, rád borúlt, és arcodra rakta a színeit. Szemed azóta zöld, és rendkívül sápadt az arcod. Ettől a látogatótól nyílt oly különlegesen nagyra a szemed; ő pedig gyöngéden átfogta a torkodat, s azóta folyton sírni szeretnél.
Szikrázó örömében a Hold ezalatt az egész szobát valami foszforeszkáló levegővel, valami csillámló méreggel töltötte be; és ez az eleven fény gondozott, és azt mondta: „Mindig bűvölete alatt maradsz a csókomnak. Szép leszel, ahogyan az nekem tetszik. Szeretni fogod, amit én szeretek, és ami engem szeret: a vizet, a felhőket, a csöndet, az éjszakát; a mérhetetlen és zöld tengert; az alaktalan és sokalakú vizet; a helyet, ahol nem leszel; a férfit, akivel nem ismerkedtél meg; a szörnyeteg virágokat; az illatokat, melyek önkívületbe sodornak; s macskákat, melyek a zongorákon ájulnak, és rekedt és édes hangon nyöszörögnek, akár a nők!
És szeretni fognak az én szerelmeseim, és körűludvarolnak az én udvaroncaim. Királynője leszel a zöldszemű férfiaknak, akiknek torkát szintén átfogtam éjszakai simogatásaim során; királynője leszel azoknak, akik szeretik a tengert, a mérhetetlen, viharzó és zöld tengert, az alaktalan és sokalakú vizet, a helyet, ahol nincsenek, a nőt, akit nem ismernek, a baljós virágokat, melyek egy ismeretlen vallás tömjénfüstölőihez hasonlatosak, az illatokat, melyek megzavarják az akaratot, és a vad és kéjes állatokat, őrületük jelképeit.”
És ezért feküszöm most, átkozott, drága, elkényeztetett gyermekem, a lábaidnál, egész lényedben a félelmes Istenségnek, a végzetes keresztanyának, mindazok méregkeverő dajkájának visszfényét keresve, akik holdkórosak.
(Fordító: Szabó Lőrinc)
