„Óh be szép is nyári éjen / a sok csillag fenn az égen.” A 153 éve született Gárdonyi Géza emlékére Feljöttek már című megindítóan szép versét ajánljuk.
„Gárdonyi Géza jelentős költő – írja Kosztolányi. – Ami először feltűnik az olvasónak, az az egyenletes, sugárzó melegsége. Szelíd és egyszerű. Tárgyaival szemben pedig szerény, majdnem alázatos. Igénytelenül nyúl hozzájuk, és minthogy biztosan uralkodik rajtuk, hirtelenül felcsigázza igényeinket. Ezekben a versekben jelentkezik először a magyar primitív költészet, amely elfáradva a szócifrázásban, a lehető legrövidebb utat keresi, az egyszerűség raffinementjával hat. Olvasván a verseit visszatérően egy tizenegyéves magyar parasztlány rajza jut az eszembe… (…) Nagyon szeretem Gárdonyi Géza verseit.”
„Gárdonyi Géza jelentős költő” – írja Kosztolányi 1914-ben a Nyugatban, lehet ehhez még hozzátenni? Gárdonyit olvasva egyszerre érzem a magány keresését és a társ utáni vágyat, a természetben való megnyugvást és a dal ritmusát.
GÁRDONYI GÉZA: FELJÖTTEK MÁR
Feljöttek már a csillagok:
nyisd ki rózsám az ablakot.
Nyisd ki rózsám az ablakot:
Nézzük együtt a csillagot.
Óh be szép is nyári éjen
a sok csillag fenn az égen.
Hajtsd vállamra a fejedet:
így nézzük a fényes eget.
A faluban csöndesség van.
Fénybogár ég a bokorban.
Oly édesen sóhajtottál –
kis galambom, mit gondoltál?
