„Alig kezdtem: ködök ereszkednek, / Nap a napnak gondolatlan sírt ás, / Ami tegnap ökölemelés volt, / Ma bizony jó, ha szájrándítás.” Ezen a héten a 72 éve elhunyt Ignotus versét ajánljuk.
„A városi költészet egyik kiemelkedő képviselője, a modern magyar irodalom szervezője: hatalmas szerepe volt abban, hogy a Nyugat aranynemzedéke világszínvonalra emelte a magyar irodalmat” – írja a Budapesti Újságírók Almanachja.
Ignotust, a költőt kevesen ismerik, a köztudat inkább csak mint kritikust, a korai Nyugat szerkesztőjét tartja számon. Költészete a maga idejében modernnek hatott, a fiatal, ún. nagyvárosi líra élvonalába tartozott; azonban pontosan érzékelve a maga költői helyét, a Nyugat első nemzedékének fellépte után már csak ritkán írt verset olvasható róla a Magyar irodalom Arcképcsarnokai című kötetben.
Az irodalom szervezője és szerkesztője lírikus énje olykor-olykor kitűnni vágyott, a legnagyobb elismerést övező költők és írók között is megszólalt benne a költő. Ahogy Ignotus verseiből címmel 1917-ben megjelent kötetének előszavában írja: „Az itt következő kevés vers olyan valakiéiből való, kit bár élete messze terelt a kiélés e módjától, mégis azt hiszi, hogy tulajdonképp erre született.”
Az író, szerkesztő, akit “csak” Ignotusként emlegetünk, Veigelsberg Hugó 1869. november 2-án született Pesten (házassági anyakönyvi bejegyzései alapján november 17-én) és 1949. augusztus 3-án hunyt el Budapesten.
IGNOTUS: EPILÓGUS
Alig kezdtem: ködök ereszkednek,
Nap a napnak gondolatlan sírt ás,
Ami tegnap ökölemelés volt,
Ma bizony jó, ha szájrándítás.
Innen is, onnan is kezem lehanyatlik,
Ahogy, idegen, magam elé nézek –
El sem mentem, más ül helyembe
S ajkam elernyed, ahogy fütyürészek.
Egy-kettőre lekopik rólam,
Amit tudtam, amit akartam –
Magam is alig emlékszem magamra,
S mire meghalok, rég meghaltam.
(1908)
