„Emlékül küldöm neked e kazettát, / belezártam néhány forró napot” Ezen a héten a 35 éve elhunyt Jékely Zoltán gyönyörű versét ajánljuk.
Gyakran egy röviden megfogalmazott gondolat jóval erőteljesebb hatással bír, mint egy bőven, mindent feltáró kitárulkozás. Jékely Zoltán Emlékül című verse ezt a hatást váltja ki. Hagy visszatekinteni és emlékezni, hagy felfedezni és megbékélni. Nem kívánja rám erőltetni saját emlékeit, sokkal inkább egy mesébe illő hangulattal, képi világgal ajándékoz meg: „csillagcsóvák, vízparti illatok, / békazenés, holdatlan sűrü esték”
Ahogyan a szülőföld örök hiánya, úgy az idő múlása is visszatérő elem Jékely költészetében. Ahogy A magyar irodalom története kötetben olvasható: „A közelgő öregség, a sok fájdalmas gyász és a kétségbe taszító történelmi meditációk vezették költészetét ismét a látomások közé. Az idő könyörtelen hatalmán, a létezés örök közönyén elmélkedve, mitologikus és vizionárius költeményekben fejezte ki azt az emberi tehetetlenséget, amelyet a mindent magával sodró pusztulást szemlélve kellett éreznie.”
Jékely Zoltán 1913. április 24-én született Nagyenyeden és 69 éves korában, 1982. március 20-án (egyes források szerint március 19-én) hunyt el Budapesten.
JÉKELY ZOLTÁN: EMLÉKÜL
Emlékül küldöm neked e kazettát,
belezártam néhány forró napot;
azt kivánom, hogy örvendezve vedd át,
de jól vigyázz, mikor nyitogatod,
el ne illanjon belőle az Emlék:
csillagcsóvák, vízparti illatok,
békazenés, holdatlan sűrü esték
s a boldog láng, amely égig csapott
még egyszer s tán utólszor a szivemből,
a mágnesség, mely egyet alkotott
kettőnkből –
és a könny, mely a szememből
azért hullt, mert nem leszünk boldogok –
(1941)
