„mert álmaiban megjelentó / emberi formában a csend” Ezen a héten a 84 éve elhunyt József Attila versét ajánljuk.
József Attila költő-virtuóz volt, és éppen ez a csapdája. Olyan játszi könnyedséggel muzsikál a szavakkal, hogy bármikor, bármilyen alkalommal verset rázott ki ujjaiból. Néha hosszú ódákban, máskor néhány sorban, „játszi könnyedséggel” vallott önmagáról, Én-jéről és a világhoz való viszonyulásáról, fájdalmairól.
„Mikor meghalt, nem volt semmije. És ma – költők tudják csak igazán! – egész világ a birtoka: fűszálak és csillagok, sőt a szótár egyes szavai, amiket büntetlenül senki többé el nem vehet tőle.
Mozarti tehetség volt: a legbonyolultabb és a legegyszerűbb, a legmélyebb és a legtörékenyebb, a legsúlyosabb és a legáttetszőbb. Ady titáni erőfeszítése után ezért vették őt észre oly kevesen. A legkülönbeket az emberek mindig rossz irányból várják. Neki nem voltak fejedelmi pózai, mint Adynak; nem ismerte a romantikus díszeket; legmerészebb kísérleteit is a tökélyig megoldotta. Sorsa a legkülönbekével rokon: Hölderlinével, Kafkáéval, Jézuséval.
Huszonöt évvel halála után még ma is ő a legmodernebb költőnk” – írta 1962-ben Pilinszky János József Attiláról.
József Attila 1905. április 11-én született Budapesten és 1937. december 3-án hunyt el Balatonszárszón.
JÓZSEF ATTILA: [CSAK AZ OLVASSA…]
Csak az olvassa versemet,
ki ismer engem és szeret,
mivel a semmiben hajóz
s hogy mi lesz, tudja, mint a jós,
mert álmaiban megjelent
emberi formában a csend
s szivében néha elidőz
a tigris meg a szelid őz.
(1937. május-június)
