„Tavaszi felhők közt hirtelenül / Megvillant valami – cikázó harangnyelv” Ezen a héten Karinthy Frigyes gyönyörű versét ajánljuk.
Író, kritikus, a magyar irodalom legnagyobb humoristája, a művészeti humor nagyágyúja. És költő. Ahogy Hegedüs Géza írja a „kor talán legeredetibb, legmeglepőbb témavilágú regényírója és novellistája, aki legszebb szépirodalmi műveit versekben írta meg. Egy nagy költő, a Nyugat nagyjaival egyenrangú költő, aki egész életében mindössze két vékonyka kötet költeményt írt, de annál több versparódiával jellemezte írótársait és az irodalomtörténetet. Ennyi talán elegendő is ahhoz, hogy tudomásul vegyük Karinthy Frigyes szabálytalan lángelméjét.”
Április elején nemcsak a címe miatt időszerű a Zivatar 1927. április 2. délután című vers, hanem tavaszi hangulata és kérdésfelvetése miatt is. A magány, kiútkeresés, fájdalom, kétségek és gyötrődés éppúgy megjelenik a néhány sorban, mint természet játéka.
KARINTHY FRIGYES: ZIVATAR 1927. ÁPRILIS 2. DÉLUTÁN
Tavaszi felhők közt hirtelenül
Megvillant valami – cikázó harangnyelv
S a fekete ég vészharangja megkondult félperccel utána.
Egyet ütött csak
És egyet dobbant rá válaszul lélekharangom:
Vészharang, köszönöm, hogy észrevettél!
Égi szikratávíró, köszönöm, hogy szerte küldted süllyedő hajómról a S.O.S.-t!
Dörgő menny, köszönöm, hogy elordítottad magad helyettem,
Talán meghallja mégis az Isten vagy más valaki:
Én csak ember vagyok, én hiába ordítanék.
