„A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni, / akarsz-e mindig, mindig játszani,” A kérdés örök. Ezen a héten az egyik legtöbbször idézett nagyszerű versével a 130 éve született Kosztolányi Dezső emléke előtt tisztelgünk.
Kosztolányi nyelvi játékossága egész életművét átszövi, játékos természetére számos vers és novella, életrajzi epizód és anekdota utal. Kosztolányi játszott a családjával, feleségével, barátaival, de kiváltképp Karinthyval, és játszott írás közben a műveiben. A kortársai visszaemlékezései szerint érdeklődése rugalmasabb, szelleme mozgékonyabb volt, mint nemzedéktársaié. Ha Esti Kornél alakjának játékos természetét említjük, akkor az író, Kosztolányi játékos természetéről beszélünk.
De Kosztolányi komolyan vette a játékot. Számára a játék életet mentett és kultúrát teremtett. Elfogadta az életben elért szerepét, a kudarcokat és a sikereket, és másokat is csak buzdítani tudott az élet élhetőségére, miközben nagyon is tudatában volt az élet mulandóságának.. A Mák c. kötetben megjelent 1912-es Akarsz–e játszani egyik fontos eleme, hogy a játékvilágot a halált jelentő „való” világgal állította szembe: „Virágok közt feküdni lenn a földön / s akarsz, akarsz-e játszani halált?”
Nem hiába ír így róla 1935-ben A Toll-ban József Attila: „„Jobb volna élni. Ámde…” Kosztolányi világában (melyet ez is közelit az álom szinvonalához) alig van cselekvés. Itt minden történik. Kosztolányi homo aestheticusnak, vagyis az érzéki alapú szépségek emberének tartja magát és ezt a homo aestheticust szembeállitja a homo oeconomicussal, vagyis a gazdálkodó és a homo moralissal, tehát az erkölcsi, szociális jóra törő emberrel. A szemlélőt a cselekvő ellen veti. A költő föladata szemlélődni az élet és halál kérdésein, vallotta egyszer, – pedig hát a költő föladata, melyet Kosztolányi oly hallatlan biztonsággal teljesit is a maga módján, – a versirás. Ez azonban mégis csak cselekvés, – hozzá egyszerre erkölcsi és gazdasági cselekvés.”
Játék az élet és a játék éltet – gondolattal ezen a héten a 130 éve, 1885. március 29-én született Kosztolányi Dezső emléke előtt tisztelgünk.
KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: AKARSZ-E JÁTSZANI
A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,
akarsz-e mindig, mindig játszani,
akarsz-e együtt a sötétbe menni,
gyerekszívvel fontosnak látszani,
nagykomolyan az asztalfőre ülni,
borból-vízből mértékkel tölteni,
gyöngyöt dobálni, semminek örülni,
sóhajtva rossz ruhákat ölteni?
Akarsz-e játszani mindent, mi élet,
havas telet és hosszú-hosszú őszt,
lehet-e némán téát inni véled
rubin téát és sárga páragőzt?
Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni,
hallgatni hosszan, néha-néha félni,
hogy a körúton járkál a november,
ez utcaseprő, szegény, beteg ember,
ki fütyürész az ablakunk alatt?
Akarsz játszani kígyót, madarat,
hosszú utazást, vonatot, hajót,
karácsonyt, álmot, mindenféle jót?
Akarsz játszani boldog szeretőt,
színlelni sírást, cifra temetőt?
Akarsz-e élni, élni mindörökkön,
játékban élni, mely valóra vált?
Virágok közt feküdni lenn a földön
s akarsz, akarsz-e játszani halált?
