„S reátok így még hosszan nézhetek: / Világháborúk s világnézetek.” Az 1900. április 11-én született Márai Sándor könnyednek s játékosnak tetsző, mély tartalommal bíró versével emlékezünk a Költészet napjára.
Csak kevesen tudják, hogy aki „magyarul akart szólni magyarokhoz…”, vagyis Márai Sándor, a 20. századi magyar irodalom egyik legjelentősebb prózaírója, költőként kezdte pályafutását. Már 14 éves korától rendszeresen írt verseket, melyek többnyire meg is jelentek. Bár elsősorban prózai tehetség volt, s ezt ő maga is jól tudta, mégis életének válságos időszakaiban, a háború idején vagy az emigrációban gyakran szakadtak ki belőle verses vallomások s nem akármilyen színvonalon és hőfokon!
„Végül egy vers, egy kép, egy zenemű legalább úgy „energia”, mint a gravitáció vagy a villanyosság. A Termodinamika Második Törvénye és Michelangelo vagy Beethoven valamely remeke ugyanazt az energiát sugározza. Nem igaz, hogy az életem „szegényebb”, mert nem értek fizikához és matematikához. Azt hiszem, végül többet kaptam az irodalomtól, a művészettől és a zenétől, mint a fizikától – amihez alkatilag nem volt soha közöm.” Márai az 1968-1975 közötti időszakot felölelő naplójában írt a líra lényegéről.
Ezen a héten az 1900. április 11-én született Márai Sándor versével emlékezünk meg a magyar költészetről és a költészet napjáról.
MÁRAI SÁNDOR: DALOCSKA
Mindenkinek tetszeni nem lehet,
Mint a vadszőlő, deres a fejed.
A nők, e sápadt, sovány angyalok
Kenyérért állnak, rőt hajuk lobog
S mint a répa, retek és mogyoró,
Pattog az ősz és ropog a dió.
Minden megérett. Nézd, itt a kezem.
Szorítsd meg, vágd le…Nem védekezem.
Robban egy szó, mint az őrült atom
Felhőre ülök, lábam lógatom
S reátok így még hosszan nézhetek:
Világháborúk s világnézetek.
S mert a szőlő érett, részeg leszel,
Részeggel a hold versenyt énekel.
S mert férfi voltál, nógattak a nők,
Szomorúan mostak, vasaltak ők.
Szemem is volt, láttam több csillagot
S mert ember voltam, tehát meghalok.
(1960, New York)
