„Kora délután, hunyorogtatóan ragyognak a szeptemberi napfénytől a meszelt falsíkok, csak egy sarokban nyugodhat meg a tekintetem” Ezen a héten a 75. születésnapját ünneplő Marno János költő versét ajánljuk.
Marno János költészete állandó beszélgetés. Állandó nyelvmorajjal, közlésfoszlányokkal; tagolt én-hanggal és sejtelmes te-képpel. Reflexív mozgással és terekkel: legyenek azok belső tudati-nyelvi közegek, pszichés labirintusok, vagy a budai Gesztenyéskert igencsak konkrét és beazonosítható környéke kitaposott ösvényekkel. Itt nincsenek rossz lépések: egy elvétett szó, egy kicsavart rag egészen új lehetőségeket teremt.
Hideghullám című verseskötetében az ismétlés, a rátalálás és a rátévedés hármas ritmusa teremt egzisztenciális töltetű, delejező feszültséget. Napjaink egyik legeredetibb és legizgalmasabb költője új kötetében páratlan iróniával és játékossággal ered saját emlékezete és az örök filozófiai kérdés nyomába: nyelvünk határai mennyiben jelentik világunk határait? – teszi fel a kérdést a Magvető Kiadón gondozásában megjelent kötet ajánlója.
Marno János József Attila-díjas költő, író, műfordító, műkritikus 1949. március 3-án Budapesten született.
MARNÓ JÁNOS: VASDERES
A Karádi karnagy úr szíjat hasít a hátamból, amit azután a pálcája végéhez rögzít, s avval ostorozni kezdi vérző hátamat, faromat, a combomat, egészen le a térdhajlatomig. Kora délután, hunyorogtatóan ragyognak a szeptemberi napfénytől a meszelt falsíkok, csak egy sarokban nyugodhat meg a tekintetem, ahol a Gizi néni csutakolja drótkeféjével a hatalmas vaskályhát, mint valami lovat, mely egyre pompásabb lesz, ahogy sötétedik. A padsorok, úgy nézem, teljesen kiürültek, talán a Mimi maradt ülve egy hátsóbb pad mélyén, bár ez inkább érzelmi csalódás lehet, mivel az érzékeim ekkor még nem csapnak be olyan könnyen. Szorongani sem nagyon szorongok, ha nem ízlik éppen a fás karalábé, abban a tudatban tömöm magamba mégis, hogy pár óra múlva az egészet kiokádom egy téglarakás mögött, kedvenc búvóhelyemen. Az igazi csalódás, az, amitől elhűl a vérem, akkor ér majd, ha Mimi lábkörmén pillantom meg a kályhaezüstöt.
