„mert minden kifordult sarkaiból, / felrobbant a föld tömege, tűz, / és elomolva rohan, rohan / s perzseli, tűz a földgömb héját.” Ezen a héten a 140 éve született Móricz Zsigmond gyönyörű vallomását ajánljuk.
A prózaíró Móricz Zsigmond verseket is írt, méghozzá nem is akármilyeneket. „Móricz Zsigmond Ady Endrét tartotta „felszabadítójának”. A magyar irodalom nagy megújulását ő Ady-kornak tudta és hirdette – olvashatjuk A magyar irodalom története kötetben. – Az is volt. Ady nélkül nem született volna meg az új magyar irodalom, és aligha győzedelmeskedett volna olyan széles körben a forradalmi gondolat. A magyar értelmiség java részének ő jelölte ki a korszerű világszemlélet útját.” Móricz tisztában volt saját költészetének korlátaival, jól tudta, hogy ő a prózában képes kiteljesedni, nem is kívánta Ady útját követni. Éppen ezért nagy élmény olvasni lírikus vallomásait, gondolatait, időnként játékos, máskor meg realista gondolataiba avatja be olvasóit.
1879. június 29-én született Tiszacsécsén és 1942. szeptember 5-én hunyt el Budapesten.
MÓRICZ ZSIGMOND: ÉN
1
Mint egy narancshéj fedi, föld, s láva
tested, ó emberi lét:
Jaj de fáj a fejem, szívem, az életem.
Gyertek nevetni karikába, fűben,
ifjú leányok; fogjatok liliomujjak
vidám koszorút drágák,
elomolni vágyom tavaszi füvön,
csobogni habokon, hanyatt úszva;
gyermekem, édes szép fejedet nézem,
behúnyt szemeim tükrén;
megmérgezett életek gőze kavarog
s szíveket gyilkol a szörnyidő;
mert minden kifordult sarkaiból,
felrobbant a föld tömege, tűz,
és elomolva rohan, rohan
s perzseli, tűz a földgömb héját.
2.
Nem terem élet, nem terem öröm,
nem terem virág, sem gyümölcs,
sem nyugalom, sem boldogság:
csak tragédiák.
Sűrű indákkal össze-visszafonva
bugyborékos fertő, kénes sűrű sár
pompás bűn-rózsák dagadoznak:
szörny tragédiák.
Undor, pöfeteg, kór, genny, vitriol,
okád a pokol, buborékosan,
föléget, minden életet megöl:
jaj tragédiák.
Ne nézz reám, bennem a halál,
miriád hemzseg ereimen át,
kikezdtek, kimartak; himlősre ettek
a tragédiák.
