„Palotányi tudás kiálló / hegyén botol a láb – / mint földi darázs fészke, befelé / nő körülöttem a világ.” Ezen a héten a 32 éve elhunyt Nemes Nagy Ágnes gyönyörű versét ajánljuk.
„Minden vers fordíthatatlan, a magyar vers még fordíthatatlanabb.” Írja Nemes Nagy Ágnes.
„Nemes Nagy látomásos költő. Menekül a zene felforgató hatásától, kerüli a zene szirénénektől hangos partszakaszait. Versszobrai, épületei, sziklái, kövei, vitorlavásznai, a gigantikus építkezés föld-kráterei, mint gyakorlott sebesültek viszont éberen figyelnek. Furcsálkod-va néznek ránk lovai, angyalai, macskái, a szoborrá meredő jelenések. Apollói alkat volt, vagy dionüszoszi inkább? Bátran és egyedül viselte egyénisége súlyos terhét. Ez volt a tőkéje, amelyből gazdálkodhatott” – írja a Jelenkorban 2012-ben Takács Zsuzsa költő Nemes Nagy Ágnesről.
A vers lefordíthatatlannak tetszik, mi azonban magunkénak érezzük, értjük és tisztán látjuk, miről szól a Hazafelé. Épp ahogy Takács Zsuzsa említi a látomásos költő meglátta, milyenné válik a világ.
Nemes Nagy Ágnes Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító, esszéista 1922. január 3-án született Budapesten és 1991. augusztus 23-án hunyt el Budapesten.
NEMES NAGY ÁGNES: HAZAFELÉ
A gépmadár
a teljes levegőt kavarja már,
mégis, eszem nem ér nyomába.
Bámulja csak
a tagolatlan arcokat,
mik tagolatlan, tenyeretlen
nagy felföldekről vallanak,
s minduntalan megtér a ráncos
európai hazába.
Hol minden hajlat ismerős,
s fülünkbe folyik a tenger,
s tele minden domb, bokor
az aprólékos szerelemmel,
hol szemvakító, hupikék
gömb támasztja a rózsafákat,
s a déli oszlopcsarnokok alatt
duplaszárnyú vitorlák cicáznak,
hol forradásos városok,
mint vén fák ágaznak a tájon,
s kő-csontvázukat mutogatják
szikár templomok.
Nem kivánom
már a kövérebb földeket,
föléri itt az ismeretlent
a földbesüllyedt ismeret.
Palotányi tudás kiálló
hegyén botol a láb –
mint földi darázs fészke, befelé
nő körülöttem a világ.
