„Dicsőséges nagyurak, hát / Hogy vagytok? / Viszket-e ugy egy kicsit a / Nyakatok?” Petőfi Sándor költészetével aktív résztvevője és formálója lett az 1848-as forradalmi eseményeknek.
Petőfi költészetére 1846 derekától a forradalmi radikalizmus és a prófétai-látomásos kifejezésmód mind nagyobb szerepe jellemző. E korszakának verseit a reformkor konvencionális hazafias lírájától főként a nemzeti és az egyetemes szabadság összekapcsolása különbözteti meg. Fejlődésében fontos szerepet játszottak olvasmányai, a francia felvilágosodás és a forradalom korának gondolkodói, valamint az utópista szocialisták eszméi.
A Dicsőséges nagyurak 1848 márciusában íródott, de még március 15. előtt. Egyszerre bírál, hánytorgatja fel az elnyomást és nyújt kezet az elnyomóknak, majd figyelmeztet, már-már fenyeget: „Nem érünk rá várakozni, / Szaporán, / Ma jókor van, holnap késő / Lesz talán.” Pergő lírai nyelvezetében, magyaros formájában érződik a buzdítás hatásossága. Szinte magunk előtt látjuk a költőt, amint szívhez szólón szaval.
PETŐFI SÁNDOR: DICSŐSÉGES NAGYURAK…
Dicsőséges nagyurak, hát
Hogy vagytok?
Viszket-e ugy egy kicsit a
Nyakatok?
Uj divatu nyakravaló
Készül most
Számotokra… nem cifra, de
Jó szoros.
Tudjátok-e, mennyit kértünk
Titeket,
Hogy irántunk emberiek
Legyetek,
Vegyetek be az emberek
Sorába…
Rimánkodott a szegény nép,
S hiába.
Állatoknak tartottátok
A népet;
Hát ha most mint állat fizet
Tinéktek?
Ha megrohan, mint vadállat
Bennetek,
S körmét, fogát véretekkel
Festi meg?
Ki a síkra a kunyhókból
Miljomok!
Kaszát, ásót, vasvillákat
Fogjatok!
Az alkalom maga magát
Kinálja,
Ütött a nagy bosszuállás
Órája!
Ezer évig híztak rajtunk
Az urak,
Most rajtok a mi kutyáink
Hízzanak!
Vasvillára velök, aztán
Szemétre,
Ott egyék a kutyák őket
Ebédre!…
Hanem még se!… atyafiak,
Megálljunk!
Legyünk jobbak, nemesebbek
Őnáluk;
Isten után legszentebb a
Nép neve:
Feleljünk meg becsülettel
Nékie.
Legyünk nagyok, amint illik
Mihozzánk,
Hogy az isten gyönyörködve
Nézzen ránk,
S örömében mindenható
Kezével
Fejeinkre örök áldást
Tetézzen.
Felejtsük az ezer éves
Kínokat,
Ha az úr most testvérének
Befogad;
Ha elveti kevélységét,
Címerit,
S teljes egyenlőségünk el-
Ismeri.
Nemes urak, ha akartok
Jőjetek,
Itt a kezünk, nyujtsátok ki
Kezetek.
Legyünk szemei mindnyájan
Egy láncnak,
Szüksége van mindnyájunkr’ a
Hazának.
Nem érünk rá várakozni,
Szaporán,
Ma jókor van, holnap késő
Lesz talán.
Ha bennünket még mostan is
Megvettek,
Az uristen kegyelmezzen
Tinektek!
(Pest, 1848. március 11. előtt)
