„S ott, hol már megszűnik / Az isten világa, / Uj világot alkot / Mindenhatósága – –” Ezen a héten a 2023. január 1-jén 200 éve született Petőfi Sándor gyönyörű költeményét ajánljuk.
Szegedy-Maszák Mihály szerint „Petőfi művészi fejlődésének a történelmi értelemben vett romantika és realizmus közötti dinamikus kölcsönhatás a mozgatóereje. ;a Világkép és stílus Petőfi költészetében”. Mint írja, „1845-ben, a tisztán lírai Felhő-ciklusban szólal meg először a romantikus látnok-költő, azaz egy történetileg meghatározott időszakra jellemző különös változata annak, akit Marx egy évvel korábban, a Gazdaságifilozófiai kéziratokban nembeli lénynek nevezett, értve ezen az emberre mint természeti lénnyel szemben az embert mint önmagáért való léttel bíró lényt, kinek mind létében, mind tudásában igazolódnia és tevékenykednie kell.
Szemében a világ emberközpontú, a természet a kör kerületén helyezkedik el, afféle tárgyként a központból kiinduló emberi gondolat számára. Annak a megfordított világképnek a költője, melyet Herder ekképpen foglalt össze: az ember »a kör középpontja, minden sugár szemlátomást benne fut össze«. A költőnek tehát azt kell kifejeznie, hogy »minden ember teljességének tündökölve világító fókusza, punctum saliense van, melyet a másodlagos részek gyűrűzve rajzolnak körül«.”
Petőfi Sándor 1823. január 1-jén született Kiskőrösön és 1849. július 31-én hunyt el Fehéregyházán.
PETŐFI SÁNDOR: KÉPZETEM
Még mit nem mondanak!
Hogy az én képzetem
Alant jár, magasra
Föl nem röpíthetem.
Lent jár a föld szinén,
Ha ugy tartja kedve,
Sőt a föld alá is
Van gyakran sülyedve;
Mint buvár, sülyed a
Mélységek mélyére,
A legmélyebb tenger:
A szív fenekére.
De ha mondom neki:
„Szállj a magasra fel!”
Felszáll s a légben, mint
Pacsirta, énekel.
S ha ekkor biztatom:
„Még följebb, képzetem!”
Vele a sasokat
Rendre megkergetem.
A sas mind elfárad,
De nem fárad ő el,
Egy utat kezd a leg-
Magasabb felhővel.
És a felhőknek sem
Társa ő sokáig,
Egyenest fölfelé
Tör az ég boltjáig,
És ha ekkor épen
Napfogyatkozás van:
Az elsötétedett
Nap mellett elsuhan,
Elsuhan mellette,
Egyet pillant rája,
S megkerűl a napnak
Elveszett pompája.
És az én képzetem
Még ekkor sem pihen,
Hanem a legfelső
Csillagzaton terem,
S ott, hol már megszűnik
Az isten világa,
Uj világot alkot
Mindenhatósága – –
(Pest, 1845. augusztus elején.)
