„a vedlő kígyók lázát szomjazzuk, / a vedlő kígyók lázáért vacogunk, / nem a felbukkanó forrást kívánjuk, / hiszen a forrásból addig nem ihatunk ––” Ezen a héten a húsz éve elhunyt Petri György megrázó versét ajánljuk.
Petri György fiatalon, életének 57. évében hosszú, súlyos betegség után hunyt el.
Petri az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett diplomát magyar-filozófia szakon. Pályafutását újságíróként kezdte, 1974-től szellemi szabadfoglalkozású. Közel tíz éven át, 1981-1989 között szerkesztette a Beszélő című szamizdat lapot. Ezt követően a Holmi szerkesztőbizottságának tagja. Versei 1975-1989 között csak külföldön vagy illegális kiadványokban jelenhettek meg.
Jelentősebb művei: Magyarázatok M. számára, Körülírt zuhanás, Ami kimaradt, Valami ismeretlen. Összegyűjtött versei 1996-ban jelentek meg, korábban ezek Örökhétfő címmel szamizdatban voltak olvashatók. Munkásságát számos díjjal ismerték el, József Attila-díjat 1990-ben kapott, a Kossuth-díjat 1996-ban adományozták az írónak.
Petri György Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító, újságíró, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja idén 75 éve, 1943. december 22-én született és 18 éve, 2000. július 16-án hunyt el.
PETRI GYÖRGY: RAPSODIA
Most elhagyhatnánk egymást,
most beláthatnánk,
hogy összetartozásunk eredménytelen volt,
hogy – bár a szomjúságtól cserepes szánk,
hogy – bár a szikkadtságtól pattognak csontjaink,
s az arcunk árkain s lepedőnk ráncain
és széthasadt mezítlen testeink karsztvidékén
a vedlő kígyók lázát szomjazzuk,
a vedlő kígyók lázáért vacogunk,
nem a felbukkanó forrást kívánjuk,
hiszen a forrásból addig nem ihatunk ––
–– és lapos tányérban vizet hoznak nekünk,
fületlen, rozsdás lábasban vizet hoznak nekünk,
kenyeret törnek a megsavanyodott levesbe,
és a kifőtt zöldséget elénk döntik, és
ó, nézd!
csördülve hull le a lánc
a gutaütött gyepre,
láncunk ––
–– míg az is belesül a hő cserépbe
(folyóival, füveivel
a Föld volt egykoron)
amely felett a samottszínű Nap.
(1968. július 27.)
