„Mint a füvek lemondó élete, / mint a halandók egy-egy szívütése, / olyan lehet végülis a dicsőség,” Ezen a héten a 39 éve elhunyt Pilinszky János megrendítő erejű versét ajánljuk.
Költő, prózaíró; a második világháború utáni magyar irodalom egyik legnagyobb hatású lírikusa volt. Verseire a szikár, dísztelen nyelv, a nagy erejű, látomásos képvilág jellemző, valamint a katolikus hit és az egzisztenciális filozófia hatása. Mindezt pontosan tükrözi a Minden lélekzetvétel című verse, amely az Egy titok margójára ciklusban szerepel.
Katolikus költőként szeretik definiálni, ám ő ezt a „költő vagyok és katolikus” kijelentésével következetesen elhárította magától. Világlátásában, verseiben és egyéb írásaiban is tetten érhető az isteni megváltásba, a kegyelembe, a szeretetbe vetett hite, a bűnösök, az elesettek iránt érzett részvéte, ugyanakkor a rideg létbe vetettség szorongató élménye, az ember feloldhatatlan magányának érzése is: „Hogyan is igazítja sorsát, / az öröklétet, Isten, a teremtés / mindörökre veszendő mezejében?”
Pilinszky János Kossuth- és József Attila-díjas költő, a 20. századi magyar költészet egyik legnagyobb alakja 1921. november 27-én született és 1981. május 27-én halt meg.
PILINSZKY JÁNOS: MINDEN LÉLEKZETVÉTEL
Minden lélekzetvétel megsebez,
és leterít valahány szívverés.
Különös, hogy a tenger halhatatlan,
holott minden hulláma végitélet.
Hogyan is igazítja sorsát,
az öröklétet, Isten, a teremtés
mindörökre veszendő mezejében?
Mint a füvek lemondó élete,
mint a halandók egy-egy szívütése,
olyan lehet végülis a dicsőség,
Isten nyugalmas boldogsága.
